Célba értünk az Egészség Földjén

A Barangoló Közhasznú Egyesület „egészséges” projektjének zárórendezvényére került sor a végegyházi Barangoló Közösségi Házban, 2014. szeptember 30-án délután.

Egy éve indítottuk útjára az Új Széchenyi Terv támogatásával a „BARANGOLÁSOK AZ EGÉSZSÉG FÖLDJÉN – egészségnevelő és szemléletformáló életmód programok a végegyházi Közösségi Házban” című projektünket, melynek projektzáró ünnepségére meghívtuk a Civil Kerekasztal tagjait, valamint a projektben részt vevő szakmai megvalósítókat. Ha már lezártunk egy projektet, rögtön indítottunk is kettőt, hogy legyen mivel eltöltenünk a szabadidőnket.

Elsőként az Ugródeszka fantázianevet viselő tehetségprogramunkról tájékoztatta a jelenlévőket Horváth László, melyet a közeljövőben tervezünk indítani, s a végegyházi fiatalok és gyermekek számára nyújt lehetőséget a továbbtanuláshoz szükséges kompetenciák megszerzéséhez.

 

Ezt követően a Miénk itt a tér környezetvédelmi program eseményei kerültek terítékre, ugyanis több éve zajló akciónk új szintre került. Ideje a szemléletformáláson túllépve érdekérvényesítő tevékenységbe kezdeni, helyi vízfolyásunk, a Száraz-ér védelmében.

Jankó Erzsébet, a Mezőkovácsházi Művelődési Ház igazgatója a Békés Megyei Művelődési Intézet Újra öltünk és örökítünk című programjáról beszélt, melynek aktualitását az adja, hogy hamarosan Végegyházán is indul hímző szakkör, Jankó Mihályné vezetésével, a barangoló Közösségi Házban.

Majd végül a Barangolások az Egészség Földjén egy évére tekintettünk vissza. Több mint harminc rendezvény valósult meg e program során, melyek közel ezer részvevőt buzdítottak egészségesebb életvitelre. Bár a támogatási program lezárult, a program számos eleme tovább folytatódik, nem kis részben köszönhetően annak, hogy a pályázat forrásaiból számos sporteszközt, berendezést szereztünk be.

Ezek a beszerzések tovább javították a közösségi ház technikai ellátottságát, és biztosítják a sportszakköreink további működését. Így nem csak a kötelezően előírt tevékenységek fenntartására van lehetőségünk, hanem számos, a sportot és az egészséges életmódot népszerűsítő rendezvényünk valósulhat meg továbbra is. Így többek között folytatódik a rongylabdabajnokság, szervezünk kerékpártúrát, és jövőre is lesz egészségnap.

A programot egészséges kiállításunk tette interaktív, úgyhogy aki akarta, akár részeges szemüvegünket is kipróbálhatta.

A projektzáró végén hagyományosan, ahogyan az lenni szokott a Civil Kerekasztal találkozóinkon, sokáig beszélgettünk még, kellemes délutánt töltve el együtt.

Horváth László

Fotó: Takács Márk