Döntős lett a Barangoló Közhasznú Egyesület

„Nulla Hulladék” – hulladékcsökkentési hét Végegyházán című programja

a 2016-os EWWR (European Week for Waste Reduction) díjra

Egyesületük 2016 novemberében csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, amelynek fókuszában a csomagoló anyagok álltak. A rendezvénysorozatra 2016. november 19. és 27. között került sor, ahol nem csak a gyermekek, de a felnőttek is találhattak érdekes programelemeket.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés, melynek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A különböző akcióötletek megvalósítását a programban részt vevő országok mindegyikében egy, a hulladékok keletkezésének megelőzését segítő szervezet koordinálja, mint Szervező. Magyarországon az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) látta el a nemzeti koordinátori feladatot.

Biztosan sokan emlékeznek e programsorozatunkra, melynek során kiállítást rendeztünk „Nulla Hulladék” gyermekszemmel címmel. Itt gyerekrajzok segítségével mutattuk be a nulla hulladék tíz lépését. Játékos csomagolásunk során üdítős- és tejesdobozból készítettünk teherautókat a gyerekekkel, de teatasakot is hajtogattunk és papírt is merítettünk. Novemberi Civil kerekasztalunk természetesen a hulladékcsökkentésről szólt, majd elektronikus hulladékcsökkentést is rendeztünk. Végül Madármikulás programunk során PET palackból készítettünk madáretetőket, amelyekkel Mikulás előtt megajándékoztuk a madarakat. E programok igen költséghatékonyak voltak, hiszen alapanyagaink olyan hulladékok voltak, melyeket újrafelhasználva nem a kukáink tartalmát növeltük, hanem kreatív tevékenységünk során új „termékek” készültek, s közben még jól szórakoztunk is.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét végén záró beszámolóban írtuk le, mi történt nálunk, s arra is lehetőség volt, hogy pályázzunk megvalósított programunkkal. Ezt természetesen meg is tettük, sok-sok képpel fűszerezve.

Mint kiderült Európa számos országából összesen 86 tevékenységet neveztek az EWWR  koordinátorok az idei díjra. Idén március 24-én ültek össze az EWWR díj bírói Brüsszelben, hogy meghirdessék a 2016-os EWWR díj döntőseit. Magyarországról két akció lett döntős, a PontVelem Program és legnagyobb örömünkre a Barangoló Közhasznú Egyesület programja. A civil kategóriában versenytársunk egy német és egy horvát program lesz. S hogy a kategóriánként három döntős közül ki lesz a győztes, az majd 2017. május 18-án derül ki az EWWR díjátadón, Barcelonában, melyre természetesen a Barangoló Közhasznú Egyesületet is meghívták. Tehát irány Barcelona! Már nem csak településünk határain, de országunk határain túl is hallatunk magunkról, megmutathattuk, mit csinálunk kis településünkön.

Barangoló Közhasznú Egyesület