KIS KARÁCSONY…A BARANGOLÓBAN

A Barangoló Közhasznú Egyesület tizenegyedik alkalommal invitálta „kiskarácsonyozni” a végegyházi gyerekeket a téli szünet kezdetén, 2017. december 22-23. között, a Barangoló Közösségi Házba.

December elején hirdettük meg karácsonyi jótékonysági gyűjtésünket, hiszen most is szerettünk volna örömet okozni néhány végegyházi családnak. Szerencsére idén is sokan hoztak kinőtt ruhákat, tartós élelmiszereket, rekord mennyiségű adomány gyűlt össze, köszönünk ezúton is minden felajánlást. Jó néhány óra volt, mire ezeket kiválogattuk méret szerint, hogy a csomagokban majd mindenki találjon magának megfelelőt. Ezzel a szívből jövő készülődéssel kezdtük az adventi időszakot.

Egyesületünknél az is hagyomány, hogy a téli szünet kezdetekor várjuk a gyerekeket, készüljünk együtt a karácsonyra. Most is így volt ez! A szenteste előtti két napot sok-sok ajándék és karácsonyi dísz elkészítésével töltöttük.

Készítettünk PET palackban hóesést, papírtányér-képet havas házikóval, üdvözlőlapokat, s emellett még sokfajta színező közül is válogathattak a gyerekek.

A karácsonyi díszek megmozgatták a gyerekek fantáziáját, hiszen az óriás szaloncukor és az egyéni színezésű függődíszek mellett a sláger láncdísz is folyamatosan készült, sokszor összehangolt munkával.

Ezekből nem csak otthonra, de a közösségi házba is jutott, hiszen záró programunkra, a karácsonyi partyra is folyamatosan készültünk. S persze nem csak az alkotások elkészítésével töltöttük az időt, hiszen sokat beszélgettünk, nevetgéltünk, sütit ettünk, teát ittunk, sőt még kukoricát is pattogtattunk. Igaz megbeszéltük, hogy a pattogatott kukoricából felfűzve karácsonyfadísz is készülhet, de mi inkább a pocakunkat töltöttük meg vele.

December 23-án délben volt egy kis szusszanásnyi időnk, hogy az elkészített adomány csomagokat kiszállítsuk az érintett családokhoz, így kívánva nekik kellemes karácsonyi ünnepeket. Az út jó érzéssel töltött el bennünket, hiszen úgy gondolom jó néhány családnak kellemes meglepetést okoztunk. Az összegyűlt adomány több, mint huszonöt zsákot töltött meg, és tizenhárom család karácsonyát tette szebbé.

A nap további része is lázas készülődéssel telt, hiszen a gyerekek már szépen megterítették az asztalt – előtte persze alaposan rendet raktak – s az angyalkának már csak segíteni kellett, hogy ajándékokkal töltse meg a karácsonyfa alatti asztalkát és a karácsonyi asztalt. Az érkező gyerekek persze rögtön észrevették a varázslatot, de előtte még egy kis játékra hívtuk őket.

De nem lehetett sokáig húzni az időt, így hát leültünk az asztalhoz, együtt énekeltünk kicsit, majd mindenki választott egyet a plüss figurák és a csengettyűk közül. Finom falatok, szaloncukrok is várták a csemetéket, majd jöhetett a karaokee és a tánc.

 

Kellemes együttléttel zárult tehát kis karácsonyunk, melynek támogatóinak, segítőinek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani:

Besenyő Veronika, Bognár Róbert, Gyebnár Tibor, Horváth András, Horváth Judit, Horváth László, Juhász Zoltánné, Kunos Ágnes, Rácz Lászlóné, Rádainé Kunos Klára, Sári László, Szemán Pálné, Takács Márk, Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete, Rock Dairy Kft.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván a

Barangoló Közhasznú Egyesület