Civil Kerekasztal a hulladékcsökkentésről

A Civil Kerekasztal soron következő találkozójának fő témája a hulladékcsökkentés volt a végegyházi Civilek Házában 2013. november 19-én délután.

A Civilek Háza átadása óta először került sor a Civil Kerekasztal találkozójára, s aki régen járt nálunk, elsőként a megújult környezetet vehette szemügyre. Később arra is találtunk alkalmat, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével megújult épületet is bemutathassuk új vendégeinknek.

Első témánk bevezetéseként Horváth László Környezetvédelmi praktikákról szóló előadását néztük és hallgattuk meg. A környezetvédelem mindig vissza-visszatérő témánk, mindig van aktualitása, s ha lassan is, de mindig van pozitív hatása ténykedésünknek. Végegyházán is van még tennivaló, de általánosságban megegyeztünk abban, hogy szép, rendezett településünk, s a jövő nemzedékében bízhatunk, hiszen a gyerekek sokat tanultak a különböző zöld programjaink következtében. A szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás vagy akár a tudatos vásárlás terén persze még mindig van tanulni valónk!

Ezt követően az aktuális pályázati tájékoztatót hallgathatták meg a Civil Kerekasztal résztvevői. Elsősorban a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Együttműködési Alap soron következő pályázatai kerültek terítékre. Szél Adrián, a Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület munkacsoport vezetője is kiegészítette a hallottakat, buzdítva a helyieket további pályázatok beadására.

Itt az év vége, s ilyenkor fontos feladata kerekasztalunknak, hogy a következő évi rendezvénynaptárunkat előkészítsük. A szervezetek képviselői elhozták tervezett programjaik időpontjait, melyek alapján hamarosan elkészül a naptár nyers változata, hogy a következő, karácsonyi találkozón jóvá tudjuk azt hagyni.

Mai esténk utolsó napirendi pontjaként a Civilek Háza eddigi tevékenységének bemutatására került sor. Pontosan egy hónapja, október 19-én adtuk át megújult Közösségi Házunkat, s azóta tizenkét rendezvény, valamint négy szakkör tizenöt foglalkozása is megvalósult itt, 427 fő összesen 58 órát töltött el nálunk. S ahogyan terveztük, nem csak barangolós rendezvényeknek adunk helyet, előzetes egyeztetés után mindenkit szeretettel várunk!

Hagyományosan, kötetlen beszélgetéssel zártuk kerekasztalunkat.

Rendezvényünket a Norvég Civil Támogatási Alap és a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázata támogatta.

Horváth Judit