Végegyháza község lakosai

 önkéntes tevékenységének felmérése

2011. augusztus - szeptember

 

Készült

a Barangoló Közhasznú Egyesület

önkéntes kérdőíveinek válaszai alapján

A programot a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta

 

A felmérés célja

 

A felmérés célja, hogy felmérje, községünkben milyen az önkéntes tevékenység helyzete. A kitöltött kérdőívek válaszainak alapján jövőbeli feladatainkat a szükségletekhez tudjuk igazítani. Mivel jellemző, hogy mind a civil szervezetek, mind pedig az intézmények csak a legszükségesebbekre tudnak költeni, anyagi lehetőségeink igen szűkösek, ezért igyekszünk külső segítséghez folyamodni. E segítség igénybevétele sok esetben kiválthatja az anyagiak hiányát, hiszen az önkéntesek számos feladat elvégzésében tudnak közreműködni, ezzel előbbre viszik az adott programot, tevékenységet. Ehhez viszont fontos tudni, milyen feladatok ellátásában számíthatunk a helyiek segítségére, s hogy a végegyháziak miként is vélekednek az önkéntességről.

Kérdőívünkben rákérdeztünk arra, ki önkénteskedett már, milyen feladatot látott el, s milyen területen dolgozna szívesen ezen kívül. A válaszadók azon véleményére is kíváncsiak voltunk, hogy ők miért tartják fontosnak e tevékenységet, és szerintük mások megbecsülik-e az önkéntes munka hasznosságát.

Reméljük, az eredmények magukért beszélnek, s elgondolkodtatnak a jövőre, a jövőnkre nézve is.

 

Végegyháza község legfontosabb jellemzői 

A községünk jellemzői:

 Végegyháza község Dél-Békésben, a Mezőkovácsházi Kistérségben, Mezőkovácsháza és Mezőhegyes között található. Lakosainak száma kb. 1400 fő. A község hétköznap napközben megfelelő busz és vonatközlekedéssel rendelkezik, hétvégén inkább csak a vasúti közlekedés számottevő. A lakosság jelentős része rendelkezik gépkocsival, és gyakorlatilag minden háztartásban található kerékpár. A település úthálózata jónak mondható, az összes út hossza 15  km , ennek 66  %-a aszfaltborítású /10 km/, a pormentesített utak állapota megfelelő. A községben az alapközművek, a villany, a víz és a gáz elérhető, szinte minden háztartásban van alapközmű, csatorna a házak 30  % -ában található /220 bekötés/. A településen 720 ház van, ebből üresen áll kb. a házak 20%-a, azaz kb. 140 porta.

A községben működik óvoda, 3 óvónő és 2 dada foglalkozik a közel félszáz óvodással.

Az iskolában 13 pedagógus oktatja a 102 tanulót, minden évfolyamon egy osztály működik. Az oktatás három épületben folyik: a 4. osztály és a felső tagozat a központi iskolában, 1-3. osztály pedig a Bucsek iskolában tanul, testnevelés órákra pedig a tornatermet használják. A központi iskolában 17 számítógép áll a gyerekek rendelkezésére. A számítástechnika oktatása csoportbontásban folyik.

A községi könyvtárnak 323 beiratkozott tagja van, több mint 9000 könyvvel áll az olvasni vágyók rendelkezésére, itt található 3 számítógéppel az e-magyarország pont is. A Kék Lagúna pizzériában 7 számítógépen érhető el a világháló.

A Községi Önkormányzat megjelentet egy időszaki újságot, Végegyházi Hírmondó címmel 700 példányban.

Civil szervezetek, pártok, önszerveződő közösségek:  

A faluban hat civil szervezet működik: Barangoló Közhasznú Egyesület, Civil Társadalom Fejlődéséért Közhasznú Egyesület, Végegyházi Sporthorgász Egyesület, Végegyházi Vagyonvédelmi Polgárőr Egyesület KHSZ, és a Végegyházáért Közhasznú Alapítvány. Két országos szervezetnek van helyi csoportja, a Vöröskeresztnek és a Mozgáskorlátozottak Egyesületének. A községben egy pártnak van helyi szervezete, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek. Önszerveződő közösségek: a két nyugdíjas klub, az Alkony Nyugdíjas Klub és az Ezüstfenyők Nyugdíjas Pedagógus Klub és egy sportszakosztály, az Asztalitenisz sportkör működik.

