KISKARÁCSONY A GYEREKKUCKÓBAN

A barangolós GyerekKuckóban 2022. december 21-én ismét összegyűltünk, hogy együtt készüljünk karácsony ünnepére.

Decemberben ez már a harmadik találkozónk volt, hiszen először 3-án gyűltünk össze.

  

Akkor először a pampafüvet változtattuk grincsfává a Barangoló Közösségi Ház előtt, majd textilből készítettünk virágokat, fenyőfát és harisnyából kis kígyót. Ekkor kezdtük el díszíteni azt a fenyőfát, melyet Trajer Pál ajánlott fel számunkra. Voltak boltban vehető díszek is, de a gyerekek is készítettek láncdíszeket, melyeket még a mennyezetig érő karácsonyfa tetejére is felügyeskedtük.

 

Egy héttel később Heléna hozott a GyerekKuckóba sólisztgyurmából készített karácsonyfadíszeket, melyeket Tinával készítettek otthon. Így először ezeket festettük ki. Ezekből vittek haza is a gyerekek, de közös karácsonyfánkra is került fel.

 

A barangolós karácsonyfánk nagyon szép lett, és közös munka, mert a díszek nagy részét ugye a gyerekek készítették és tették fel. Tehát a mi fánk! Utána Roni és Balázs, valamint Szonja, Brúnó a hópehely, a csillag és a mikulás elkészítését mutatták meg a többieknek. Ezen kívül lehetett folytatni a kígyó, a láncdísz és az ablakdísz készítését, de lehetett térbeli karácsonyfadíszt vagy könyvjelzőt is készíteni.

  

És eljött a téli szünet első napja, hogy még az utolsó előtti pillanatot is kihasználjuk a karácsonyi ajándékkészítésre. Az előső találkozókon készíthető dolgokon kívül újdonság volt a képeslapötletek sokasága, valamint a karácsonyi figurák, melyeket gyűrűformára lehetett összeragasztani és persze az elmaradhatatlan színező-válogatás.

 

 

A lehetőségek körbejárása után szokás szerint megteáztunk, sós perec került az asztalokra, és jöhetett az alkotás. Jellemző volt mindhárom találkozónkra, hogy a gyerekek tüneményesek voltak, mint egy gyerekkuckós családban, ahol a nagyok segítenek a kisebbeknek, büszkén mutogatta mindenki elkészült kincsét, s ha kellett, odatették magukat a rendrakásban és a takarításban is. Élmény volt az együttlét.

 

  

Az utolsó alkalom különleges volt. Hamarabb befejeztük a foglalkozást, megterítettünk, és szaloncukor is került Kinyó Ágnes jóvoltából. Milyen süti is illik a karácsonyi hangulathoz? A bejgli. Veszpréminé Annuska egy diós és egy mákos bejglit hozott a gyerekeknek, amelyet most el is fogyasztottunk. A karácsonyhoz az éneklés is hozzátartozik. 

 

   

  

S végül fényt derítettünk arra, mi rejtőzik a karácsonyfa előtt lévő letakart asztalon. Sok-sok szépséges plüss volt rajta! Először a kisebbek, majd a nagyobbak választhattak maguknak karácsonyi ajándékot. Nagy volt a boldogság, volt, aki hamarosan el is nevezte új kis barátját.

 

Sokan mondták azt a találkozónk végén, hogy jó volt ez a nap! Kívánom, hogy a karácsony még jobb és szebb legyen! Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Horváth Judit