Két évesek lettünk

Két éve – 2007. szeptember 3-án – alakult a Barangoló Közhasznú Egyesület.

E két év során községünkben, s elmondhatjuk, hogy Békés megye szerte is sokan megismerték egyesületünket, tevékenységünket. Ki úgy, hogy az eddig megrendezett számos rendezvényeink valamelyikén részt vett, ki úgy, hogy valamilyen módon segítette azok megvalósulását. Programjaink megrendezéséhez pályázatokat is benyújtottunk, melyek közül több sikeres volt, így a kapott támogatás még nagyobb lökést adott megkezdett munkánknak. Eddig tíz pályázatot nyújtottunk be, s közülük –nagy örömünkre- hat nyert. A Nemzeti Kulturális Alap a Barangoló Kézműveskört segítette alapanyagok vásárlására adott támogatással. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Narkó? Drogd el! akciónkat támogatta. A Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Gyermek és Ifjúsági Alapítványa a Katakomba Ifjúsági Klub működéséhez nyújtott támogatást két ízben is. A Békés Megyei Önkormányzat a Barangoló Gyűjteményes Ház létrehozását támogatta. A Nemzeti Civil Alapítvány pedig működési támogatást ítélt meg egyesületünknek. Pályázati eredményességünk titka talán az, hogy nem a pályázatokhoz keresünk programot, hanem rendezvényeinkhez, akcióinkhoz kutatjuk fel a forrásokat. Így, ha egy pályázatunk sikertelen, általában akkor is megvalósítjuk a tervezett programot, legfeljebb csökkentett költségvetéssel és a szükséges módosításokkal.

Minden rendezvényünk, minden programunk – bár a környező településekről is érkeznek vendégek - elsősorban a végegyháziaknak szól, munkánkkal sokak számára bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk tenni községünkért. Lelkesedésünk – nagy örömünkre - sokakat „megfertőzött”a helyiek közül és nagy örömünkre a „szomszédságunkból” – Mezőkovácsháza, Mezőhegyes, Kaszaper, Magyarbánhegyes, Tótkomlós, Szarvas, Orosháza, Békéscsaba, Erdély - is csatlakoztak hozzánk.

Sajnos nevünkhöz híven, önhibánkon kívül barangoltunk rendezvényeink során. Kisrendezvényeink házigazdája sokáig a Remedium Kht. volt, – mely sajnos nyár óta bezárt – ahol mindig ingyen fogadtak bennünket. Nagyrendezvényeink, ifiklubunk helyszíne a Művelődési Ház, melynek bérleti díját egyesületünk kigazdálkodta, hála támogatóinknak. Most azon dolgozunk, hogy létrehozzuk a Barangoló Gyűjteményes Házat, mely helyet ad helytörténeti kiállításnak, gyűjteményeknek, kézműveskörünknek, s egyesületünk főhadiszállása is lesz. Mondanom sem kell, természetes, hogy e ház létrejötte is közös munka eredménye.

Egyesületünk a sok program megvalósítása mellett úgy gondolom, még egy nagyon fontos dolgot adott községünknek. Olyan közösségi érzés alakult ki sokakban, mely rég volt jellemző az emberekre. A végegyháziak látván, hogy van értelme megmozdulni, sokszor kérés nélkül is felajánlották segítségüket. A közös cél érdekében végzett munka során pedig mindenki sajátjának érez egy-egy „barangolós” rendezvényt.

S hogy mit hoz a jövő? Szeretnénk az eddig jól bevált rendezvényeinken, akcióinkon túl, nemzetközi kapcsolatokat is kiépíteni, kiszélesíteni a civil együttműködést a környező települések szervezetei között. Mert az együttműködés mindenkinek csak hasznára válhat, és közös munkánk többet adhat, mint ha magunkban próbálkozunk.

Fontos tervünk az is, hogy olyan közösségi helyet alakítsunk ki itt Végegyházán, ahová szívesen benéz községünk apraja-nagyja, mert tudja, hogy ott mindig történik valami, ott mindig szívesen látják.

 

„Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött
.”

Horváth Judit