 

A vizsgálat körülményei és módja 

A felmérés körülményei:

A felmérés 2011. augusztus-szeptember hónapban zajlott Végegyháza községben, önkéntes válaszadók megkérdezésével. A válaszadók a község lakosságának a közel tíz százalékát teszik ki, különböző korcsoportokból és mindkét nemből. A megkérdezett 130 fő iskolai végzettsége is természetesen különböző, de ez ennek a felmérésnek a keretében nem olyan lényeges. A környezeti állapot felmérése alapjául már más településeken is használt kérdőíveket használtunk, a helyi sajátosságok figyelembevételével. Az adatok a népesség kb. 10%-ának válaszai alapján megközelítőleg a lakosság korosztályi megoszlásának megfelelő százalékában lettek kiértékelve. Így a kapott eredmények megközelítőleg a valós képet tükrözik, az elfogadható hibahatáron belül.

 A válaszadók otthon, egyedül tölthették ki a kérdőíveket, névtelenül, csak az életkort, a nemet és az iskolai végzettséget kértük a személyes adatokból. A kérdőív bármely kérdésére a választ meg lehetett tagadni, a kérdőívben lehetőség volt anonim kérdés, illetve vélemény közlésére is.

A válaszadók megoszlása nem és életkor szerint

 

NŐK

FÉRFIAK

ÖSSZESEN

     -18 év

14

20

34

19-40 év

36

6

42

      40 év felett

30

24

54

ÖSSZESEN

80

50

130


A témakör első kérdésére pozitívnak ítélhetjük meg az eredményt, hiszen a megkérdezettek kb. 70 %-a valamilyen módon önkénteskedett már, vagy még most is teszi folyamatosan. Ez az eredmény látszik abban is, hogy Végegyházán nem csak sok civil szervezet vagy önszerveződő közösség működik, de a községünkben folyó számtalan program is az ő nevükhöz fűződik. A szervezetek által közzétett felhívásokra is mindig van jelentkező.

ÖNKÉNTESKEDETT-E?

 

 

igen

nem

 18 évig

6

8

 

FÉRFI

14

6

19-41 ÉV

22

14

 

FÉRFI

6

 

41 ÉV FÖLÖTT

24

4

 

FÉRFI

22

2

ÖSSZESEN

94

34


A 18 év alatti korosztály önkéntes munkája részben az iskolájukhoz kötődik, az ott szervezett műsorokban, rendezvényeken közreműködtek, de kitelepülésekkor is vállalnak feladatot, valamint gyermekfelügyelőként is dolgoztak. Van, aki csak néhány napot vagy hetet, de van, aki folyamatosan, alkalmakhoz kötődve vállalnak feladatot. Ez havi 1 órától akár 10 óráig is ad számukra elfoglaltságot. A fiúk többsége úgy tervezi, hogy valamilyen önkéntes munkát mindig fog végezni, míg a lányok inkább csak jelenlegi iskolájuk befejezéséig szeretnének önkénteskedni.

A fiatalok közül a lányok elsősorban a gyermek- és ifjúsági tevékenységeket, az állatvédelmet, a rendezvény- és programszervezést, a környezet- és természetvédelmet, a sportot részesítenék előnyben. Míg a fiúk a sport után a fizikai munkát jelölték meg a szívesen végzendő tevékenységek közül.

A 19 és 40 év közötti korosztály elsősorban alkalomszerűen, egy-egy meghirdetett akcióhoz kötődve önkénteskedik. Ebbe sok minden belefér, a szórólapozástól, plakátragasztástól kezdve a környezetrendezés, takarításon keresztül a programszervezésig. Van, aki itt is alkalomszerűen, néhány nap vagy hét erejéig kapcsolódott be valamely terület munkájába, de már több éve, folyamatosan tevékenykedő önkéntesbázisa is van e korosztálynak. A havi 1-2 órától akár 20-25 óráig is áldoznak szabadidejükből ezekre a tevékenységekre. Többségükben valamilyen önkéntes munkát mindig terveznek végezni.

E korosztályban a nők széles körben tevékenykednének szívesen: környezet- és természetvédelem, rendezvény-, programszervezés, irodai munka, oktatás, képzés, állatvédelem, adminisztráció, gyermek- és ifjúsági tevékenység, szociális ellátás, település és vidékfejlesztés. Míg a hasonló korú férfiak elsősorban a fizikai munkát részesítik előnyben.

