Az Európai Hulladékcsökkentési Díj várományosait a spanyol szervezők meghívták a díjátadó ünnepségre, így két feledhetetlen napot tölthettünk Barcelonában, 2017. május 18-19. között.

A nagy utazás három okból is várakozással töltött el. Első helyen természetesen az állt, hogy vajon az EWWR díj tulajdonosai leszünk-e. Ez volt a legfontosabb, hiszen ilyen rangos elismerést álmodni sem reméltünk eddig, s most elérhető közelségbe került.

Mivel még soha nem ültem repülőgépen, különösen örültem, hogy most erre alkalmam lesz. No és Barcelona! Itthon Andor fiammal folyamatosan kutattuk a megnézendő látnivalókat, ha már ott vagyunk…

Május 18-án reggel 6 óra után indult a gépünk, de előtte már jóval a repülőtéren voltunk. A repülőtér, a biztonsági vizsgálat, a kapunyitás, a beszállás mind-mind egy ismeretlen világ volt számomra, annak is örültem, hogy megtaláltam a helyemet, szerencsére az ablak mellé. Itt elkövettem azt a hibát, hogy a fényképezőgépemet a csomagomban hagytam, mert a csoda már itt kezdődött. Gurultunk a kifutópálya felé, majd láttam az előttünk levő gépet felszállni, s hamarosan mi is a levegőben voltunk. Persze volt füldugulás (a rágóm is a csomagban volt), gépzúgás, de mindez eltörpült ahhoz képest, amit az ablakból láttam. Az alattunk lévő táj csodálatos volt, s lassan mozdult alattunk, ahogyan haladtunk. Felhők felettünk, majd mellettünk és alattunk is. Utunk második felében pedig a tenger végestelen végig. Utunk végén pedig elénk tárult Barcelona, célállomásunk. Megérkeztünk.

Nehéz tájékozódni ismeretlen terepen, főleg, ha egy kukkot sem értünk, de szerencsémre Andor tudott angolul, és felkészült várostérképpel és metrótérképpel egyaránt. Először ahhoz a kisvasúthoz navigáltunk el, amely bevitt bennünket a városba, vettünk T-10-es tömbjegyet, amely kedvező árú utazást jelentett metróra is. Az aluljáróból felérve a tájékozódás mellett ismerkedtünk Barcelonával, a közlekedéssel, az épületekkel, míg el nem értük a konferencia, s egyben a díjátadó helyszínét, a Casa Lljota de Mar gyönyörű, hangulatos épületét. Az itt történtekről már írtam, ez a hely ideális kiinduló pontja volt Katalónia székhelyének megismeréséhez.

A konferencia után a Kolombusz szobor mellett vitt utunk, mely egy 60 m magas oszlop tetején áll, tehát már jó messziről látszott. Innen az első keresztutca a la Rambla, Barcelona sétáló-sugárútja volt. Mi csak az elejére gyalogoltunk be, de már itt is sok látnivaló volt, bazárosok, árusok. A nézelődés után szállás után néztünk.

A konferencia vendégeinek a négy csillagos Expo Hotelben foglaltak szobát a szervezők, s bár lakájos volt, mi csak lepakoltunk, s irány a Gótikus negyed.

Ez a város óvárosának központi része, mely sok-sok szűk, kis utcából, régi épületekből áll, de láttunk katedrálist, múzeumot is. Mindez persze keveredik a modern kor világával, hiszen rengeteg üzlet is várja a turistákat. Nézelődtünk mindenfele, a keresztutcáknál kedvünkre kanyarodtunk balra vagy jobbra, amerre szimpatikusabb volt. Néha meglepetésként egy-egy nagyobb térre jutottunk ki, hogy aztán ismét egy rejtélyes helyre bukkanjunk. Nem sok pénzünk volt, de helyi ételt szerettünk volna vacsorázni, hogy a helyi ízeket is megismerjük.

Így rátaláltunk egy kis vendéglőre, ahol tapas falatkákat ettünk, majd megkóstoltuk a paella-t. Ízletes és laktató vacsoránk volt, melynek végén még egy beazonosíthatatlan desszertet is kaptunk.

Este hét órára Andornak sikerült ingyen jegyeket foglalni a Picasso Múzeumba, amely egy gyönyörű épületegyüttesben található itt, a gótikus negyedben. Úgy olvastam öt középkori palotát kapcsoltak egybe, ahol a művész 3500 képét gondozzák. Elsősorban fiatalkori képek, rajzok, metszetek, olajképek láthatók, de néhány mű Picasso kék korszakából származik. Ott jártunkkor az ideiglenes kiállítás helyszínén számos avangard művét is megnézhettük, mely nyilván szokatlan a köznapi nézőpontot szeretők számára. El lehet gondolkodni azon, hogy a korai képek hagyományos ábrázolása hogyan és miért változott meg az évek során. Mindenesetre innen indult el a festő, s bár később élete másfele vitte, idős korában sok képet adományozott a múzeum számára. A múzeumból kilépve még sétáltunk kicsit, de este kilenc órára igyekeztünk a Font Mágica-hoz, vagyis a mágikus szökőkúthoz.

