Elérkezett a döntés ideje!
Minden év elején eljön az ideje, hogy az állam felé megfizessük az éves jövedelemadót, amely a közösségi feladatok finanszírozásának az egyik alappillére. Természetes, hogy az adózók sokallják a fizetendőt, az állam pedig kevesli a befolyt összegeket.
 Ennek az örök vitának az eldöntése azonban nem a mi feladatunk, ezt a filozófusokra, politikusokra és az adószakértőkre hagyjuk.
Az azonban nem közömbös a civil szervezetek számára, hogy a törvény lehetőséget ad arra, hogy az adózó a befizetett adója egy százalékának sorsáról döntsön, felajánlja valamely civil szervezetnek. Olyan szervezetet támogathat az adózó, amely a törvényi feltételeknek megfelel, és céljait, tevékenységeit támogatandónak találja. A Barangoló Közhasznú Egyesület immár harmadik éve kéri Önöket, adják nekünk az egy százalékukat. Tesszük ezt, azért, mert az elmúlt két évben nyolcvan-nyolcvan ezer forintot kaptunk Önöktől, és az így befolyt összeget a gyermek szakköreink működtetésére fordítottuk. A két szakkör - az egyik a Barangoló Gyermek Íjász Klub, a másik a Barangoló Százlábú Tánc-csoport - összesen 23 végegyházi gyermeknek szolgál hasznos elfoglaltsággal úgy, hogy a gyerekektől vagy a szülőktől egyetlen forint hozzájárulást sem kértünk és nem is fogunk kérni. Fontosnak találjuk a tehetségek gondozását, a gyerekek számára az olyan elfoglaltságok biztosítását, amely segíti fejlődésüket, sikerélményekkel, és kellemes órákkal ajándékozza meg őket. Szakköreinket helyi fiatalok vezetik önkéntesként, semmiféle ellenszolgáltatást nem kérve a munkájukért. Ezért is gondolja úgy egyesületünk vezetősége, hogy az önzetlen felajánlásoknak ott van a legjobb helye, ahol a gyerekek javára fordítjuk és az önkéntesek munkáját könnyíti meg.
Az elmúlt két évhez hasonlóan az idei évben befolyó összeggel is a két gyermekcsoport költségeinek egy részét kívánjuk fedezni.  A többi költséget az egyesület egyéb bevételeiből kigazdálkodja, hogy továbbra is térítésmentesen üzemeltethessük a szakköröket. A szakköreink tagjai rendszeresen bemutatják mit tanultak, hiszen a táncosok fellépnek azokon a rendezvényeken, ahová meghívják őket, és íjászaink is szívesen tartanak bemutatókat, szintén felkérés alapján. Igyekeznek a gyerekek is hozzájárulni a község kulturális és közösségi rendezvényeihez és szívesen mutatják meg tudásukat.
Ehhez a munkához kérjük az idei évben is a támogatásukat, hogy a szakköreink működését biztosítani tudjuk.
Kérjük, támogassa adója egy százalékával a Barangoló Közhasznú Egyesületet:
Adószámunk: 18392944-1-04
Felajánlásukat előre is köszönjük:
Barangoló Közhasznú Egyesület