Lemondott a Barangoló elnöksége

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2012. január 7-én tartotta évi rendes közgyűlését a Barangoló Közösségi Házban, amelyen a megszokott napirendi pontokon kívül jócskán volt még feladata.

Évi rendes közgyűlésünk rendhagyóan hosszúra sikeredett, mivel az év végén elfogadott civil törvény több ponton is okot adott az egyesület alapdokumentumainak a megváltoztatására. Ezt az alkalmat használtuk ki arra, hogy szerét ejtsük a tisztújításnak is.

Az egyesület 2011. évi beszámolóját Horváth Csilla Judit elnök ismertette az elvégzett munkáról. Mivel az egyesület éves pénzügyi forgalma meghaladta az 5 M Ft-ot, szükségessé vált Pénzügyi Felügyelőbizottság létrehozásának. A Pénzügyi Felügyelőbizottság elnöke, Bognár Róbertné tájékoztatta a közgyűlést munkájuk eredményéről. Majd Kunos Ágnes, az egyesület gazdasági vezetője ismertette 2011. évi közhasznúsági jelentés pénzügyi mérlegét. A közgyűlés a napirendi pontokban ismertetett dokumentumokat egyhangúlag elfogadta.

 

Ezt követően került sor a tisztújításra. Mivel az egyesület számos alapdokumentumát módosítanunk kell, illetve az egyesületünk munkáját is át kívánjuk szervezni igy egyszerűbb volt a jövőre esedékes tisztújítást előre hozva a következő öt évre megválasztani tisztségviselőinket. A közgyűlés a megfelelő választási procedúrák után meghozta döntését. A szavazás eredményeként a következő öt évben a Barangoló Közhasznú Egyesület elnöke Horváth Csilla Judit, az elnökség tagjai pedig: Gyebnár Tibor, Kunos Ágnes, Rádainé Kunos Klára és Takács Márk lesz.

Ezt követően került ismertetésre és elfogadásra a 2012. évi programterv, valamint a 2012. évi költségvetés. A közgyűlés abban is egyhangúlag döntött, hogy az éves tagdíj és a pártolói tagdíj minimális összege továbbra is 1200 Ft marad.  

Horváth László ismertette az új civil törvény előírásainak megfelelően több ponton is módosított egyesületi alapszabályt, melyet szintén elfogadott a közgyűlés, azzal együtt, hogy az új törvényi szabályozásnak megfelelően változzon az egyesület Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint Pénzkezelési Szabályzata is.

Közgyűlésünk végén a Végegyházi Kábeltelevízió üzemeltetésének, valamint a Barangoló Közösségi Ház működtetésének feladatai kerültek megbeszélésre.

A közgyűlés kötött napirendi pontjai után kötetlen beszélgetéssel zárult a Barangoló Közhasznú Egyesület 2012. évi első, legfontosabb rendezvénye.

Barangoló Közhasznú Egyesület