A Barangoló Közhasznú Egyesület a 2017-es rendelkező évben 74 magánszemély felajánlását kapta meg a személyi jövedelemadó 1 %-ából.

Így nagy örömünkre egyesületünk 216.394 Ft felajánlást kapott, köszönjük a bizalmat!

Az egyesületeket, alapítványokat, bizonyos intézményeket támogathatja mindenki - aki fizet személyi jövedelemadót - a befizetett adója egy százalékával. A felajánlott összeget azok a szervezetek kapják meg, akiket a támogatók megjelölnek, és jogosultak a felajánlások gyűjtésére.

Ez a felajánlás azonban több mint pénz. A felajánlások egyben jelzést is közvetítenek nekünk, hogy jó irányba haladunk, megfelelő a tevékenységünk. Egyértelmű az is, hogy azt a szervezetet támogatja a felajánló, amelyhez kötődik, vagy amelynek céljaival egyet ért. Természetesen a felajánlások összegszerűsége nem pontos mérőszám, hiszen sokban függ az adott terület jövedelmi viszonyaitól és a foglalkoztatási helyzettől. Az azonban, ha évente nő az összeg, vagy szaporodik a felajánlók száma, már tekinthető pozitív jelnek, elismerésnek. A csökkenés pedig önvizsgálatra kell, hogy sarkalljon minket, bár nem lényegtelenek a csökkenés körülményei sem, hiszen lehetnek külső okai is. De az biztos, hogy a csökkenés figyelmeztető jel lehet, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Egyesületünk büszke arra, hogy eddig évről évre nőtt a felajánlott összeg és a felajánlók száma is.

Mint minden adománygyűjtésnek, az egyszázalékos felajánlások elkérésének is nagy a felelőssége. Hiszen míg a pozitív példák alig kapnak nyilvánosságot, addig a rossz hírek, a tisztességtelen adománygyűjtők tevékenysége azonnal sajtó szenzáció lesz, és az ilyen hírek egyenesen vezetnek a támogatások csökkenéséhez.

A bizalmat eljátszani könnyű, visszaállítani azonban nagyon nehéz, sőt néha lehetetlen. Ezért kell mindenkinek tisztában lenni a felelős adománygyűjtés módjával. Mert nem csak saját forrásait csökkentheti, hanem más szervezetek munkáját is visszavetheti akár évekre, aki nem tartja be a szabályokat. Talán a legfontosabb bástyája a civil szervezetek működésének a bizalom. Aki ezt lerombolja, a civil társadalom egészének okozhat komoly károkat.

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2009 óta gyűjtheti az 1 %-os felajánlásokat. A befolyt támogatásokkal úgy gondoljuk, jól gazdálkodtunk, felhasználásuk az adott év szükségletei szerint történt. Természetesen figyeltünk arra is, hogy a jogszabályoknak megfelelően történjen a felhasználás és az elszámolás is.

Ez a forrás segített minket gyermekszakkörök eszközeinek és alapanyagainak beszerzéséhez, a pusztaottlakai gyereknapra való utazás költségeinek a viseléséhez, a Barangoló Bejárós Tábor gyerekei is rendszeresen részesülnek ebből a forrásból, azonkívül olyan fejlesztéseket végeztünk, amelyek az ismeretterjesztési, az oktatási programjainkat segítették, illetve segítik most is. Hiszen többek között a Barangoló Közösségi Ház szabadon használható munkaállomásain is az 1 %-ból vásárolt, jogtiszta szoftvereken dolgozhatnak látogatóink.

Tisztelt Támogatóink!

Egyesületünk, a Barangoló Közhasznú Egyesület ezúton is szeretné megköszönni felajánlásaikat,

amelyekkel támogatták egyesületünk eddigi munkáját.

Igyekszünk megszolgálni a belénk vetett bizalmukat.

Egyben kérjük Önöket,

hogy amennyiben egyesületünk céljaival egyet értenek, továbbra is támogassanak minket!

Köszönettel: a barangolósok!