Brumi Budapesten

A Végegyházi Általános Iskola 3. osztálya 2011. február 26-án, szombaton Budapestre utazott a Kisvackor pályázat díjkiosztó ünnepségére, melyre természetesen Brumit is elvitték.

A 3. osztály a Kisvackor országos gyermekirodalmi és illusztrációs versenyre a Brumi naplója című pályamunkával pályázott, s napló kategóriában különdíjjal jutalmazták.

Az alábbiakban Brumi naplóbejegyzését olvashatják erről a napról:

Kedves Naplóm!

Pénteken mindannyian nagyon izgatottak voltunk a jutalomkirándulásunk miatt. Judit néni mindenről mesélt nekünk, mi minden vár ránk, igyekeztünk felkészülni a ránk váró élményekre, de azért mégis… Ezen a napon Judit néni vitt haza, hogy reggel biztosan felébredjek. Mert hát bizony nagyon korán kellett kelnünk – mi fél háromkor ébredtünk fel -, hogy a hajnali négy órás vonatot elérjük. Az egész napos kirándulásunkon Judit néni mellett ifj. Horváth László kísért el bennünket. Azt hittem, a fáradtságtól biztosan pihizni fogok a vonaton, de nem így történt. Sokat beszélgettünk, játszottunk a gyerekekkel, néztük az elsuhanó tájat, a portyázó őzikéket és nyuszikat és az útba eső városokat, közben ettünk-ittunk.

Negyed kilenckor érkeztünk meg a Keleti pályaudvarra, s első utunk a metróállomáshoz vezetett. Megvettük a jegyeket, majd kezeltük is azokat, s jött a mozgólépcső. Hát az valami csuda volt! Eleinte azért én is féltem, hogyan is fogok ügyesen közlekedni rajta, de annyiszor gyakoroltuk, hogy egyre ügyesebben ment mindenkinek. A Deák téren mentünk fel a felszínre, s rövid sétát tettünk a Ferenciek teréig, innen már nem volt messze a Petőfi Irodalmi Múzeum.

 

A díjkiosztóig még bőven volt idő, így a múzeum udvarán játszottunk, majd Petőfi Sándorral fényképezkedtünk. Tíz óra előtt mentünk be a múzeum épületébe, a ruhatárnál lepakoltuk csomagjainkat, s felmentünk az emeleten lévő díszterembe. Több mint száz gyerekkel együtt várakoztunk izgatottan, s mivel ez országos gyermekirodalmi és illusztrációs pályázat volt, sok helyről érkeztek ide, pl Győrből, Mátészalkáról, Szolnokról, Debrecenből, Budapestről és mi természetesen Végegyházáról.

 

Szerencsések voltunk, mert elől, a kis almás párnákon jutott hely nekünk. Elsőként azoknak a nevét említették, akiknek az alkotása majd megjelenik az egyszervolt.hu internetes lap oldalain. Majd négy kategóriában hirdettek díjakat, így a könyv, a mese, az illusztráció és a papírszínház kategória győzteseit ismerhettük meg. Nagyon szomorúak voltunk, mert a mi nevünket nem említették, azt hittük mégsem nyertünk a Brumi naplójával.

 

Annál nagyobb lett az örömünk, amikor kiderült, hogy különdíjjal jutalmazták írásunkat, napló kategóriában elért kiemelkedő teljesítményünkért. Minden harmadikos és persze én is felmentünk a színpadra, ahol gratuláltak nekünk, kaptunk egy szép oklevelet és könyveket is, melyet olyan jó lesz majd elolvasni. Madarat lehetett volna fogatni velünk, annyira örültünk a sikerünknek! A díjkiosztó ünnepség szünetében rögtön megnézegettük az ajándékba kapott könyveket, majd kezdődött a műsor.

 

Laczkfi János olvasott fel mesekönyveiből és a Sajtkukacz együttes énekelt a verseiből csak nekünk, díjazottaknak. S mi is énekeltünk velük. Majd tárlatvezetésen vettünk részt Bujtor Anna segítségével, sok kitalált helyzetet játszottunk el vele együtt, mintha valóban bejárnánk egy hatalmas múzeumot. A játékos akadályt sikerrel vettük, s következett még egy meglepetés, mindenkit meghívtak egy szelet tortára és üdítőre. Nagyon fincsi volt!

A rendezvényt követően mi még maradtunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol még számos program várt ránk. Kovácsovics Fruzsina énekelt nekünk, a mesesarokban meséket hallgattunk és beszélgettünk, hajtogattunk, repülőgépet készítettünk és még sok-sok dolgot készíthettünk a játszóházban. Szóval sok mindenben kipróbálhattuk magunkat.

Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, délután három óra előtt indulnunk kellett vissza a Keleti pályaudvarra, hogy a négy órás vonatot elérjük. Volt ám téma a hazaúton, megbeszéltük, mi minden történt, kinek mi tetszett a legjobban, s persze játszottunk, ettünk- ittunk hazáig.

Váratlan és izgalmas jutalomutazásban volt részünk, mely annak köszönhető, hogy a harmadikosok a nevemben naplót írtak, s ezzel a Kisvackor zsűrijének tetszését is elnyerték. Abban pedig, hogy a díjátadó ünnepségre ingyen el tudjunk menni, itthonról is kaptunk segítséget, hiszen mind az iskolánk Szülői Munkaközössége, mind pedig a 3. osztály Szülői munkaközössége anyagilag támogatta utunkat. Köszönjük szépen!

Brumi

lejegyezte: Horváth Judit

Fotó: Horváth Judit, ifj. Horváth László