No comment…

 

 

Az NCA Tanácsának sajtóközleménye
2010.06.21

forrás: NCA Tanácsa

Az NCA civil forrásainak kifizetésének engedélyezése jelenleg is folyamatban van

A mai napon az MTI által sajtónyilvánosságot kapott hírt cáfolva a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának Zalaegerszegen megtartott kihelyezett ülésén megfogalmazottak szerint a Tanács ezúton tájékoztatja a média képviselőit, illetve a civil szektort a pontosítás érdekében az alábbiakról.

Dr. Nagy Ádám, az NCA Tanácsa elnökének mai napon nyilvánosságot kapott nyilatkozata több félreértésre lehetőséget teremtve azt a benyomást kelti, mintha az NCA forrásainak szerződéskötésével kapcsolatos hátráltató döntések a hivatalban lévő kormány döntéseinek következtében a napokban születtek volna.

Az NCA Tanácsa fontosnak tartja hangsúlyozni, a nyilatkozatot cáfolva, hogy a kifizetést akadályozó szerződéskötési tevékenységek nem a napokban leállított folyamatból adódóan halasztódtak, hanem a kormányzati átadás-átvételt megelőző döntés következtében, amelynek felszámolásával kapcsolatban a szakminisztérium illetékes államtitkársága és az NCA Tanácsa együttműködik.

Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár az NCA Tanácsülésen biztosította a tanács tagjait, hogy minden eszközzel igyekszik felgyorsítani a szerződéskötési folyamatokat és pályázati kifizetéseket.

Tekintettel dr. Nagy Ádám elnök úr elnöki minőségében tett ezt megelőző többszöri hibás kommunikációs tevékenységre, mely az elmúlt időszakban több esetben rontotta az NCA rendszerének megítélését a Tanács rendkívüli döntésként 10:1 arányban megvonta a bizalmat az elnök úrtól és kezdeményezte Dr. Navracsics Tibor miniszter úrnál az elnöki megbízatásának visszavonását.

Az NCA Tanácsa nevében:   Horváth Tibor alelnök

Zalaegerszeg, 2010. június 21.

 

Kirúgásra várva - Dr. Nagy Ádám közzétételre engedélyezett magánlevele   nonprofit.hu  2010.06.30

Kirúgásra várva

Mint kirúgására váró Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Tanácselnök szeretnék nyilvánosan hozzátenni az elmúlt hét civil szektorbéli eseményeihez.

Leváltásom konkrétan nevesített oka az, hogy június 21-én azt mondtam az MTI-nek, hogy leálltak a szerződéskötések, utalások az NCA-nál. Ezen állítást valótlannak nevezte a Tanács közleménye.

Nézzük a tényeket: június 8-án a frissen kinevezett helyettes államtitkárnál már írásban kértem a probléma kezelését, aki ezután jogellenesen magához vonta az aláírási jogokat, de az ügyek továbbra sem indultak el. Kétségtelen tény: hetekkel később, június 21-én – miután nem történt semmi előrelépés –  bizony szóvá tettem nyilvánosan is a leállást, hiszen jócskán benne voltunk már a június 1-jén kezdődött projektidőszakban. Márpedig a 7 milliárd forintot szétosztani hivatott NCA ún. előfinanszírozott rendszer, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy a program kezdetén rendelkezésre kell álljon a megítélt támogatás. Néhány bürokrata szerint ez az értelmezés hibás: az előfinanszírozás pusztán azt jelenti, hogy majd valamikor lesz pénz, csak nem kell hozzá számlákkal és bizonylatokkal elszámolni.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint az ominózus ülésen sem tudott a korábban tanácstag és szavazati jogát még megtartó (sic!) új helyettes államtitkár cáfolni, mégis arra tett javaslatot, hogy a tanács az ügyrendet nem betartva, jogellenesen, az egyebek napirendi pont előtt, új határozatként menesszen. Hiszen a jelen nem lévők csak az előre meghirdetett napirendet tudhatták, annak ismeretében döntöttek a távolmaradásról, sőt a napirend az ülés elején természetesen elfogadásra is került, így az ügyben véleményalkotási és formálási joguk csorbult. A döntés annak  ellenére született, hogy magam tettem javaslatot az e témával foglalkozó rendkívüli ülésre.

Nincsenek illúzióim az eredményt illetően, de a szabályokat felrúgó eljárás tökéletesen negligálta az oly sokszor hivatkozott európai normákat. Mindamellett sajátos jövőképet vetít előre, hogy az NCA honlapján az megjelenik, hogy az elnök ostobaságokat beszél, a nyilatkozata hamis, de maga a teljes jogú elnökként tett nyilatkozat valahogy nem került közzétételre…

Egy évvel korábban, az előző évi NCA költségvetési sort a korábbi ígéreteket be nem tartva változatlanul hagyó költségvetésterv kapcsán „a kormány ellehetetleníti a civil szektort” kitételt használtam egy sajtóközleményben, s ezt az akkori hatalom némán eltűrte .

A leváltó szavazást követően pár órán belül megindultak az ellenjegyzések, ami a szektor számára tulajdonképp üdvözlendő. Mégis az együttérző, felháborodott levelek azt sugallják: most csak egy NCA vezetőt sodort el a jogállami normák semmibe vétele, de ha ez szó nélkül marad, később a szektort érzékenyebben érintő hasonló döntések is ellenkezés nélkül meghozhatók.

Mindezek miatt a döntést - az NCA törvény által biztosított jogomnál fogva - megtámadom a miniszternél. Teszem ezt attól a szándéktól mentesen, hogy – miután tudom, hogy a kormányerőn belüli lobbyk harcának köszönhető alku eredménye a most kialakult helyzet – az aktuális NCA tanácsi döntéssel ellentétesen pozícióm megtartására törekednék.

 
Dr. Nagy Ádám
,

az NCA Tanács leváltásra váró elnöke