Harmadszor is rongylabda

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2014. április 12-én rendezte meg a Barangolások az Egészség Földjén program Rongylabdabajnokságának harmadik fordulóját a Közösségi Házban.

Ezen a szombat délelőttön ismét négy csapat tagjaitól volt hangos a Barangoló Közösségi Ház. A kezdetben még álmos játékosok a mezként szolgáló, megfelelő színű póló kiválasztása után lassan, de biztosan készültek fel a küzdelemre.

A kékpólós Egészséges, a fehérpólós Íjász, a sárgapólós Reál Madrid és a zöldpólós Százlábú csapat felsorakozott az udvaron, s akkor már a jókedv uralta a társaságot. Takács Márk versenybíró kihívta a csapatok képviselőit a sorsoláshoz, majd jöhettek a mérkőzések.

Mindenki beleadott apait, anyait, hiszen a győzelem érdekében minden furfangot be kell vetni. De azért az óvodás egyenrangú ellenfele maradt a felnőtteknek, sőt még az is előfordult, hogy a csapatok kisegítették egymást egy-egy cserejátékos erejéig. Mert ez is belefért!

A mérkőzések szünetében most is teával és szendviccsel kínáltuk a résztvevőket, hogy pihenés közben pótolják az energiájukat. De kevés időt töltöttek bent a játékosok, inkább a meccseket nézték a pihenőidőben.

Most, a harmadik forduló közben az esélyek latolgatása is téma volt, de persze biztosat még a végén sem lehetett tudni. Majd az utolsó alkalommal, a Végegyházi Majálison dől el minden, május 1-én.

 

A Barangolások az Egészség Földjén programunkat, s így a Rongylabdabajnokságot is az Új Széchenyi Terv támogatja.

 

Horváth Judit

Fotó: Horváth László