A 41 év feletti korosztály önkéntes munkája elsősorban valamely civil szervezethez vagy az iskolához kötődik, az itt rendezett programokban segítenek, sporttevékenységet folytatnak, közlekedési nevelőmunkát végeznek, gyermekek szabadidős tevékenységét segítik, vagy községi nagyrendezvényeken való foglalatosságban közreműködnek. Van, aki nem olyan régen, de sokan folyamatosan, akár fél évszázada is tevékenykedik önkéntesként. A havi óraszám itt is változó, a néhány órától a 160 óráig is terjedhet az önkéntes munkára szánt idő. E kategóriában szinte egyhangúlag valamilyen önkéntes munkát mindig terveznek végezni.

E korosztályban a nők a rendezvény-, programszervezés mellett gyermek- és ifjúsági tevékenységet, adminisztrációs, irodai és fizikai munkát, telefonos segítségnyújtást, szociális- és egészségügyi ellátást, környezet- és természetvédelmet vállalnának leginkább. Míg a férfiak a környezet- és természetvédelmet, valamint az oktatás, képzést, a fizikai munkát, a sportot, a település- és vidékfejlesztést, a szociális ellátást, a média tevékenységet és a rendezvény-, programszervezést részesítenék előnyben.

Az is érdekes kérdésnek mutatkozik, hogy ki miért tartja fontosnak az önkéntes tevékenységet! Külső szemlélőnek egyértelműen az lehet a véleménye, ha valaki dolgozik egy cél érdekében, azt csakis fizetségért teszi. Lehet, hogy a köztudatban ez így él, de aki önkénteskedett már, az tudja, hogy ez egyáltalán nem tűnik akkor és ott fontosnak. Nem veszett még ki az emberekből az önzetlenség, sokszor a saját önbecsülésünk, önértékelésünk érdekében is vállalunk plusz feladatot, ha érdekesnek és érdemesnek tartjuk. De lássuk korosztályonként és nemenként, hogy az általunk megjelölt lehetőségek közül, hogyan látják ezt válaszadóink.

MIÉRT TARTJA FONTOSNAK AZ ÖNKÉNTES TEVÉKENYSÉGET?

               

 

 18 évig

19-41 ÉV

41 ÉV FÖLÖTT

ÖSSZESEN

 

FÉRFI

FÉRFI

FÉRFI

 

Érdekes időtöltés

8

10

4

 

2

5

29

Hasznos számomra

2

3

2

 

2

2

11

Jó érzés másoknak segíteni

4

9

28

4

26

12

83

Jó a közösség

4

2

4

2

8

10

30

Megbecsülik, amit csinálok

2

2

7

2

4

2

19

Erkölcsi kötelesség

2

 

5

2

7

6

22

Sokat tanulok

 

6

6

 

8

 

20

A felnőtt korosztály számára egyöntetűen elsődleges, hogy jó érzés másoknak segíteni. Ahogy a közmondás is mondja: jobb adni, mint kapni, ez a valóságban is így van. E mellett a közösségben való tevékenykedés jó érzése is fontosnak mutatkozik. Míg az iskolás korosztály még érdekes időtöltésnek tartja az önkéntes munkát, de remélhetőleg ez a későbbiekben is elősegíti, hogy folytatása legyen az életükben ennek a tevékenységformának. Érdekes, hogy legkevésbé releváns az, hogy mennyire hasznos az önkéntesnek ez a munka. Az önzetlenség ekképpen is megmutatkozik.

Nem mehetünk el amellett sem, hogy számunkra milyen pozitívumai mutatkoznak az önkéntes tevékenységnek. Az természetes, hogy ezért fizetést nem kapunk és nem várunk, de mégis lehet számunkra olyan haszna, amelyekből a későbbiekben profitálhatunk. Nem ezek elérése a cél, de jótékony hatása és „fizetsége” önként vállalt  munkáknak.

