TÍZ ÉVE ÜLÜNK KEREK ASZTAL MELLETT

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2018. november 27-án tartotta Civil Kerekasztal találkozóját a Barangoló Közösségi Házban.

2009 őszén találkoztak először a Barangoló KHE meghívására a Végegyházán működő intézmények, civil szervezetek és önszerveződő közösségek képviselői, hogy Civil Kerekasztalt alkotva összeállítsák a következő év rendezvénynaptárát településünkön. E hagyományt azóta is ápoljuk, szorgalmazzuk, hiszen az eddigi találkozók sok eredményt és hasznos tapasztalatokat hoztak mindannyiunk számára. Tudjuk, hogy közösen többre megyünk. Az érkező vendégeink nem csak következő évi rendezvényeik tervezett időpontjával jöttek, de sok közös témánk is volt a mai alkalommal is.

A találkozó kezdetén Horváth László, a Barangoló Közösségi Ház munkatársa adott tájékoztatást az aktuális pályázati lehetőségekről. A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai komoly változásokon mennek át a következő esztendőben. Erről is szó esett, ahogyan a még nyitva álló Leader forrásokról is.

A szervezetek, amelyek jogosultak a pályázatok benyújtására, folyamatosan kaphatnak segítséget, ahogy eddig is a Barangoló Közösségi Házban. A szolgáltatás természetesen térítésmentes, és bármely szervezet számára igénybe vehető.

A december a jótékonysági akciók hónapja településünkön is, hiszen a Mikulás és a karácsonyi ünnepek jó okot szolgáltatnak az ilyen tevékenységre. A végegyházi gyerekek és felnőttek idén is találkozhatnak ünnepi programokkal, megszépítve az adventi időszakot.  

A Dél-békési Civil Szövetség alapgondolata tíz éves születésnapi közgyűlésünkön került először szóba. Immár a megvalósulásáról számolhattam be. Buzdítottam a jelenlevőket, használják ki a már működő honlapunk, a Dél-békési Barangoló - https://delcivil.hu - internetes felületét, ahol szervezeteiket bemutathatják, híreiket közzétehetik, s így ismertebbé válhatnak a kívülállók számára is.

A Végegyháza Közösségéért emlékplakett díjat 2009 januárja óta adományozza egyesületünk. Természetesen az idei évben is kérünk javaslatokat a díj várományosaira. Az eddigi díjazottak személye a biztosíték arra, hogy várhatóan az idei díj is jó kézbe kerül, a településért végzett önkéntes tevékenység elismeréseként.

A kerekasztal végén megbeszéltük, hogy decemberben újra találkozunk. Egyrészt, hogy véglegesítsük következő évi rendezvénynaptárunkat, másrészt, hogy beszéljünk az idei évünkről és a következő évi terveinkről, még karácsony előtt. Mert velünk mindig történik valami, s ez így lesz jövőre is!

Horváth Judit