Törvénysértő termékbemutatók

A fogyasztóvédők 87 ellenőrzésből 63 esetben állapították meg, hogy az árubemutatót szervezők nem a jogszabályoknak megfelelően végezték tevékenységüket.

A fogyasztóvédők 2011. szeptember 5. és október 28. vizsgálták az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján közzétett jelentés szerint a bemutatók többségénél a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző jogsértések voltak, 39 termékbemutatón pedig megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot tártak fel.

Az ellenőrzött árubemutatókon 24 esetben forgalmaztak olyan terméket, amelynek üzleten kívüli értékesítése, illetve ajándékként való átadása jogszabályellenes.

További 20 esetben a megvételre kínált termékről valótlanul állították, hogy alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak, rendellenességeinek gyógyítására.

A fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez a vizsgálat végéig 379 írásos fogyasztói bejelentés, panasz érkezett az árubemutatókat szervező cégekre.

Tekintettel arra, hogy az ellenőrzött vállalkozások többség kis- és középvállalkozás volt, illetve ismételt jogsértést több esetben nem állapítottak meg, így a felügyelőségek többnyire kötelezésre szóló határozatot adtak ki a szabálytalanságok miatt. Bírságot két esetben szabtak ki, összesen 250 ezer forint értékben, és 5 szabálysértési eljárást indítottak.

Forrás: MTI