Civil Kerekasztal az idősek helyzetéről

A Civil Kerekasztal 2011. január 18-án 17 órai kezdettel tartotta meg soron következő találkozóját a végegyházi Idősek Klubjában.

A témához illő helyszínt biztosított számunkra az ADA Nonprofit Gondozó Kft. Idősek Klubja. Vendéglátónk, Kinyó Pál Lászlóné, az intézmény vezetője nyújtott elsőként egy általános helyzetképet arról, hogy Magyarországon milyen is a helyzetük az időskorúaknak. Számos – mindenki érdeklődését felkeltő – adatot is közölt, melyek bizonyították, mennyire komolyan is kell vennünk ezt a korosztályt is. Nagy felelősség a róluk való gondoskodás, ellátásuk segítése. Majd az Idősek Klubjának munkájába nyerhettünk betekintést, s azok is megismerhették Marika és az itt dolgozó gondozónők munkáját, akik eddig még nem kerültek közelebbi kapcsolatba az intézménnyel.

Majd Király Józsefné Csöpi néni, az Alkony Nyugdíjas Klub vezetője beszélt a klubban folyó munkáról, programjaikról, s hogy lelkes tevékenységükkel a mindennapok nehézségeit is próbálják feledtetni együttléteik alkalmával. A község és a közösség életében meghatározó szerepet játszanak a nyugdíjas klub tagjai, hiszen részt vesznek minden fontos eseményen, lehet számítani rájuk.

A tájékoztatókat követő hozzászólásokban többször elhangzott az összefogás szükségessége, mert bár az anyagi fedezet is elengedhetetlen, de együtt minden akadályt könnyebb legyőzni.

S természetesen a Civil Kerekasztal további folytatásaként egyéb témákat, kérdéseket is érintettünk, a már megszokott módon. Mindenki megismerheti a többi résztvevő véleményét, bármilyen témát is vet fel. Egyre inkább hasonlít a kerekasztal egy helyi fórumra és ez talán több is mint amit vártunk tőle. Úgy gondoljuk egyre inkább érdemes eljönni egy egy találkozónkra, hiszen bárkit szívesen látunk.

-HJ-