Egyesületet alapítottak a végegyházi horgászok

2010. szeptember 18-án 17 órakor népes társaság gyülekezett a Barangoló Gyűjteményes Ház udvarán.

A Barangoló Közhasznú Egyesület főhadiszállása látta vendégül községünk horgászai, akik nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy megalakítsák a VÉGEGYHÁZI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETET. Jó néhányuknak régi álma teljesült, hogy kedvenc sportjuknak hódolva ne kelljen a közeli városokba utazni, hogy a szükséges papírokat beszerezzék, és hogy bekérezkedjenek különböző egyesületekbe.

Huszonhárom alapító tag a törvényi feltételeknek megfelelően tartotta meg az alakuló közgyűlést, így elfogadták az egyesület alapszabályát, megválasztották az egyesület elnökségét, s határozatot hoztak, hogy benyújtják a különböző iratokat az egyesület bejegyzéséhez.

A közgyűlés öttagú elnökséget választott. Elnöknek Varga Istvánt, elnökségi tagoknak Gonda Tibort, ifj. Gyebnár Tibort, Horváth Lászlót és Mikula Istvánt kérték fel.

Az egyesület nyílt, bárki beléphet, aki végegyházi kötődésű és elfogadja az egyesület alapszabályát. Kinyilvánították azt a szándékukat is, hogy a megyei szövetségen keresztül a MOHOSZ tagjai is kívánnak lenni.

Az alakuló közgyűlésen szó esett a jövőről is. Legnagyobb terve horgászainknak egy helyi horgásztó létesítése, ahol a végegyháziak hódolhatnának szenvedélyüknek. Szóba került, hogy - együttműködve a Községi Önkormányzattal és a Barangoló Közhasznú Egyesülettel – a Száraz-ér végegyházi szakaszát csaknem teljes egészében alkalmassá szeretnénk tenni a szabadidő hasznos eltöltéséhez. Az idei évben az önkormányzat megkezdte a Száraz-ér tűzoltószertár mögötti részén egy pihenőpark kialakítását. Így már elkészült az első nádtetős kiülő, s hamarosan a padok kihelyezése is befejeződik. Eközben a mederkotrás nyomait is sikeresen eltüntették. A Barangoló KHE a Zsibrik-dombig alakítja ki turista ösvényét a tavasz folyamán, és kísérletet tesz arra, hogy a volt lődomb területét - együttműködve a többi szervezettel –rendbe tegye. Természetesen a már több éve hagyományos érpart-takarítás és fásítási program sem szűnik meg, sőt mivel a barangolók pályázati támogatást nyertek a Miénk itt a tér akciójukra, még nagyobb lendületet tudnak adni a terület fejlesztésének.

A Végegyházi Sporthorgász Egyesület csatlakozva ezekhez a fejlesztéshez a Száraz-ér mentén több horgászhelyet szándékozik kialakítani padokkal, szemétgyűjtő edényekkel. No és persze a legmerészebb terv a végegyházi horgásztó létrehozása a tűzoltószertár mögötti kanyar nádassal borított részén. Ez a munka több évre ellát minket feladattal, de ha összefogunk, és sikeresen megvalósítjuk terveinket, akkor ismét gazdagodik községünk.

Az egyesület várja az érdeklődőket, akár személyesen érdeklődhetnek az elnökségi tagoknál, akár e-mailben ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ). Aki kíváncsi az egyesület alapító okiratára, az az alábbi linkre kattanva megtekintheti azt.

- HL -

VÉGEGYHÁZI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA