ZÁRULT A KUKAFITNESZ ÚJRAHASZNOSÍTVA

A Barangoló Közhasznú Egyesület szemléletformáló környezetvédelmi programjának záró rendezvényére 2018. március 23-án délután került sor a végegyházi művelődési házban, melyen öt iskola diákjait láttuk vendégül.

Egyesületünk 2017 novemberében nyert pályázati támogatást a Földművelésügyi Minisztériumtól a hulladék újrahasznosításának népszerűsítésére Kukafitnesz Újrahasznosítva címmel. Megkerestük tehát a két évvel ezelőtt sikeresen megvalósult Kukafitnesz Szelektíven programunk együttműködő iskoláinak – a battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda; a mezőhegyesi József Attila Általános Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola; a mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola; a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda Nagybánhegyesi és Végegyházi Telephelye – vezetőit, hogy újrahasznosítsunk együtt.

2018. január 23-án került sor a projekt nyitására, ahol előkészítettük a program eseményeit, megbeszéltük a teendőket. Elsőként minden osztály levelet kapott Zöld Manótól és Barangoló Benőtől, melyben versenyre hívtuk a diákokat.

Összeállítottunk egy kiállítást, melynek egy része hasznos ismeretekkel szolgált az újrahasznosításról, s ezen kívül hulladék alapanyagokból készített tárgyakat is készítettünk, megmutatva, hogy az eddig kidobásra ítélt PET palack, wc papír guriga, vagy akár a tojástartó is számos ajándéktárgy elkészítésére alkalmas. Ezt a kiállításunkat minden résztvevő iskolába vándoroltattuk, s a kiállításlátogatás végén egy újrahasznosítással kapcsolatos totó kitöltését kértük a gyerekektől. Itt minden osztály megmutathatta, milyen ismeretei vannak a témában. Minden iskola rendezett egy Újrahasznosító Napot, melyen volt szódavíz és házi szörp bemutató, valamint csere-bere piac, ahol a megunt játékokat cserélhették el a gyerekek.

Természetesen most is kértük a gyerekektől, hogy csaljanak el minél több vendéget a kiállításra és az Újrahasznosító napra is, hiszen minden résztvevő aláírása pontot ért. Következő feladataink már a projektzárónkat készítették elő. Most is óriásplakát alkotására biztattuk az osztályokat, természetesen a téma az újrahasznosítás volt. Ezeket a plakátokat a program zárásakor kiállítottuk, feldíszítve velük a végegyházi művelődési ház falait.

Így vártuk az öt iskola delegációit március 23-án. Kora délután külön busszal érkeztek a csoportok Battonyáról, Mezőhegyesről, Mezőkovácsházáról és Nagybánhegyesről, s természetesen jöttek a végegyházi gyerekek is pedagógusaik kíséretében. Az érkezők óriás jelenléti ívet írhattak alá, melyeket később a színpad elé tűztünk fel.

Megnézhették az óriás plakátokat is, melyek különböző nézőpontból mutatták be, hogyan hasznosíthatjuk újra a keletkezett hulladékot, miért is fontos ez s Föld lakói számára. A nagyterem végében pedig felállítottuk szóda-bárunkat, ahol házi szörpöt kínáltunk szódával, valamint házi lekvárral megkent kalácsot is eszegethettek vendégeink.

Miután minden helyszínről beérkeztek a gyerekek és a felnőttek, kezdődhetett a műsor. Hevesi Imre, Imi bácsi szórakoztatta a nézőseregletet gyerekműsorával. A közönség együtt énekelt vele, sőt még a színpadra is felhívott a gyerekek közül néhányat segítségül.

A kezdő hangulat tehát nagyon jó volt, nagy-nagy taps és nevetés kísérte az ismert dalokat, az elhangzó poénokat. Jöhettek a jelenetek!

Hiszen minden iskola készült egy olyan előadással, mely valamiképpen az újrahasznosításról szólt. Ez az első hallásra nehéz téma nem okozott gondot a fellépő gyerekelőadóknak és felkészítő nevelőiknek, hiszen nagyon ötletes és színvonalas produkciókat láthattunk és hallhattunk. Nagy sikere volt a gyermekelőadóknak is.

Ezt követően pedig következett az ünnepélyes eredményhirdetés. Az újrahasznosítás fontosságáról szóltak az előző hónapok, de a gyerekeket a meghirdetett versennyel igyekeztünk e fontos cél elérésében ösztönözni. Persze minden résztvevő iskolát értékes sportszercsomag várta, az osztályok mindegyikét pedig egy-egy vödör nápolyi, de a nézőtéren ülők mégis izgatottan várták, hogy vajon melyik iskola szerezte a legtöbb pontot. Az izgalom fokozása érdekében persze ez csak a végén derült ki.

Először a mezőkovácsházi, a végegyházi és a nagybánhegyesi diák-képviselőknek adtuk át az erre az alkalomra készített kupát és emléklapot. Majd mikor a második helyezett mezőhegyesi diákokat szólítottuk ki, nagy örömujjongás tört ki, hiszen ekkor már mindenki tudta, hogy a Kukafitnesz Újrahasznosítva programban DÉL-BÉKÉS LEGZÖLDEBB ISKOLÁJA 2018-ban a battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda lett.

Nagy volt a boldogság a battonyai gyerekek és pedagógusaik között. Ezután pedig még következett meglepetés ajándékunk is.

Ez pedig nem volt más, mint egy óriási csokitorta, rajta programunk nevével, melyből mindenkinek jutott egy-egy jókora szelettel.

Míg a gyerekek a tortáért álltak sorba, addig a sportszercsomagokat és a nápolyit is átadtuk minden iskolának, így gazdagon zárult a Barangoló Közhasznú Egyesület Kukafitnesz Újrahasznosítva programja.

A program végén összesítettük az elért eredményeinket is. A Kukafitnesz Újrahasznosítva programban öt iskola 961 tanulója vett részt. A szemléletformáló kiállításokon összesen 1048 látogató volt, akik remélhetőleg sok ismeretet sajátítottak el az újrahasznosításról, s talán kedvet kaptak hulladék alapanyagokból kreatívkodni.

Az Újrahasznosító Napokon összesen 935 résztvevő volt, akik ismét megismerkedhettek a házi szörp, a szikvíz ízével, s rájöhettek, milyen hasznos a csere-bere. Az újrahasznosítási totó eredménye 78 %-os lett, tehát átlagosan négyesre teljesítettek a gyerekek. A plakátkészítés alkalmával vizuálisan is átadták a diákok, amit az újrahasznosításról tanultak, s mindezt együtt, közösen tették, újabb közös élménnyel gazdagodva.

Az újrahasznosítási jelenetekben különböző változatos formában gondolták át a csoportok ezt a témát, nagy élményt nyújtva a projektzárón megjelentek számára. A program végén szeretnék köszönetet mondani a résztvevő gyerekeknek, pedagógusaiknak, a program eseményeit segítőknek, hiszen nélkülük mindez nem sikerülhetett volna.

A projekt a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.

Horváth Judit