Színházba barangoltunk
A Barangoló Közhasznú Egyesület szervezésében a végegyházi Civil Kerekasztal tagjai közül negyvenen megnéztük Az öreg hölgy látogatása című darabot a békéscsabai Jókai Színház társulatának előadásában, 2012. január 20-án este.
Olyan kis településről, mint Végegyháza nehéz színházba eljutni, hiszen a nagy városoktól sok-sok kilométer választ el, és anyagi nehézségek is útját állják az ilyen kulturális élvezetnek. Ezért is örültünk olyan nagyon, amikor a Békés Megyei Önkormányzat Kulturális és Turisztikai Pályázatán a Barangoló Közhasznú Egyesület három program megvalósítására nyert támogatás. Kettőről már beszámoltunk, hiszen a Barangoló Bejárós Tábor tagjaival tavaly júliusban kirándulást tettünk a Vésztő-Mágori Emlékparkban, valamint a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban, s most jött el az alkalom, hogy a harmadik program lehetőségét is kihasználjuk.
A Civil Kerekasztal találkozóin elmondtuk, hogy lehetőségünk adódott a Jókai Színházban egy darab megtekintésére, s negyven főig lehetőség van a színházlátogatásra. Kiválasztottuk a megtekintendő darabot is, a többségünk Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt darabot választotta, Fodor Zsókával a főszerepben.

Nem is gondoltuk, hogy ilyen hamar megtelik színházbuszunk, s már csak az esemény napját vártuk izgatottan. A szakadó eső sem riasztott el senkit, bár szerencsére Békéscsabára érve megenyhült az idő egy kis városnézésre.
De a lényeg a színház volt! Biztosan azért, mert ritkán jutunk el színházba, van egy ünnepélyes hangulata a teátrumnak. Itt semmi sem hétköznapi. S ami a színpadon történik mégis olyan valóságos, hiszen körülöttünk történik, hús-vér emberekkel. Ahogyan elkezdődött a darab, hamarosan mi is ott találtuk magunkat Güllenben, nevettünk a kisváros tengődő lakóin, akik mint a messiást várták az onnan elszármazó, de időközben dúsgazdaggá lett öreg hölgyet. S ahogy telt múlt az idő, már egyáltalán nem nevettünk, hanem izgultunk, vajon hogy döntenek a gülleniek, ellent tudnak-e állni egy egymilliárdos ajánlatnak. S a legvégsőkig reménykedtünk, hogy a józan ész vezérelje a legvégsőkig őket döntésükben. S bizony a darab vége akkor is megdöbbentő volt, ha végig számítani lehetett rá.
A Jókai Színház társulata egy felejthetetlen estével ajándékozott meg bennünket. Hazafelé a buszon még felemlegettük a darab egy-egy emlékezetes pillanatát, s abban mindannyian egyetértettünk, hogy kellemesen telt ez az esténk.
Horváth Judit