CIVIL TANODA A PÁLYÁZATOKRÓL

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2017. november 18-án indította Kistérségi Civil Tanodáját, melynek első témája a pályázati források megismerésével foglalkozott, és gyakorlati tanácsokat adott a sikeres pályázáshoz.

A Nemzeti Együttműködési Alap szakmai pályázatának támogatásával szervezett képzés három modulból áll, melynek mindegyike hasznos a civil szervezetek számára. A mai, pályázatokról szóló tanodát januárban folytatjuk az adomány- és forrásszervezésről, illetve az önkéntességről, márciusban pedig a civil szervezetek PR marketing kommunikációjával, a sajtókapcsolatok kiépítésével fogunk foglalkozni.

A mai alkalomra a Barangoló Közösségi Házba érkező vendégeinket nem csak a Tíz éves a Barangoló fotókiállításunk, hanem az Európai Hulladékcsökkentési Hétre készített, „Játszd újra…gyerekszemmel” kiállításunk is fogadta, úgyhogy a kezdésig volt látni- és néznivaló bőséggel.

A kilenc órakor kezdődő Kistérségi Civil Tanoda első előadója Horváth László, a Civilek Háza munkatársa volt, aki a pályázatok tervezéséről és készítéséről beszélt. A civil szervezetek számára fontos pályázni, hiszen céljaik eléréséhez ez fontos anyagi forrás lehet. Megismertük a pályázati forrásokat, s ezek típusait. Tanácsokat kaptunk, hogyan készítsük elő terveinket egy-egy pályázat beadása előtt.

A pályázat elkészítésének alapvető tudnivalóiról is hallhattunk, s arról is, mit és hogyan tervezzünk pályázataink során. Gyakorlati példák is illusztrálták az előadást, hiszen egyesületünk sok pályázati támogatást nyert az eltelt tíz év alatt, sok esetben a saját kárunkon tanultuk ki a pályázatírás csínját-bínját. Más szervezetnek is segítettünk már pályázati források elnyerésében, hiszen a civil társadalom egyik alappillére az együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás.

Következő előadónk Kurai Nóra, a Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület munkatársa volt, aki a LEADER és a Vidékfejlesztési pályázatok legújabb kiírásairól tartott tájékoztatót. A LEADER források elnyerésének általános elvei után megtudhattuk, hogy milyen intézkedés során milyen pályázói körök pályázhatnak.

Így támogatást lehet igénybe venni az alábbi kategóriákban:

- Háztáji kertészek, állattartók támogatása;

- Helyi nem mezőgazdasági termékek előállításának, értékesítésének támogatása, innováció támogatása;

- Helyi szükségleteket kielégítő vállalkozások támogatása, a szolgáltatáshiányok megelőzése érdekében;

- Kisléptékű turisztikai fejlesztések;

Civil szervezetek, önkormányzatok kis értékű beruházásainak támogatása;

Példamutató tevékenységek támogatása.

A pályázati kiírásokkal kapcsolatos kérdésekre a Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület munkatársai szívesen válaszolnak. Ezeket írásban kérik, melynek közvetítésében a barangoló Közhasznú Egyesület is segítséget nyújt szükség esetén.

Hamarosan – december 10-15. között jelenik meg a nemzeti Együttműködési Alap működési és szakmai pályázata, melyről Herczegné Szabó Mariann, a NEA Új Nemzedékek Jövőjéért Kollégiumának tagja beszélt.

Biztatta a civil szervezetek képviselőit, hogy már előre tervezzenek, mire szeretnének támogatást kérni. A kiírást követően minél hamarabb adjuk be pályázatainkat, hiszen azonos pontszám esetén prioritást élvez a korábban beadott pályázat. Működési pályázatnál is fontos egy-egy szervezet szakmai munkája, célszerű alaposan átgondolni és láttatni tevékenységünket. Szakmai pályázataink során figyeljünk arra, hogy költségvetésünk legyen összhangba szakmai programunkkal, itt ne szerepeltessünk működési költséget. Mariann beszélt a bírálási folyamatról, gyakorlati tanácsokat is adott, mire figyeljünk pályázataink beadásakor, támogatás elnyerése esetén projektünk megvalósításakor.

A civilek számára hasznos előadások után megebédeltünk, s zárásként a pályázatok szakmai és pénzügyi elszámolásával kapcsolatos gyakorlati tanácsok, praktikák következtek. Hiszen az évek során egyesületünk több, mint negyven pályázati támogatást nyert, melyek mindegyikét magunk írtunk, valósítottunk meg, s magunk is számoltunk el. Ennek során számos tapasztalatra tettünk szert, melybe a mostani alkalommal is bepillantást adtunk.

Úgy gondolom, a mai alkalom nem csak hasznos ismeretekkel látta el a tanoda résztvevőit, de lehetőség is volt a szervezeteknek egymás megismerésére is. Ahogyan a Kistérségi Tanoda következő két modulját is tervezzük, melyre ezúton is szeretettel meghívjuk és várjuk a civil szervezetek képviselőit.

Horváth Judit