Egy esős vasárnap délután

2011. május elsején hagyományosan megrendezte a Végegyházi Majálist a Barangoló Közhasznú Egyesület, Végegyháza Község Önkormányzata és a Civil Kerekasztal.

A májusi eső aranyat ér ugyan, de ezen a napon szívesen nélkülöztük volna. Vasárnap kora reggel még száraz időben kezdtük a lázas készülődést a végegyházi ligetben. A színpad felállítása, a kitelepülők sátorainak felállítása, a májusfa díszítése gördülékenyen, összeszokott, vidám kaláka munkában zajlott, mígnem megjelentek az első esőcseppek. Rövid ideig fejtörést okozott, hogyan tovább, de a résztvevők fittyet hányva a fenyegető rossz időnek, folytatták az előkészületi munkákat. A délelőtti programokat a terv szerint kint tartottuk, bár abban egyetértettünk, délután mindenképp terembe vonulunk. Tesszük, ezt nem csak a hagyományosan a művelődési házban tartott Ki Mit Tud? idejére, de az azt követő programokat is tető alatt tartjuk meg.

Bár jóval gyérebb volt a kilátogatók száma, a kitelepült szervezetek jól érezték magukat. Így az Ada Gondozó Nonprofit Kft., az Alkony Nyugdíjas Klub, a Diákönkormányzat, a Nevelőtestület, Végegyháza Község Önkormányzata, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület és a Barangoló Közhasznú Egyesület standjainál zajlott az élet, a különböző tevékenységek mindenkinek nyújtottak látnivalót, szórakozást, valamint alkalmat adott a találkozásokra, egy-egy jó beszélgetésre. Lehetett kézműveskedni, halacskákat kifogni a vízből, szellemi feladatokban sem volt hiány. A helyieken kívül Battonyáról is érkeztek vendégek, az Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet egészségnapot tartott. A Végegyházi Majális rendezvényeihez kapcsolódóan tartotta projektnyitó rendezvényét Végegyháza Község Önkormányzata a „Hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés infrastrukturális feltételeinek javítása Végegyháza község területén” címet viselő pályázatról és a KEOP-6.2.0/A pályázati alfejezetből elnyert támogatásból megépülő új létesítményről.

 

A hagyományos kispályás labdarúgó torna is kezdetét vette, s a művelődési házban is mindenki megtekinthette a Szülőföldem, Végegyháza alkotói kiállítás műveit. A délelőtt folyamán került sor az íjász versenyre, melyen a Barangoló Íjász Klub tagjai mutatták be a közönségnek, hogyan tanultak meg lőni a szűk félév alatt. Nem vallottak szégyent, új versenypólójukban begyakorlott mozdulatokkal íjászkodtak. Eredményhirdetéskor Király Rita adta át az okleveleket és az érmeket a helyezetteknek. I. Rádai Barnabás, II. Rádai Szabolcs, III. Sárközi József lett.

Ezt követően bárki kipróbálhatta e sportot, aki kedvet érzett hozzá. Ebéd előtt Szántó László hívta közös éneklésre a gyerekeket és a felnőtteket is, vidám hangulatot teremtve.

S ki gondolta volna, hogy a szemerkélő eső sem veszi kedvét a fiataloknak a májusfa megmászásától? S nem csak sokan vállalkoztak a hat lufi leszedésére, de a sikerben sem volt hiány. Az ebédszünetet követően a gyerekek egyre jobban sürgették a kötélmászás erőpróbájának elkezdését, s a küzdelem közben sikerült még néhány felnőttet is rávenni a versenyre. Az elveszített kalóriákat pedig pótolta a sok-sok palacsinta, mely ez idő alatt szorgos munkálatok során készült, megörvendeztetve az édességet kedvelőket, elsősorban a gyerekeket.

 

A délutáni programok már fedett helyen, a művelődési ház nagytermében kerültek megrendezésre. Elsőként az ötödik Ki Mit Tud? vetélkedő vette kezdetét, melyen tizennyolc produkciót – verset, éneket, hangszeres zenét, táncot - láthatott és hallhatott a közönség.

Ezután került sor az eredményhirdetésre, melyen minden fellépő és alkotó emléklapot és ajándékot kapott, valamint a legjobbak különdíjban is részesültek. A Ki Mit Tud? vetélkedő különdíjasai: az Alkony Dalkör Mama mazsorettje, Sárközi Tamara szavalata és furulyaszólója és Mihály Terézia szavalata lett. A Szülőföldem, Végegyháza alkotói pályázat különdíjait Rádai Barnabás rajzaival, Szedlacsek Béla fafaragásaival és Kalmár Pál fotóival kapta. A könnyűzenei előadások előtt került sor a Május 1 Kispályás Labdarúgó Torna eredményhirdetésére. Az I. helyezett és a kupa tulajdonosa a Polgárőrök csapata, II. a Reál Margit, III. az Unicum csapata lett.

A program további részében Döméné Szabó Andrea, Zsóri Martin és a Garp zenekar szórakoztatta a közönséget, s következett a várva várt tombolasorsolás. Nagyon sok tombolatárgyat ajánlottak fel rendezvényünk számára, így a nyerési esély is nagy volt, sokan szerencsésnek mondhatták magukat. Este a békéscsabai Long Night Band koncertje szórakoztatta a közönséget, a népszerű dalok akusztikus feldolgozásai nagy sikert arattak. Majd következett utcabál helyett a terembál, melyhez a zenét Bába Szabolcs és zenekara szolgáltatta, s táncra perdülhetett, aki kedvet kapott.

A Végegyházi Majális támogatói: Andrej Attiláné, Barangoló KHE, Barecz Mihály, Barta István, Barta Lajos, Batta Attila, Batta Piroska, Battonyai Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet, Darnai Péter, Döméné Szabó Andrea, a Groman család,  Gyebnár Tibor, Gyenes Mihály, Horváth András, Horváth Judit, Horváth László, Jámborné Svorenj Szilvia, Juszkó Józsefné, Juszkó Natália, Kalmár Pál, Kassai Kinga, Király Józsefné, Király Sándor és családja, Kunos Ágnes, Kunos Györgyné, Landl Lajosné, Mikula István, Ökotárs Alapítvány, Paulik Anna, Paulik Katalin, Pál Andrea, Prágai Ágnes, Rádai János, Rádainé Kunos Klára, Rock Dairy Kft., Sári László, Sárközi József és családja, Sipos Zoltán, Stafira Sándor, Szent György Patika, Szkupeny Anita, Takarékszövetkezet, Takács Istvánné és családja, Takács Márk, Tóth Katalin, Varchó István és családja, Vágó László, ÖKOTÁRS Alapítvány, Végegyháza Község Önkormányzata, Végegyházi Sporthorgász Egyesület, Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja, Zsóri Martin.

Horváth Judit