KÉSZÜL A RENDEZVÉNY NAPTÁR, KÖZELEDIK A MIKULÁS!

A Barangoló Közhasznú Egyesület november 28-án tartotta Civil Kerekasztal találkozóját a Barangoló Közösségi Házban. A pályázati forrásokon túl, megtudhattuk azt is, hogy mikulás dömping várható községünkben.

A találkozó során a részvevő szervezetek először a Civilek Háza tájékoztatóját hallgathatták meg az aktuális pályázatokról. Ugyanis az idei évben december hónapban két, a civilek számára fontos forrás is kiírásra kerül, a LEADER hat intézkedése, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap működési, és szakmai pályázatai lesznek elérhetőek.

A LEADER források nem csak a civileknek és önkormányzatoknak, de őstermelőknek és helyi vállalkozásoknak is nyújtanak lehetőséget gazdaságélénkítésre illetve eszközbeszerzésekre. A LEADER legfontosabb tudnivalóit ismerhették meg a jelenlevők Horváth László Civilek Háza munkatárs ismertetőjéből.

A civil társadalom egyik legfontosabb forrása a NEA működési és szakmai pályázata, amely segít a szervezetek működésének az anyagi alapjátmegteremteni, és a szakmai feladatokat is segíti. A szervezetek, amelyek jogosultak a pályázatok benyújtására, folyamatosan kaphatnak segítséget, ahogy eddig is a Civilek Házában. A szolgáltatás természetesen térítésmentes, és bármely szervezet számára igénybe vehető. Előnyt élveznek azonban azok a helyi és környékbeli civil szervezettek, akik folyamatosan együttműködnek velünk, részt vesznek a civil kerekasztal munkájában, illetve a képzéseken, konferenciákon. Hiszen erőforrásaink nem kimeríthetetlenek, így elsősorban szövetségeseinknek nyújtunk segítséget.

A december a jótékonysági akciók hónapja településünkön is, hiszen a Mikulás és a karácsonyi ünnepek jó okot szolgáltatnak az ilyen tevékenységre. A jelenlévő szervezetek képviselőitől megtudhattuk, hogy az idén sem kell szégyenkeznünk a decemberi akcióinkkal.

Az idei évben a gyerekekre valóságos mikulás dömping vár nagy örömünkre. A télapó kommandó december negyedikén kezdi meg működését, és az utolsó akció híreink szerint kilencedikén várható. Több szervezet és intézmény szervez kisebb-nagyobb akciókat, de abban bízhatunk, hogy egyetlen gyermek sem marad ki a jóból.

A karácsonyi ünnepeken is több szervezet készül akciókkal, meglepetésekkel, rendezvényekkel. Lesz csomagosztás, karácsonyi ünnepség, karaoke parti.Az aktuális eseményekről, a plakátokról, szórólapokról értesülhetnek az érdeklődők.

Összeállításra került Végegyháza község 2018. évi rendezvény naptárának első változata, amely még változhat, de úgy tűnik, jövőre sem kell nélkülöznünk a programokat, eseményeket. A rendezvény naptár is változások előtt áll, mivel a jövő évtől csak a kerekasztalon együttműködő szervezetek rendezvényei kerülnek be a kiadványba. Tehát a 2019. évi eseménynaptár már ennek szellemében fog összeállni jövő decemberben. A kerekasztal működésének a lényege a közös gondolkodás, aki ebben nem kíván részt venni,tudomásul vesszük, de ha a közös munkából nem veszi ki a részét, ne várja el a szolgáltatásainkat sem.

A Végegyháza Közösségéért emlékplakett odaítélésének a folyamatát Horváth Judit, az egyesület elnöke mutatta be, hiszen az idei évben is kérünk javaslatokat a díj várományosaira.

Az eddigi díjazottak személye a biztosíték arra, hogy várhatóan az idei díj is jó kézbe kerül, a településért végzett önkéntes tevékenység elismeréseként.

A végére maradt a traccsparti és egy kis megvendégelés, amit kötetlen beszélgetés, adomázás követett késő estig.

A programot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Horváth László