Törődjünk többet egészségünkkel!

Ahogy a gépeknek, szerkezeteknek is szükségük van karbantartásra, úgy az emberekre is ráfér néha, hogy törődjenek „működőképességükkel”. Ezért a Barangoló Közhasznú Egyesület a Vöröskereszt Végegyházi Alapszervezetével közösen március 12-én ismét megrendezte az Egészségnapot a végegyházi művelődési házban.

Színes program is társult a szűrővizsgálatokhoz, hiszen nem csak a vérnyomás- és vércukorszint mérés, de kiállítások szóróanyagok, étel, - italkóstolók és játszóház is volt, sőt a bátrabbak még komposzt „szörnyetegeket” is simogathattak.  

De menjünk sorjában, mi is fogadta azokat, akik ezen a szombat délelőttön beléptek a művelődési házba? Rögtön az előtérben játszóházzal vártuk a gyerekeket, hiszen a Barangoló Kézműveskör vezetője, Rádainé Kunos Klára most is kitalált számukra az alkalomhoz illő tevékenységet. Magos üveget készíthettek az ügyeskezűek, amely ügyességet és fantáziát egyaránt igényelt. Üvegeket töltöttek meg különféle magokkal: kukoricával, borsóval, rizzsel, lencsével, sóval, s azok rétegenként lerakódva színesítették az áttetsző üvegeket. Majd kalap is került a kész művekre. E mellett tavaszi mandalákat is lehetett színezni. S ez még csak a kezdet volt.

Hiszen belépve a nagyterembe sok helyszínen folytatódott a program. A helyi Vöröskereszt asztalánál a gyerekek még mindig találtak maguknak elfoglaltságot, hiszen itt is volt színező, totók és keresztrejtvény is, s Elek Jánosné Julika sajttal és cukorkával várta a kisebbeket. A felnőttek számára szűrővizsgálatok folytak, Loss Károlyné és Engelhard Józsefné vérnyomást és vércukorszintet mért, közel félszázan kérték a vizsgálatot. Aki kíváncsi volt a magasságára, testsúlyára, valamint szerette volna megmérni a testzsírját és a testvizét, most is volt rá lehetőség. Most is nagy sikere volt az egészséges ételek és italok kóstolójának. Finom teákkal, tejjel várta a szomjazókat Paulik Anna, többféle mézzel, szilvalekvárral, szezámmagos bucival, korpás-magos kenyérrel, puffasztott rizzsel kínálta a vendégeket Gyebnár Tibor.

S most is különféle salátákkal készültünk a vendégfogadásra, az asztalon sopszka, majonézes kukoricasaláta, gyümölcssaláta, franciasaláta, tótsaláta, krumplis saláta, lencsesaláta, „részeges” csirkesaláta kínáltatta magát, s aki kínálta, Andrej Attiláné. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület interaktív kiállítását is megtekinthették az érdeklődők, útikalauzuk ifjabb Horváth László volt. Nem csak kiállítást tekinthettek meg a látogatók a komposztálásról, de volt itt állatsimogató, ahol földigilisztákat, ezerlábúakat kereshettek a jófajta komposztban, s a bátrabbak meg is simogathatták őket. Sőt a rajzolt korhadéklakókkal még a kihelyezett avart is át- átjárhatták. Megismerkedhettek a komposztálható anyagokkal, és a komposztálás jelentőségével is.

Az idei évben úgy döntöttünk, nem egy témában rendezünk egy nagy kiállítást, hanem kisebb, lényegretörő anyagokkal hívjuk fel a figyelmet több fontos témára. A barangolósok „Miénk itt a tér” akciója során készült pillanatfelvételekkel azoknak szereztünk örömet, akik már részt vettek munkánkban, s azokat is csábítottuk, akik eddig még nem. Községünk természeti kincséről, a Száraz-érről is bemutattunk néhány szép felvételt. Itt mutattuk be először legújabb programunkat, amely az „Örökzöld” nevet viseli, s amely oktató- és felvilágosító természetvédelmi program. A szomorú témákat, a drog- és szenvedélybetegségek elleni „Narkó? Drogd el!” akciónk képei jelenítették meg. Szintén szomorú téma, de az idei év a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve lett. Azon rendezvényeink, amelyek ehhez a nemzetközi akcióhoz kapcsolódnak „Amikor mélyen vagy…” jelmondattal lesznek fémjelezve. Ennek az akciónak az első lépése volt ez a mini kiállítás.

Azok számára, akik egészségügyi témákról kívánt bővebb tájékoztatást kapni, szóróanyagokkal és egészségügyi újságokkal álltunk rendelkezésre.

Hamar eltelt a délelőtt, sokan eljöttek, végigjárták programunk állomásait, jó hangulatú beszélgetések, mosolygó arcok, önfeledten játszó gyerekek – ez jellemezte az Egészségnap forgatagát. Reméljük kellemes és egyben hasznos élményt nyújtottunk.

S mint mindig, ebben a programban is sokan segítettek, hiszen ez az összefogás szükséges a sikerhez. A 2010. évi Egészségnap lebonyolításában segített, illetve támogatója volt a programnak: Andrej Attiláné, Androvicz Edina, Békés Megyei ÁNTSZ Egészségvédelmi Osztálya, Császár Ferenc és neje, Elek János, Elek Jánosné, Engelhard Józsefné, dr. Farkas László, Gyebnár Tibor, Hodroga Hajnalka, Horváth András, Horváth Judit, ifj. Horváth László, Horváth László, Kalmárné Juszkó Natália, Kasza József, Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, Kunos Ágnes, Loss Károlyné, Mikolik Gábor, Paulik Anna, Rádainé Kunos Klára, Rádai János, Rádai Renáta, Rockdairy Kft., Szent György Patika (Mezőhegyes), Talló Károly, Végegyháza Község Önkormányzata, Zöld Arany Patika (Mezőkovácsháza).

-VB-