KARÁCSONYI CIVIL KEREKASZTAL VÉGEGYHÁZÁN

Évzáró találkozójára gyűlt össze a Civil Kerekasztal Végegyházán 2017. december 19-én, a Barangoló Közösségi Házban. A szerveződés - amelyet a Barangoló Közhasznú Egyesület koordinál - a település civil szervezetei, önszerveződő közösségei és intézményei részére évadzáró összejövetelét tartotta.

Első témaként a Barangoló Közösségi Ház éves működését tekintették át a megjelentek. A közösségi ház az idei évben 52 rendezvényt valósított meg, összesen 1647 látogató számára. A szakkörifoglalkozásokon910 fő vett részt, az egyéb szolgáltatásokat, mint az internethasználat, pályázati és civil szervezetfejlesztési tanácsadás vagy az irodai szolgáltatások 623 fő vette igénybe. Impozáns az összesített statisztikánk is, hiszen összesen 3180 fő és közel ezer óra volt az éves eredmény. Lényeges elem az is, hogy továbbra is minden szolgáltatást térítésmentesen nyújt a közösségi ház a végegyháziak számára.

A következő téma a szervezetek évértékelése volt, ahol mindenki elmondta az idei év történéseit, sikereit, kudarcait, és szóba kerültek a tervek is. Azt mindenképp megállapíthatjuk, hogy bár településünk lélekszáma kicsi, a közösségi életünk igen produktív és sokszínű. Reményeink szerint a jövő évben is legalább ennyi eseményt, rendezvényt, foglalkozást valósítanak meg szervezeteink.

A jövőt tekintve a 2018. évi községi rendezvény naptár összeállítása is megtörtént, akik jelezték rendezvényeiket, azok bekerültek a jövő év elején minden lakoshoz eljutó rendezvény naptárba, amely mát több éves hagyomány településünkön.

A civil kerekasztalunk ebben az évben is számos lehetőséget biztosított az együttműködésre hajlandó szervezeteknek és intézményeknek a pályázati tájékoztatóinkon, szervezetfejlesztési segítségen túl. A végegyházi Civil Kerekasztal az együttműködés színtere, amely vár minden olyan szervezetet, amely hajlandó a közös gondolkodásra és a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre.

A kerekasztalt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

A Civil Kerekasztal résztvevői nevében kívánunk békés karácsonyt és boldog újévet mindenkinek.

Barangoló Közhasznú Egyesület