ILYEN MÉG NEM TÖRTÉNT A BARANGOLÓBAN!

Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tartott a Barangoló Közösségi Házban, 2022. április 14-én, melynek témája a 2021. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi eredményeihez kapcsolódott.

A 2021. november 20-28. között megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét kiemelt témája a „körkörös közösségek” volt. Egyesületünk, a Barangoló Közhasznú Egyesület 2016 óta csatlakozik e hulladékcsökkentési programhoz, amelynek elsődleges feladata a hulladékcsökkentés és az újra használat népszerűsítése, a figyelem felhívása a környezet védelmének fontosságára. 2021 novemberének utolsó hetében „ÚJRAHASZNOSÍTÁSI KÖRFORGALOM A BARANGOLÓBAN” című programunkban sokak kérésére ismét szerveztünk elektronikus hulladékgyűjtést, hiszen a használhatatlanná vált elektromos készülékek tárolása sok háztartásban okoz gondot évről évre. Előfordult az is, hogy még használható eszközt hoztak, melyeknek igyekeztünk új gazdát találni. Ahogyan egész évben, most is gyűjtöttük a használt, de még jó állapotban lévő ruhákat, hiszen nyár elején ismét megrendezésre kerülő „Szabad a vásár” programunk keretében bárki válogathat majd közülük. Természetesen idén is meghirdettük Barangol a Mikulás jótékonysági akciónkat, immár tizenötödik alkalommal, melyhez most is sokan ajánlottak fel játékokat, könyveket, édességet is. Önkénteseink személyre szabott csomagokat készítettek ezekből, melyekkel Mikulásaink krampuszaikkal és segítőikkel 143 végegyházi gyereknek szereztek örömet december 5-én.  S ha már a gyerekekről van szó, számukra hulladékhasznosító pályázatot is hirdettünk. Az iskolás osztályok meglepően kreatív tárgyakat készítettek olyan anyagokból, melyeket mások kidobtak volna a szemétbe. Természetesen minden résztvevő kis közösséget megajándékoztunk, erősítve bennük az efféle alkotó tevékenységet.

 

  

Ezzel a programmal neveztünk be az Európai Hulladékcsökkentési Hétre, és mint a sajtótájékoztatón megtudhattuk a hazai zsűri a civil szervezetek programjai közül  a miénket választotta kategóriagyőztesnek. Az erről szóló oklevelet és a díjhoz járó tárgyjutalmat adta át államtitkár úr ezen alkalommal. A díjként kapott komposztáló az idei évben a Barangoló Bejárós Tábor ideje alatt meg is kezdheti szolgálatát.

 

Civil szervezet kategóriában második alkalommal sikerült nyernünk e nemes versenyben, s külön örömet jelentett számunkra, hogy díjunkat ilyen illusztris személy adta át, és még „házhoz is szállította” nekünk.

  

Természetesen ezt az eredményt sem érhettük volna el a barangolósok, önkéneteseink és támogatóink nélkül. Köszönet a segítségükért, ez a díj elsősorban az övék! Ez az elismerés abban is megerősít bennünket, hogy folytassuk tovább egyesületünk helyi környezetvédelmet szolgáló programjait, mert meggyőződésünk, hogy tevékenységünk is hozzájárult ahhoz, hogy településünk mindennapjaiban fontos szerepet kap a környezettudatosság. Hiszen továbbra is valljuk: MIÉNK ITT A TÉR!

Barangoló Közhasznú Egyesület