Lezárult az önkéntes projektünk!?

A Barangoló Közhasznú Egyesület Új Széchenyi Terv támogatásából megvalósult Legyél Te is Önként-S! programunk projektzárójára gyűltünk össze a Civilek Házában 2013. október 26-án.

Erre az egyesületünk életében nagy eseményre meghívtuk a Békés megyében hasonló pályázatot nyert öt település – Békés, Gyula, Mezőberény, Mezőkovácsháza, Újkígyós – Önkéntes Pontjainak képviselőit, hogy ne csak mi számoljunk be az elmúlt egy év eseményeiről, tapasztalatairól, hanem ők is mutassák be projektjüket.

A rendezvényen Varchó István, Végegyháza község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, méltatva azt a munkát, melyet az önkéntesek egy-egy település érdekében kifejthetnek, ha van, aki koordinálja munkájukat. Erre nagyon jó példa a nemrég átadott Civilek Háza, hiszen sok önkéntes dolgozott azért, hogy két hónap alatt elkészüljenek azok a felújítási munkák, melynek eredményét most is élvezhetjük.

Vendégeink érkezéskor meg is csodálták, s különösen azok lepődtek meg, akik régi állapotában is látták már ezt az épületet.

A bevezetés után következett a szakmai „munka, hiszen kíváncsian hallgattuk egymás programjának bemutatását. A Mezőkovácsházi Önkéntes Pontot Merényiné Szentmiklósi Etelka projektmenedzser, az Újkígyósi Önkéntes Pontot Nagy Tiborné szakmai vezető, a Békési Önkéntes Pontot Bereczki Mónika projektmenedzser mutatta be, s természetesen beszéltek arról is, milyen tevékenységeket valósítottak meg, milyen eredményeket értek el. Más és más szakaszában vagyunk az önkéntesség elterjesztésének megvalósításában, de sok hasonló élmény hangzott el.

Majd a Legyél Te Is Önként-S! program is bemutatásra került, mely öt településen, Kaszaperen, Mezőhegyesen, Mezőkovácsházán, Nagybánhegyesen és községünkben, Végegyházán zajlott az elmúlt egy évben.

A program megvalósulási időtartamában elérendő célként tűztük ki, hogy Végegyháza községben létre jöjjön a Barangoló Önkéntes Pont, amely segítette és koordinálta a kistérség önkénteseinek és fogadó szervezeteinek az egymásra találását, népszerűsítette az önkéntes tevékenységet, területi önkéntes programokat szervezett és valósított meg. Öt településen helyi önkéntes koordinátorokat képeztünk ki, akik a helyismeretükre támaszkodva a településeken segíttették az önkéntes tevékenységet, részt vettek az önkéntes akciók szervezésében. A tevékenységek során sok önkéntes akció valósult meg, a közreműködő települések önkormányzataival, intézményeivel, civil szervezeteivel együttműködve a Dél-Békési Kistérség érdekében. A projekt elsősorban az oktatás és szociális területre összpontosított, mert ezeken a területeken van leginkább szükség minden segítségre. Így többek között huszonöt szakkör támogatásával igyekeztünk hozzájárulni térségünkben a gyermekek esélyegyenlőségének biztosításához, de táboroztattunk, tanszergyűjtési akciót is szerveztünk. A program során több rendezvényen is találkozhatott a lakosság projektünk aktivistáival, kitelepültünk települési nagyrendezvényeken, önkéntes kiállításon mutattuk be az önkéntesség sokoldalúságát. Tudatosítottuk, milyen fontos szerepe van az önkéntességnek, mely nem csak hasznos része egy –egy település életének, de közösségformáló szerepe sem elhanyagolható.

A Barangoló Közhasznú Egyesület Legyél Te Is Önként-S! programjában során az eddigi adatok szerint 651 önkéntes vett részt az öt településen, tevékenységük során 9333 önkéntes órát teljesítettek a jelenléti ívek szerint. A dokumentációk azonban még folyamatosan érkeznek, hiszen október 31-én zárul le programunk. Így a vállalt indikátorok többszörösét sikerült teljesíteni, mely az önkénteseknek és a munkánkat segítő koordinátorainknak köszönhető.

S bár ez a projekt lezárult, de az önkéntesség népszerűsítése ezután is fontos része lesz életünknek, hiszen e nélkül sokkal nehezebb lenne egyesületünk tevékenysége. Tehát ezután is számítunk mindenki segítségére, LEGYÉL TE IS ÖNKÉNT-S!

Horváth Judit

Fotó: Takács Márk