AZ ÖNKÉNTES TEVÉKENYSÉG POZITÍVUMAI

               

 

 18 évig

19-41 ÉV

41 ÉV FÖLÖTT

ÖSSZESEN

 

FÉRFI

FÉRFI

FÉRFI

 

Bővíti tudásom

2

11

8

4

7

10

42

Munkakapcsolatok

 

 

14

4

10

4

32

Foglalkozások megismerése

8

6

12

 

6

5

37

Munkatapasztalatok

 

2

16

2

10

8

38

Segít a pályaválasztásban

6

3

2

 

 

 

11

Nem csak a fiatalok, de az idősebb korosztály is előkelő helyen jelölte meg a tudásuk bővítését, hiszen számtalan alkalom lehetséges, amikor egymástól is tanulhatunk a közös munka során. Különösen a hölgyek és a fiatalok jelölték a munkatapasztalat szerzését. A nők gyakorlatiasságát jellemzi, hogy munkakapcsolatokra tehetnek szert az önkéntes munka során. A fiatalok pedig felismerik, hogy a pályaválasztásban is segítheti őket, ha részt vállalnak e feladatkörben. Ezek a pozitívumok bőven kárpótolják az önkénteseket azért, hogy a szabadidejükből a közösség javára tevékenykednek, s azok számára is érthetővé teszik, hogy miért áldozzuk munkaerőnket ingyen és önként, akik eddig még nem végeztek önkéntes munkát.

Arra a kérdésre, hogy növelik-e a fiatalok munkába állási esélyeit, lehetőségeit az önkéntes tevékenységek, megoszlanak a vélemények, körülbelül fele-fele arányban. Aki az igenre voksolt, úgy gondolhatja, hogy minden kipróbált tevékenységformát lehet hasznosítani a későbbi munkahelyeken, minél nyitottabbak vagyunk, minél több lábon állunk, annál nagyobb az esélyünk. Különösen igaz lehet ez manapság, amikor egy-egy foglalkozás betöltésekor sokrétű feladatokat kell megoldani. Aki a kérdésre nemmel válaszol, az pedig úgy gondolhatta, hogy a mai valóságban nem elég érteni bizonyos szakmához, s a megfelelő képesítés is sokszor kevésnek bizonyulhat, hiszen környékünkön nagyon kevés a munkalehetőség, nehéz munkahelyet találni.

Az önkéntes tevékenységgel kapcsolatban elsősorban a fiatalok és az aktív korúak vettek részt önkéntes tevékenységgel kapcsolatos képzésben, körülbelül 50 %-uk elméleti ismeretekre is szert tett, amelyet a gyakorlati munkában is kamatoztathattak.

Elgondolkoztatóak a kifejtős kérdésekre adott válaszok. Három kérdést tettünk fel, néhányat közlünk közülük, ki-ki vonja le saját következtetését.

Miért hasznos a társadalomnak, hogy az emberek önkéntes munkát végeznek?

18 ÉV ALATT:

- Jobbá teheti életünket

- Segítenek társaikon

- Közelebb hozza az embereket egymáshoz

- Többen lesznek, akik hasznos munkával töltik az idejüket

19 ÉS 40 ÉV KÖZÖTT:

- Közösségépítő

- Jó érzés tölt el

- Szépül környezetünk

- Ingyen segítenek másoknak

- Tiszteletet, szeretetet jelent

- Nem minden a pénz, a közösségi erőt kovácsolja

- Így nem érzem feleslegesnek magam

40 ÉV FÖLÖTT:

- A közösség erejét mérhetjük le rajta

- Egyes embereknek lehet segíteni

- Példát mutathat

- Összetartozás, felelősség, tisztesség

- Olyat is megcsinálunk, amit másként nem

- Fiatalok és idősebbek között közvetlenebb az ismeretség

- Kevés pénzből is nagyot lehet alkotni

- lelkileg egészségesebb egyénekből áll a közösség, s ez kihat az egészre is

- Önzetlenség, feltétel nélküli szeretet

Kellőképpen megbecsülik-e az emberek az önkéntes munka hasznosságát?

18 ÉV ALATT:

Igen, mert

- hasznukra válhat

Nem, mert

- van aki azt mondja, hülyeség

- senki nem becsüli meg más munkáját

- van aki csak kritizál, pedig, ha ő is segítene, megváltozna a helyzet

19 ÉS 40 ÉV KÖZÖTT:

Igen

- a kis és szegény emberek becsülik

- ennek érdekében fontos pár jó szó, tisztelet

Nem értékelik mások munkáját

Változó

40 ÉV FÖLÖTT:

Igen,

- akinek szüksége van segítségre, az megbecsüli

- de inkább az idősebb korosztály becsüli meg, a fiatalokat a létrehozott értékek megőrzésére kell oktatni

Nem, mert

- manapság divat az énközpontú gondolkodás

- kevesen értékelik kellőképpen

- nem tudnak róla, a köztudatba jobban kellene reklámozni

- a nehéz helyzet miatt az emberek kiégtek

Változó

Könnyen megtalálta-e a számára megfelelő önkéntes tevékenységet?

