Rendhagyó irodalom óra

A végegyházi iskolásokhoz és óvodásokhoz 2011. január 21-én délelőtt ismét ellátogatott Tomanek Gábor a művelődési ház nagytermébe.

Délelőtt kilenc órakor az óvodásoknak és az alsó tagozatosoknak tartott irodalmi előadást Tomanek Gábor, s vendégként vele érkezett Szőke Pál, a békéscsabai Jókai Színház művésze.

Az évszakhoz illő téli versekkel, dalokkal indult az előadás, s az ismerős sorokat a gyerekek is lelkesen ismételték, énekelték. A Száncsengő vagy a Micimackó kellően megalapozta a kis közönség hangulatát. Természetesen most is nagy volt a tülekedés, ki segítsen Gábor bácsinak, melyért a jutalom – a taps és a csoki – sem maradt el.

Lelkesen táncoltattunk medvét, csápoltunk a békakoncerten, de az agytekervényeket is meg kellett tornáztatni, amikor a megkezdett csalimesét be kellett fejezni, vagy a találós kérdések megfejtése volt a cél. Sok közös éneklés és mozgásos játék tette emlékezetessé a mai napot.

- HJ -