Éjféli mise

December 24-én este 8 órakor éjféli misére gyülekeztek a végegyháziak a római katolikus templomban.

A szenteste eljövetelével szokás, hogy a családi ünneplés, az ajándékozás után a község lakói közül sokan felkerekednek, s eljönnek templomunkba, az éjféli misére. Ilyenkor a templom karácsonyi díszbe öltözik, várva az idelátogatókat. Most is így történt. A templom padsorai hamarosan megteltek, várva az ünnepi istentiszteletet.

 

Nyolc órakor az iskolások műsora idézte fel, hogyan született a kis Jézus, hogyan érkezett Mária és Jézus Betlehembe, hogyan várták és ünnepelték Jézus születését. Majd az Alkony Népdalkör karácsonyi dalokkal, Rácz Ferencné szavalatával varázsolt karácsonyi hangulatot.

Orbán Sándor plébános úr ünnepi istentiszteletében idézte az evangélium ide vonatkozó részét. Jézus születése nem csak a hívők számára emlékezetes esemény, karácsony napján mindenki szíve szeretettel telik meg egymás iránt. Idézte Jókai Mór szegény vargáját, aki nehézségek árán nevelte kilenc gyermekét, de még a felajánlott pénz sem csábította arra, hogy a család közös éneklését abbahagyja. Hiszen az éneklés során szívük melegséggel, szeretettel telt meg.

Karácsonykor talán mindenki egy kicsit megértőbb lesz egymással, többet gondolunk szeretteinkre. S reméljük, hogy ez a törődés kitart egy darabig. Hiszen bárhogyan is élünk az emberi kapcsolataink a legértékesebbek.

- HJ -