„Megrészegítettük” az extrém sportnapot

Az Orosházi Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat 2014. szeptember 13-án rendezte meg Orosházán az Extrém Sportnapot, melynek Civil Falujában a Barangoló Közhasznú Egyesület is kitelepült.

A programot immár nyolcadik alkalommal rendezték meg, melyen mindenkit vártak, aki kedveli, műveli az extrém sportokat. Hiszen délelőtt görkorcsolya, gördeszka, roller és bmx bemutatók szórakoztatták a közönséget, s déltől versenyek is növelték az izgalmakat. S ebben nem is volt hiány, hiszen lélegzetelállító produkciókat láthattunk. E sportokat művelő fiatalok nem ismertek lehetetlent!

A napközbeni programokat a Civil Falu is színesítette, ahol civil szervezetek mutatkoztak be, s különböző tevékenységekkel szólították meg a fiatalokat.

Egyesületünk is meghívást kapott az Extrém Sportnapra, s bár a kora reggeli csöpörgő eső nem sok jót ígért, ahogy megérkeztünk, mindent kárpótolt a fogadtatás. Sándor Enikő ifjúsági közösségi segítő várta kis csapatunkat a helyszínen, s a GYIÖK önkéntes fiataljai készségesen segítettek kitelepülésünk előkészületeiben. Így közösen pillanatok alatt felállítottuk és berendeztük sátrunkat a kilátogató vendégek fogadására.

Egyesületünk bemutatására fotóalbumokat vittünk ki rendezvényeink pillanatfelvételeiből. Drogtotóval és önkéntes keresztrejtvénnyel is készültünk. Óriás fogsorunk az asztal közepén hívogatóan várta, hogy újra és újra alaposan megmossák az óriás fogkefével.

De a sztár mindezek mellett a „részeges” szemüveg volt. A rögtönzött akadálypályán gyerekek, fiatalok és felnőttek sokasága ment végig oda-vissza egy pohár vízzel, megtapasztalva, milyen is illuminált állapotban közlekedni.

Mert aki ezt a szemüveget felvette, bizony másként látta a világot, valahogy úgy, mint ha sok pohár alkoholt fogyasztott volna. Nem csak a szemüveg alkalmi viselője, de szurkolóik is és mi is nagyon jól szórakoztunk.

De természetesen a főszerep az extrém sportoké volt, melyet mi is felváltva meg-megnéztünk, s a fiatalok lelkesedése, a bemutatók és a versenyek látványa ránk is hatással volt.

S mivel e nap elsősorban a fiataloknak szólt a nap hátralévő részében még koncertek is színesítették a rendezvényt.

Jó érzés volt, hogy e nap sikeréhez mi is hozzájárultunk. Köszönet illeti a szervező-rendező fiatalokat, akik a nap folyamán végig nagyon segítőkészek voltak. A bemutatóra való utazásunkat a Végegyháza Községi Önkormányzat tette lehetővé.

Horváth Judit

Fotó: Horváth László, Takács Márk