KÖSZÖNJÜK AZ EDDIGI SEGÍTSÉGET!

Tavasszal kezdődött meg gyűjtésünk, amelyet a Barangoló Gyűjteményes Ház új helyszínének otthont adó épület megvásárlására indítottunk. Sokan segítettek abban, hogy a szükséges összeg összegyűljön az erre a nemes ügyre nyitott számlán. A gyűjtés elsődleges célja a ház árának, nyolcszázezer forintnak az összegyűjtése volt, ami szépen haladt, hónapról hónapra nőtt az összeg a számlán.

A november kilencedikén beérkezett adománnyal már 814.069 forint érkezett összesen a gyűjtésre nyitott elkülönített számlára. Így az elsődleges célunk, a ház megvásárlásának fedezete, már megvan. A vásárlás természetesen nem egyszerű dolog, hiszen annak is vannak költségei, és az épületet is fel kell javítanunk, illetve át kell alakítanunk az új feladatokra. A teljes alapterület, amely melléképületekkel együtt 380 m2, számos lehetőséget nyújt számunkra, hogy a helytörténeti gyűjtemény mellett egyéb múzeumpedagógiai, illetve közösségi célokat is kiszolgáló létesítményt hozzunk létre. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

A pénz megvan, és ha sikeresen átverekedjük magunkat a hivatalok packázásain, megnyugtató módon tudjuk biztosítani az ingatlan használatba vételét, és a célnak megfelelő hasznosítását, akkor tavasszal kezdődhet a munka. Az már látható számunkra, hogy a helyi építési hatóság tevékenysége igyekszik megkeseríteni életünket, sajnos nem meglepő módon. De reményeink szerint győz a józan ész, és lesz számunkra is elfogadható kompromisszum arra, hogy létre hozhassuk a településünk történetét bemutató múzeumot. Legalább annyi segítőkészséget kéne tapasztalnunk a helyi hivatal részéről, mint a más, nem helyi hatóságoktól kapott támogatásokat. Ismét tapasztalhatjuk, mit jelent a mondás: senki sem próféta a saját hazájában.

De ahogy eddig is, remélhetőleg ez után is sikerül megoldanunk a problémákat, hiszen elég tréfás lenne, ha a múzeumunknak nem lenne egy talpalatnyi udvara sem.

A tavaszi felújítás után terveink szerint három helységgel és az udvarral kezdené meg a működését a Barangoló Gyűjteményes Ház és Mesterségek Háza, ahol is a település történetét bemutató kiállítás mellett a paraszti élet kellékeit is felsorakoztató pajta-tárlat is megnyílna.

A továbbiakban kerülne sor a műhelyek megnyitására, a fazekas-, szövő- és varró műhely mellett más érdekes mesterségekkel is, mint például a kosárfonás, gyertyaöntés, és a kékfestés is megismerkedhetnének az érdeklődők.

Természetesen időszaki kiállításokra is sort szeretnénk keríteni, így többek között a végegyházi Tsz-ek történetét, illetve a helyi kisipart bemutató tárlatot is tervezünk. De addig még sok víznek kell lefolynia a Száraz-éren, már ha lesz benne. Addig is a gyűjtést december 31-ig folytatjuk, a felújítás és az átíratás költségeire. Várjuk azokat a felajánlásokat is, akik munkájukkal tudnak hozzájárulni az átalakításhoz, illetve szívesen fogadunk tárgyakat, iratokat, emlékeket, hogy településünk közös múltját minél színesebben, hitelesebben és alaposabban mutathassuk be. Azt gondoljuk, aki nem becsüli a múltját annak jövője sem lesz.

A Barangoló Közhasznú Egyesület köszönetét fejezi ki azoknak a magánszemélyeknek, és szervezeteknek, akik eddig hozzájárultak a gyűjtéshez:

Balda Tamásné, Besenyő Veronika, Birta Attila, Birtáné Dobra Edit, Budai Mártonné, Czúth Szilvia, Czúth Pálné, Császár Ferencné, Csaszni László, Csiszár Róbertné, Dalicsek Lukácsné, Dékány Ildikó, Domonkos Illésné, Eliadesz Edit, Fábiánné Balázs Zsuzsanna, Farkas Péter, Figura Ferencné, Gál Tamás, Dr. Gáspár Lajos, Gonda Edit, Gyebnár József, Gyebnár Tibor, Gyenes Mihály, Harczman Mária, Horváth András, Horváth Judit, Horváth László, ifj. Horváth László, Jámborné Turcsán Tímea, Janosik Anna, Kassai Kinga, Kiss Gyöngyi, Kunos Ágnes, Matyuska Dezső, Mihály Terézia, Molnár Csilla, Dr. Nagy László, Paulik Margit, Pocsajiné Fábián Magdolna, Prágai Ágnes, Rádainé Kunos Klára, Ribovics Jánosné, Sári László, Sári Lászlóné, Sári Sándor, Sárközi Józsefné, Soósné Záluszki Mária, Szakács József, Szalay Lászlóné, Szántó László, Szkupeny Sándorné, Szűcs István, Tóthné Molnár Katalin, Trajer Pál, Vajda Norbert

Békés Megyei Önkormányzat, Brikettker-Földvár Kft., Gyermek-Sport-Turisztika Iskolai Sport, Inventive-Office Kft., RockDairy Kft., Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda Végegyházi Telephelye, Végegyházi Gyermekekért Egyesület, Végegyházi Sporthorgász Egyesület.