Pécsi barangolások

A végegyházi Civil Kerekasztal tagjai 2013. március 23-24. között közösségépítő kiránduláson vettek részt, melynek úti célja Pécs volt.

 

A túrát a Barangoló Közhasznú Egyesület szervezte, hiszen egyesületünk koordinálja a kerekasztalt, melynek a legtöbb végegyházi szervezet és intézmény tagja. Célunk elsősorban az volt, hogy kiszakadva az otthoni környezetből közös aktív pihenéssel töltsük ezt a hétvégét, ahol mellesleg még némi tapasztalatcserére is nyílt alkalom. Társaságunk nem csak több szervezetből tevődött össze, de a korosztályuk is vegyes volt, hiszen óvodástól nyugdíjas korosztályig töltöttük együtt ezt a két napot. S úgy gondolom mindenki nevében, nyilatkozhatom, hogy nagyon kellemesen éreztük magunkat.

Szombaton reggel 5 órakor indultunk a piactértől, hogy minél több időt tölthessünk Pécs városában. Az ötórás út után elhelyezkedtünk a Cisztercita Nagy Lajos Gimnázium kollégiumában, mely Pécs belvárosában található. Így a kapun kilépve könnyű prédának tűnt felfedezni a látnivalókat. Csoportokban fedeztük fel a várost, s mindenki arról adott számot, hogy bizony több órás körutat tettek meg, s már csak a fáradtság vetett véget a túráknak.

Ki-ki igyekezett a számára fontos nevezetességeket, múzeumokat megnézni, élményekben nem volt hiány. Látogatást tettünk a Civil Közösségek Házában ahol a Baranya Megyei Civil Információs Centrum és a Megyei Önkéntes Központ is található.

Vendéglátónk Knyihár Éva, az Önkéntes Centrum szakmai vezetője volt, aki járt már nálunk, hiszen a Legyél Te Is Önként-S! programunk önkéntes koordinátorainak felkészítésén ő volt a trénerünk. Éva sokat segített mostani kirándulásunk megszervezésében is. Megtudhattuk tőle, hogy e gyönyörűen felújított épületben több mint hatvan civil szervezet működését biztosítják. A multifunkciós épületben a vendégszobáktól az előadói termeken át a zeneteremig minden megtalálható, és nem csak infrastrukturális hátteret biztosítanak a szervezeteknek, hanem kulturális- és rendezvényközpontként is működnek.

Első napunk este egy kiadós beszélgetéssel zárult, nem szűkölködtünk közös témákban.

Vasárnapra virradóra leesett a hó, megváltoztatva a belváros képét. Ellátogattunk a Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahol további lehetőség nyílt múzeumlátogatásra, illetve bekapcsolódhattunk az ott folyó húsvétváró programokba.

 

Minden jónak vége szakad egyszer, délután három órakor mi is a hazaútra készülődtünk. Jól éreztük együtt magunkat, ez az együtt töltött két nap összekovácsolt bennünket. A Pécsen töltött két nap – akár az egri közös kirándulásunk – sok-sok történettel gazdagította a résztvevőket, mely kitart a reménybeli harmadik közös kirándulásunkig.

A közösségépítő kirándulásunkat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Horváth Judit

Fotó: Horváth László