Kistérségi Kincskereső

2011. április 9-én, Mezőkovácsházán került megrendezésre második alkalommal a Kistérségi Kincskereső honismereti vetélkedő. Iskolánk hetedik osztályosai is beneveztek.

A Végegyházi Vitézek már három levelező fordulóban bizonyították tájékozottságukat a kistérség nevezetességeiről, híres embereiről. A csapat tagjai: Bálint Milán, Lipták Lilla Kitti, Molnár Vivien és Sipos Regina.

A döntőbe jutott hat iskola négyfős csapatait és felkészítő pedagógusait Jankó Erzsébet, a Művelődési Ház igazgatója fogadta és köszöntötte. Ezután Varga Gusztáv, Mezőkovácsháza alpolgármestere nyitotta meg a vetélkedőt. Ezt követően megismerhettük a zsűri tagjait: Izsákné Hetényi Valéria, a Balogh György Honismereti Egyesület titkára, Hach Ferencné, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke és Kucsera Lajos, nyugalmazott főtanácsos voltak a bírák. Végül Palkó Lajosné, Márti néni köszöntötte a megjelenteket, és ismertette a gyerekekkel a verseny menetét.

Minden csapatnak egy előre elkészített feladattal kellett érkezni. Diákjaink a Barangoló Gyűjteményes Házat mutatták be. Feladatmegoldásuk nagy sikert és magas pontszámot ért el. Majd az elkövetkezendő néhány órában a gyerekek rejtvényt oldottak meg, árverésen vettek részt, kirakóztak címerekkel, igaz-hamis játékban tevékenykedtek és activityztek. Minden feladatban a kistérségünkről szerzett ismereteikről kellett tanúbizonyságot tenniük.

A zsűri döntése alapján tanulóink a negyedik helyen végeztek.

Remélem, hogy a felkészülés és a verseny során diákjaink sok hasznos információval gazdagodtak.

Dékány Ildikó