Változások a horgászok háza táján

A Végegyházi Sporthorgász Egyesület az elmúlt év tavaszán nyújtotta be pályázatát a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás környezetvédelmi alapjához. A pályázatot kedvezően bírálták el, így a horgászaink 305.000 Ft támogatáshoz jutottak a Száraz-ér védelmét és népszerűsítését szolgáló programjukhoz.

A programsorozat egyes elemei az elmúlt évben már megkezdődtek, így a Száraz-ér partjának takarítása és a fásítás első szakasza is megtörtént, illetve előkészítési szakaszban van a Száraz-érről szóló vetélkedő és rajzpályázat is.

Azt sokan nem tudják, de 1996 óta a Száraz-ér csaknem teljes szakasza helyi védettség alá került, az akkori önkormányzatok egységesen tudtak határozni és fellépni a természeti terület védelmében. Sajnos ennek ma már semmilyen konkrét eredményét nem láthatjuk, pedig a Száraz-ér jobban rászorul a védelemre, mint valaha.  Ezért szervez az egyesület az érintett hivatalok, önkormányzatok, szervezetek, és civil szervezetek bevonásával egy olyan konferenciát, amelyen új lendületet kaphat a helyi védettség ügye. Az érparti települések lakosságát sajtókampánnyal, kábel tv műsorokkal és szórólapokkal szeretnék tájékoztatni arról, mit is jelent a helyi védelem, mi a következménye a természet károsításának, de elsősorban arról, milyen természeti értékeket hordoz e terület. A Száraz-ér egy olyan zöld folyosó itt a dél-békési térségben, amelynek állat- és növényvilága számtalan kincset rejt, védelemre szorul és védelemre érdemes. Különösképp elvárható, hogy védjék ezt a területet azok az egyesületek, amelyek a természet szeretetét magukénak érzik. A horgász- és vadász egyesületeknek közösen kell fellépniük a szeretett zöld folyosó védelmében.

Ennek a közös fellépésnek az első állomása lehet ez a program, mely keretében immár újabb végegyházi civil szervezet tesz hitet a helyi vízfolyásunk védelmére. A Barangoló Közhasznú Egyesület Miénk itt a tér akciója mellett ez az új program is segíti a terület védelmét és népszerűsítését. A program rendezvényeinek a sorában a következő a 2012. január 29-ei Civil Kerekasztal találkozó lesz a Barangoló Közösségi Házban, ahol áttekintést kaphatunk az eddig történtekről és megtudhatjuk, mit terveznek a program szervezői az elkövetkezendő időszakban. A kerekasztal találkozójára hagyományosan 17 órakor kerül sor, és mint mindig most is nyilvános, mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A megbeszélésen ismertetve lesz a teljes program és lehetőség lesz kérdések, vélemények és ötletek felvetésére is.

A programot a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás alapja támogatja.  

Horváth László