Újra iskolapadban a Civil kerekasztal tagjai

Civil kerekasztal soron következő találkozóját 2010. április 20-án tartottuk az oktatásról, a Végegyházi Általános Iskola központi épületében.

Nem mindennapi „szülői értekezleten” vettek részt Civil kerekasztalunk tagjai, hiszen nem kisebb témakör, mint az oktatás helyzete, a napközi konyha, a könyvtár és a művelődési ház működése került terítékre.

A találkozó apropóját az adta, hogy az iskolafenntartó társulás létrehozása nemrégiben, a partnerek visszalépése miatt meghiúsult, így jogos kérdésnek tűnt, mi lesz veled régi iskolánk?

Prágai Ágnes, az ÁMK igazgatóhelyettese mutatta be intézményünket. Beszélt arról, milyen törvényi feltételeknek kell megfelelnie az intézménynek, és kitért arra is, hogy a törvényes működéshez szükséges dokumentumok napra készek, ezeknek éves felülvizsgálata lezajlott, hiányosság ezen a téren sincs. Mivel többcélú intézményről van szó, ismertette az óvodában, iskolában a dolgozói- és gyermeklétszámot, s a művelődési ház, a könyvtár, a napközi konyha, valamint az egészségház munkájába is betekintést nyerhettünk. Ezt követően az iskolánkról beszélt bővebben, ahol az oktatáshoz szükséges tárgyi eszközök megfelelőek. Az itt folyó munka megszervezésére feladatellátási tervet dolgoztak ki, hiszen az oktatási feladatok ellátása mellett számtalan munkát kell koordinálni. Ilyenek többek között az ügyelet, a számítástechnika, a mindennapos testnevelés, a diáksportkör, magántanulók felkészítése, a fogadóórák, a gyermek- és ifjúságvédelem, a munkaközösségi munka, a Szülői Munkaközösség, a korrepetálások, a tehetséggondozás és felzárkóztatás. Külön kiemelte a tanórán kívüli foglalkozásokat, hiszen a tanulmányi munkán kívül iskolánk számtalan tevékenységet kínál tanulóink számára, melyeket az itt tanító pedagógusok segítségével folytatnak. Ezek nem mindig látványos tevékenységek, de szükségesek ahhoz, hogy gyermekeink megszerzett tudása elegendő legyen a továbbtanuláshoz, s hogy az itt tanulók sok mindenben kipróbálhassák magukat. Ezek a tanórán kívüli tevékenységek, a rendezvények és a különböző egyéb szakmai és adminisztratív feladatok bőven kitöltik a pedagógusok munkaidejét, sőt nem egyszer a szabadidejüket is. A jövőben is a meglévő hagyományok folytatását tartotta fontosnak, és azt, hogy az iskolának egyenes érdeke az eddiginél is jobb kapcsolatok ápolása a szülőkkel és a civil szervezetekkel. Hiszen a kölcsönös kapcsolatokból mindkét fél csak profitálhat, és az ilyen kapcsolatok a teljes közösséget segítik – zárta tájékoztatóját Ágnes.

Második napirendi pontként Horváth Judit, a Barangoló Közhasznú Egyesület elnöke beszélt a közigazgatás és a civil szervezetek viszonyáról és kölcsönös feladatairól. A civil szervezetek közigazgatással való kapcsolatának az egyik legfontosabb színtere a hivatalokkal való ügyféli kapcsolat, ennek keretén belül törvényi kötelezettségeinek eleget téve kell, hogy jelentéseket, bevallásokat, adatokat szolgáltassanak. Az egyesületek törvényességi felügyeletét a bíróság és az ügyészség végzi, szakirányú feladatok esetében az illetékes minisztériumok felügyelik, illetve engedélyezi tevékenységünket. A másik fontos terület a közigazgatási szervekkel való együttműködés azon formája, amikor nem törvényi kötelezettségnek teszünk eleget, hanem valamilyen közös cél vagy feladat végrehajtására kerül sor. Ilyen lehet például, ha egy szervezet állami vagy önkormányzati feladat, vagy a feladat egy részének ellátását vállalja át. Ilyenkor a törvényi feltételeknek való megfelelés esetén a szervezet kiemelten közhasznú minősítést kaphat. A harmadik terület, ahol kapcsolatba kerülhetünk az adminisztrációval, az érdekütköztetés. Erre akkor kerül sor, ha egy szervezet egy általa fontosnak tartott témában fokozott nyomást akar gyakorolni a közigazgatásra. Ennek a módszernek az alkalmazása azonban veszélyes lehet, ehhez alapos jogi ismeretekre van szükség.

Végezetül a Civil kerekasztal tagjai a Végegyházi Majális előkészületeit beszélték meg, hiszen az idei évben a résztvevők közösen rendezik meg a május 1-i program nagy részét. Erről előzetesen csak annyit, az idei évben sem csalódnak azok, akik az első májusi napon kilátogatnak a végegyházi ligetbe. Ajánljuk mindenkinek, ha meghallják a zenés ébresztő hangjait, induljanak el, nehogy lemaradjanak valamiről.

Ezen az estén is sikeresen töltötte be szerepét a kerekasztal, ahol a résztvevők egyenrangúként, a község érdekében munkálkodtak.

Programunkat a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja.

- VB -