KETTŐS SIKER A FALUSI CIVIL ALAPPÁLYÁZATON!

Hivatalos értesítést kaptunk, hogy a Barangoló Közhasznú Egyesület és a Végegyházi Sporthorgász Egyesület is elnyerte a Magyar Falu program Falusi Civil Alapjának támogatását beruházásaihoz.

Ez a döntés ismét hozzásegíti egyesületeinket, hogy megvalósíthassák régen tervezett fejlesztéseiket, amelyek az itt élők komfortérzetét is javíthatják. Mindkét szervezet csaknem hétmillió forint támogatást nyert el céljainak megvalósításához. De mik is ezek a célok?

 A Barangoló már évek óta megvásárolta a Gyűjteményes Ház helyéül tervezett épületet közadakozásból, és így nagyon nagy felelősséget jelentett, hogy meg is valósítsuk a terveket. Megkezdtük a munkát, azonban kiderült, hogy a tetőszerkezet rekonstrukcióra szorul, amelyet önerőből nem tudtunk megvalósítani. Három éven keresztül folyamatosan pályáztunk és végre sikerült megszereznünk a forrást erre a munkálatra. A pályázat keretében a tetőszerkezet felújításán túl megvalósulhat egy energiatakarékos, környezetbarát napelem rendszer telepítése, valamint belsőépítészeti munkák is elkészülhetnek. Reményeink szerint még az idei évben megnyithatja kapuit a megújult Barangoló Gyűjteményes Ház ahol nem csak helytörténeti gyűjteményünk kap végleges helyet, hanem fazekas és szövőműhely is áll majd az érdeklődők rendelkezésére.

 

A Végegyházi Horgásztó fejlesztésének következő lépcsőfokaként napelemrendszer fogja biztosítani a szükséges elektromos energiát a vízforgatáshoz, illetve a működéshez. Vagyonvédelmi kamerarendszer és wifi elérhetőség is szolgálja majd a horgászainkat. A kerítést is rendbe tudjuk tenni, így nem csak a komfortosság, de a biztonság is növekszik a tavunk környékén. Esztétikus, szép faház fogadja majd a látogatókat, ahol halőreink is kényelmesebb körülmények között végezhetik a munkájukat. A munkálatok hamarosan megkezdődnek, hiszen a nyári időszak végére szeretnénk be is fejezni a fejlesztéseket. A tevékenységek néha lehet, hogy okoznak kellemetlenségeket horgászainknak, de bizton állítom, megéri. A fejlesztések után egy modern, komfortos tó várja az érdeklődőket, amelyre méltán büszkék lehetünk.

 

Mindkét pályázatot a Barangoló Közösségi Házban készítettük, azoknak a mestereknek a hathatós segítségével, akiknek a megvalósításban is komoly szerepet szánunk, mert már más pályázatok esetében bizonyították, hogy megbízható és minőségi munkát végeznek.  Folyamatosan segítette a pályázataink elkészítését és évenkénti újra frissítését települési önkormányzatunk, illetve személyesen Vajda Norbert polgármesterünk is, bizonyítván azt, hogy a partnerként elfogadott civil szervezetekkel a település is csak nyerhet.

Köszönet illeti a velünk együttműködő Erdős Norbert államtitkár urat, aki ismét bizonyította, hogy fontos számára térségünk fejlődése, és hogy a civil szervezetekkel való együttműködés segítheti egész Dél-békés fejlődését.

Hamarosan megkezdődnek a beruházások, s reméljük rövid időn belül mindenki élvezheti a fejlesztések eredményeit.

Horváth László