Évadnyitó Civil Kerekasztal

Megnyugodhatnak a végegyháziak, ebben a szezonban sem maradnak Civil Kerekasztal nélkül, hiszen a résztvevő szervezetek úgy döntöttek, folytatják a tavasszal befejezett találkozókat.

A végegyházi intézmények, civil szervezetek, önszerveződő közösségek képviselői 2010. október 26-án késő délután a Barangoló Gyűjteményes Házban ültek össze.

Újból találkoztak a Civil Kerekasztal tagjai, hiszen utolsó találkozásunkkor, májusban mindenki egyetértett abban, hogy ezek a havi rendezvények nagyon gyümölcsözőek, folytatnunk kell.

 

Első feladatunkként megbeszéltük, milyen programok várnak ránk a 2010-11-es évben, melyek lesznek havi találkozásaink témái, helyszínei, feladatai.

A tavalyi év egyik nagy eredménye volt a rendezvénynaptárunk létrehozása, hiszen minden résztvevővel egyeztetve időzítettük programjainkat, tekintettel voltunk egymás rendezvényeire, amely nagyban megkönnyítette programjaink szervezését. Most is így tervezzük ezt, csakhogy most a következő esztendő egészében próbálunk tervezni. E terv sikere a Kerekasztal tagjain múlik.

Örömmel üdvözöltük új tagjainkat, Molnár Nikolettát, az ADA Gondozó Nonprofit Kft. képviseletében, valamint Varga Istvánt, a nemrég alakult Végegyházi Sporthorgász Egyesület elnökeként, akik beszéltek nekünk szervezetükről, munkájukról. Majd a többi szervezet és intézmény képviselői, vezetői is beszéltek arról, mi minden történt velük utolsó találkozásunk óta. S mint eddig is, most is sokrétű beszélgetésekkel folytattuk, a hivatalos napirendi pontok után.

Mai találkozónk vendéglátásában Prágai Ágnes és Szkupeny Anita segített.

- HJ -