Számítógépes adatbázisban a horgászok!

Az idei évtől az állami horgászjegy kiadása nem csak azért változik, mert emelkedett az ára, hanem azért is, mert útjára indult a SZÁK.

Ezt a fantázianevet kapta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal röviden NÉBIH által készített adatbázis, amelynek használata kötelező azon egyesületeknek, amelyek foglalkoznak állami horgászjegy kiadásával. Ez az adatbázis tartalmazza az igénylő adatait, így ha horgászati szabálysértés, vagy bűncselekmény miatt elmarasztalták, nem kaphat állami jegyet és ezért engedélyt sem válthat. Az adatbázis segít kiszűrni azokat a horgászokat, akik elkövetett cselekményeik után más egyesületeknél próbálnak új engedélyt kiváltani. Ez a központi nyilvántartás lehetővé teszi azt is, hogy folyamatosan képet kapjanak az illetékesek a horgásztársadalom helyzetéről, a horgászok aktív létszámáról, az egyes egyesületek tagságának nagyságáról.

Természetesen nem egyszerű dolog a rendszer bevezetése, hiszen eleve szükséges a számítástechnikai háttér, élő internet kapcsolat ahhoz, hogy az okmányokat ki tudjuk állítani. Azt, hogy az ehhez szükséges technikai illetve emberi erőforrásokat honnan szerzik meg az egyesületek, természetesen senki sem mondja meg. A Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége folyamatosan igyekszik segíteni az egyesületeket, de természetesen nem tud gépet és szakembert biztosítani minden egyesületnek.

Szerencsére egyesületünknek, a Végegyházi Sporthorgász Egyesületnek segítséget tud nyújtani a Barangoló Közhasznú Egyesület, amely felajánlotta a szükséges számítástechnikai hátteret, amíg a horgászegyesületünk nem tud szert tenni megfelelő eszközökre.

Az adatbázis feltöltését a hétvégén megkezdjük, így aki a fogási naplót nem adta le az előírásoknak megfelelően, már nem is kerül a nyilvántartásba, és nem kaphat okmányokat az idei évre. A horgászathoz szükség okmányok árai 2013. január 1-től:

Állami horgászjegy, érvényesítő bélyeg     2.000 Ft

Szövetségi tagsági díj                                   1.700 Ft

Összevont éves területi engedély              20.000 Ft

Gyermek területi engedély                          1.100 Ft

Heti jegy                                                        8.000 Ft

Napi jegy                                                       2.500 Ft

A napijegyek az idei évben is 24 órásak, tehát a kiadástól számított 24 óráig érvényesek.

A Végegyházi Sporthorgász Egyesület a horgászokmányok forgalmazását az egyesület 2013. február 2-i közgyűlésén kezdi meg, és utána az okmányok kiváltására minden hétköznap 15-18 óráig lesz lehetőség a Barangoló Önkéntes Pontban, a Barangoló Közösségi Házban. A horgászengedélyek érvényesítéséhez szükség van a személyes okmányokra, mert az adatbázis feltöltése miatt adategyeztetést kell végezni. Kérjük sporttársainkat, úgy tervezzenek, hogy az engedély kiállítása és az adatellenőrzés 15-20 percet vesz igénybe. Reméljük a fogások kárpótolnak mindenkit a kellemetlenségekért, sikeres horgászévet kíván:

                                                                                                          Végegyházi Sporthorgász Egyesület vezetősége