Ez a szökőkút egy hatalmas téren található, mely odaérkeztünkkor már tele volt emberekkel. Maga a szökőkút nagy alapterületű, hatalmas vízsugarak kilövellésére is alkalmas, és megadott időpontokban – mint ottlétünkkor -  műsorral is szolgál. Ilyenkor zene szól – elsőként Freddie Mercury dala, a Barcelona -, s a víz színe, magassága, terjedelme megváltozik.

Szebbnél szebb alakot öltött, a közönség tetszésnyilvánítása közepette. S ha „szerencsénk” van, még a vízpermetből is kapunk néha, de ezt nem bánja senki. Természetesen a félórával később kezdődő második felvonást is végignéztük, így zárult az első napunk.

A második napot szállodai reggelivel kezdtük (szintén a szervezők jóvoltából), majd csomagunkat felpakolva indultunk neki a város további felfedezésének. Először Barcelona legnagyobb látnivalójához, a La Sagrada Familia épületéhez látogattunk el. Ezt a templomot, mint itt oly sok épületet, Gaudi tervezte és építette, élete fő művének tekintette, bár nem tudta befejezni.

Halála óta folyamatosan épül tovább, de szépségéből semmit sem veszít e miatt. Minden oldalról körüljártuk a Szent Család Templomát, s szinte minden porcikája más és más. Ha készen lesz, a világ legmagasabb temploma lesz (170 m), s összesen 18 toronnyal fog rendelkezni. Falait bibliai jelenetek díszítik, Jézust, Máriát, Józsefet, s az apostolokat is ábrázolja. Minél tüzetesebben szemléljük, annál több részletet fedezhetünk fel rajta. Méltán lett a Világörökség része. Nehezen szakadtunk el tőle, de a következő állomás is szép látnivalóval kecsegtetett.

Ez pedig a Güell Park volt, amelyet szintén metróval közelítettünk meg. Az út felfele tartott, de szerencsére mozgólépcső segítette a felfele vezető utat. Egy darabig. Aztán saját lábbal kellett a nagyon meredek úton baktatnunk, amely egyre nehezebb volt. Majd szerencsére újabb mozgólépcső segítette a közlekedést a bejáratig. Elsőként a csodás kilátásban gyönyörködhettünk, hiszen a magasból szinte egész Barcelonát beláttuk. Sőt még fentebb sétálva egy kilátóról még tökéletesebb volt a kilátás.

Ezután a parki sétányon haladtunk ötletszerűen, melynek két oldalán csodálatos növények pompáztak. Kisebb-nagyobb beugrók, terek tarkították utunkat, néhol megpihentünk, csodáltuk a körülöttünk lévő szépséget.

Ezt a parkot Güell gróf megbízásából Gaudi hozta létre. Négy évig készült, ez alatt az építész is itt lakott a maga építette házban, mely most a Gaudi Múzeumnak ad otthont. A többi épületbe azonban soha nem költözött be senki.

A 17 hektáros park nagy része ingyen látogatható, melynek középső, belépős terét kívülről körbejárva nézelődtünk, mögöttünk csodaszép, virágokkal benőtt fallal. A főbejáraton hagytuk el ezt a parkot, s még kívülről is megcsodáltuk a csempedarabokkal kirakott épületeket. Természetesen ez a hely is a Világörökség része.

Útban a diadalív felé ismét egy Gaudi épülettel találkoztunk, a Casa Batllóval, avagy a Csontok Házával. E lakóépület sem mindennapi, hullámvonalas homlokzatával. Mint ahogy minden itteni látványosságnál, itt is sok turista nézelődött velünk együtt.

Majd továbbindultunk az 1888-as barcelonai világkiállításra épült diadalívhez, mely vörös téglából épült. Ahogy átmentünk rajta, egy pálmafákkal szegélyezett sétányon találhattuk magunkat, melyen végigsétálva egészen a Citadella Parkig juthattunk volna. Előtte azonban mindenképpen látni szerettük volna a tengert. Tehát irány a Port Vell, ahol ismét találkozhattunk a Kolumbusz szoborral.

A kikötő tele volt hajóval, nem csak modernekkel, de a turisták kedvéért réginek tűnő, fából készült, árbocos hajóval is. A tenger vize gyönyörű kék és tiszta. olyannyira, hogy még halakat is láttunk benne. Egy sétány is benyúlt a tengervízbe, melyen sokan sétáltak, szélét épületek szegélyezték. Nem messze a libegő, melyről belátni Barcelonát.

A tenger után utolsó látnivalóként a Citadella Parkba látogattunk el, mely szintén a világkiállításra készült. A bejárattal szemben a Katalán parlament épülete, balról pedig a diadalívig vezető sétány látható. A taván úszkáló madarak és a csónakázók tökéletesen megférnek egymás mellett, s az utak mellett sétáló papagájok is megszokták az ember közelségét.

A citadella építménye meseszép, vízesés és szökőkút teszi még érdekesebbé. Sajnos időnk a végéhez közeledett, s bár volt még látnivaló, mennünk kellett A Barcelona Stans, a központi pályaudvar épületéből indult kisvonatunk a repülőtér felé.

Fényképezőgéppel felszerelkezve ültem a repülőgép ablak melletti ülésén, hogy még egy utolsó képet készíthessek Barcelona városáról. Nagyon-nagyon elfáradva, de sok élménnyel indultunk haza, rengeteg képpel a fényképezőgépben, hogy itthon mindent elmesélhessek, megmutathassak.

Horváth Judit