18 ÉV ALATT:

- Igen /kapcsolódik a hobbimhoz, érdeklődési körömhöz, a csordaszellem visz magával, ehhez szükséges a felkérés, irányítás, alkalom szüli

- Nem is kerestem

19 ÉS 40 ÉV KÖZÖTT:

Igen /ha megkeresnek, s alkalmas a feladat és az idő, a barátok és a család miatt

Még nem

40 ÉV FÖLÖTT:

Igen

Nem mindig

A tágabb környezetünk visszajelzései természetesen hatással vannak tevékenységünkre, de a szűkebb környezetünk, a családunk, munkatársaink, tanáraink, barátaink véleménye határozottan befolyásolhatja tetteinket. Nem mindegy tehát, hogy miként fogadják azt a tényt, ha mi önkéntes munkát végzünk. A válaszadók kérdőívünk végén erről adtak információt.

18 évig

ÖNKÉNTESKEDÉSÉT

Ellenzik

Eltűrik

Helyeslik

támogatják

CSALÁDJA

1

 

8

22

MUNKATÁRSAI

2

3

5

8

TANÁRAI

 

 

14

15

BARÁTAI

4

4

11

9

 

19-41 ÉV

ÖNKÉNTESKEDÉSÉT

Ellenzik

Eltűrik

Helyeslik

támogatják

CSALÁDJA

 

1

14

26

MUNKATÁRSAI

 

2

13

14

TANÁRAI

 

1

6

2

BARÁTAI

 

2

20

17

 

41 ÉV FÖLÖTT

ÖNKÉNTESKEDÉSÉT

Ellenzik

Eltűrik

Helyeslik

támogatják

CSALÁDJA

 

1

12

39

MUNKATÁRSAI

 

3

16

21

TANÁRAI

 

 

 

6

BARÁTAI

 

2

17

23

 

ÖSSZESEN

ÖNKÉNTESKEDÉSÉT

Ellenzik

Eltűrik

Helyeslik

támogatják

CSALÁDJA

1

2

34

87

MUNKATÁRSAI

2

8

34

43

TANÁRAI

 

1

20

23

BARÁTAI

4

8

48

49

Egyértelmű, hogy többségében helyeslik és támogatják önkéntes tevékenységünket, s elenyésző azoknak a száma, ahol eltűrik, netán egyenesen ellenzik az önkénteskedést. Remélhetőleg az ő számuk egyre kevesebb lesz.

A felmérés összegzése 

Természetesen tudjuk, hogy a felmérésünkben közzétett adatok csak a végegyházi lakosság egy adott csoportjának véleményét tükrözi egy adott időszakban. Mégis érdemes átgondolni az itt olvasottakat, hiszen a későbbiekre vonatkozóan hasznos információkat szűrhetünk le belőle. Arra is alkalmat ad, hogy elgondolkodjunk a mi és környezetünk önkéntes munkához való hozzáállásán.

Fontos megnyernünk a közöttünk élőket egy-egy ügy érdekében, segítségük nélkül sokkal nehezebb dolgunk lenne. Minden segítség jól jöhet, de mindig csak olyan munkára kérjük fel önkénteseinket, amelyet könnyedén meg tudnak oldani, s melyre könnyen motiválhatóak.

Az önkéntes munka nem fizetségért végzett munka, de honorálnunk ennek ellenére is kell. egy-egy jókor jött mosollyal, köszönöm-mel, szárnyakat adhatunk, s a későbbiek során is szívesen megnyerhetőek lesznek segítségnyújtóink. Jó érzés, ha nem csak a munka közös, de az általa létrehozott eredmény is. Hiszen az adott közösség érdekében tevékenykedünk együtt, s a jó cél érdekében áldozunk közösen a szabadidőnkből.

Köszönetnyilvánítás

 

Köszönetet mondunk minden közreműködőnek, aki segítséget nyújtott a kérdőívek kitöltésében és összegyűjtésében. Nélkülük ez a felmérés nem készülhetett volna el.

Horváth Judit

 

 

 

 

 

 

Végegyháza, 2011. szeptember 27.