Számot vetettünk az elmúlt évvel

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2010. január 09-én tartotta meg évi rendes közgyűlését a végegyházi Barangoló Gyűjteményes Házban.

Ilyenkor, az év elején számol be az egyesület elnöksége a tagságnak, illetve fogadja el éves munkatervét és költségvetését az egyesület. A jogi formaságok lebonyolítása után az egyesület elnöke, Horváth Judit beszámolt az elmúlt évben végzett munkáról. Beszámolójában elmondta:

„A 2009. év legfontosabb feladata volt a közgyűlés által elfogadott éves eseménynaptárban meghatározott rendezvények megvalósítása. Ezt maradéktalanul meg tudtunk megvalósítani, hagyományossá vált rendezvényeinken túl újabb eseményekkel színesítettük programunkat.

Ebben az évben is minden olyan forrást megpályáztunk, amely a céljaink, programjaink megvalósítását elősegíthették. Az 1.970.000 forintnyi pályázati összeg, amelyet elnyertünk, és amelynek a segítségével programjainkat megvalósítottuk nem csak az egyesületünket, de községünket is gazdagította. Egyik legnagyobb sikerünk a Barangoló Gyűjteményes Ház volt, melynek létrehozása ötvözte a központi segítség (Békés Megyei Önkormányzat Civil Pályázatán elnyert támogatás), az önzetlen felajánlás (magáningatlan használati joga) és az egyesület aktivistáinak erejét (társadalmi munka és tárgyi felajánlások).

Jó néhány hagyományos programunk van, melyek csalogatják a közönséget, mint a Végegyházi Majális, az Újévi Gála, a Végegyháza Közösségéért emlékplakett átadásával, az ismeretterjesztő előadások, a Barangoló Kézműveskörünk játszóházai, versenyeink, – Helytörténeti vetélkedő, Keresztrejtvényfejtő verseny, Horgászverseny, Föld Napja Kalandtúra – rock koncertjeink. Decemberben Barangol a Mikulás akciónk során idén is közel száz gyermekhez látogatott el mikulásunk, s idén is volt karácsonyi játszóház, melyen ismét feldíszítettük Végegyháza Karácsonyfáját. Miénk itt a tér akciónkon rendszeresen nagytakarítunk, fákat ültetünk, s összegyűjtjük az elektronikus hulladékot. Narkó? Drogd el! akciónk a szenvedélybetegségek veszélyeire hívja fel a figyelmet, kiállítások, előadások, drogtotók, szóróanyagok segítségével, Egészségnap szervezésével. A Katakomba Ifjúsági Klubunk is több mint egy éve várja programokkal a végegyházi fiatalokat. A nyári Barangoló Bejárós Tábor egy hónapon keresztül nyújtott feledhetetlen élményt nem csak a résztvevő gyerekeknek, de családtagjaiknak, ismerőseiknek is. S végül a Barangoló Gyűjteményes Ház, amely nem csak helytörténeti gyűjtemény, és egyesületünk főhadiszállása, de terveink szerint tavasztól egy kis szabadidő központ is lesz községünkben. Már most is igyekezünk élettel megtölteni az épületet, hiszen nem csak a gyűjteményt lehet megnézni, programokat is szervezünk folyamatosan. Jövőbeni terveink egy része is a Gyűjteményes Házhoz kapcsolódik, hiszen tavasszal kezdünk hozzá a füves kispálya létrehozásához, ahol kedvükre hódolhatnak szenvedélyüknek a labdarúgás szerelmesei. Helytörténeti gyűjteményünket is szeretnénk bővíteni, kiegészíteni.

Az egyesület szellemiségének megfelelő közösségépítő munkát is sikeresen folytattuk. A megvalósított események és azok látogatottsága is bebizonyította, hogy a szerény anyagi lehetőségeket szervező munkával, összefogással, önzetlen tenni akarással kiegészítve komoly eredményeket lehet elérni. Sikeresen tudtuk üzemeltetni Civil Kerekasztalunkat, ahol folyamatosan közösségi témákkal foglalkoztunk. Együttműködtünk többek között a Végegyházi Polgárőr Egyesülettel, a Vöröskereszttel, az Alkony Nyugdíjas Klubbal és Népdalkörével, az Ezüstfenyők Nyugdíjas Pedagógus Klubbal, az Általános Iskola Szülői Munkaközösségével, a Községi Önkormányzattal, a mezőkovácsházi Kalocsa Róza Nonprofit Kft-vel, a Dél-Békési Közkincs Kerekasztallal, a Mezőkovácsházi Városi Könyvtárral, a Hunyadi János Közoktatási Intézménnyel, a Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesülettel, a Harruckern Közoktatási Intézménnyel, a Kaszaperi Polgárőr Egyesülettel, a Tótkomlósi Száraz-ér Társasággal, a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületével és a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával

Gazdasági szempontból az idei évben bevételünk nagy részét a pályázati támogatások jelentették, e mellett a tagdíjak, pártolói tagdíjak és támogatások jelentettek még bevételt. Egyesületünk az idei évben sem folytatott vállalkozási tevékenységet. A befolyt összeget működésre, pályázati programok végrehajtására és rendezvények szervezésére fordítottuk teljes egészében. A pályázati támogatásokkal az előírt ütemben, rendben elszámoltunk.

 2009-ben a tagdíj és a pártolói tagdíj minimum összege 1200 Ft volt, és mind rendes, mind pártoló tagból 20-20 főt terveztünk. Sikerült megvalósítanunk azt a célkitűzésünket is, hogy lehetőség szerint rendezvényeinkre ne szedjünk belépődíjat, vagy ha mégis, akkor az minimális, mindenki számára elérhető összeg legyen.

Összességében az idei pénzügyi évünk sikeresnek tekinthető, mivel a tervezett programokat csaknem teljes egészében meg tudtuk valósítani, és az évet veszteség nélkül tudtuk zárni. Ezt annak is köszönhetjük, hogy nem csak pénzbeli segítséget kaptunk, hanem sokan segítettek egy-egy rendezvény megvalósításakor munkájukkal, ötleteikkel, technikai segítséggel és különböző anyagok felajánlásával.”

A beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezután gazdasági ügyeket tárgyalt a legfőbb plénum. Ennek keretében elfogadták Kunos Ágnes, gazdasági vezető beszámolóját az elmúlt év gazdálkodásáról, majd megszavazták az egyesület közhasznúsági jelentését, és elfogadták a 2010. évi költségvetést. Ezután került sor az egyesület 2010. évi programterv és eseménynaptárának elfogadására.

A közgyűlés végén az egyebek napirendi pontban került sor a felmerült kérdések megválaszolására, javaslatok, hozzászólások tételére. Többek között a Barangoló Közhasznú Egyesület közgyűlése, mint szervezetünk legmagasabb fóruma köszönetét és elismerését fejezte ki Tataru Luciánnak, a Barangoló Gyűjteményes Ház létrehozásához tett önzetlen felajánlásáért.

Végezetül az egyesület elnöke megköszönte mindenkinek a munkáját, és megnyugtatta az egyesület tagjait, hogy mindenkinek bőven jut feladat jövőre is.

Barangoló KHE