Önkéntes Pont Végegyházán

Uniós forrásból nyílt meg Végegyházán, a Barangoló Közösségi Házban a Barangoló Önkéntes Pont, amely a TÁMOP 5.5.2-11/2 Az önkéntesség elterjesztése a konvergencia régiókban pályázati fejezetének támogatása keretében valósul meg.

2012 februárjában nyújtotta be pályázatát a Barangoló Közhasznú Egyesület Legyél Te Is Önként-S! Barangoló Önkéntes Pont létrehozása és kistérségi önkéntes akciók szervezése és koordinálása Végegyházán és környékén címmel. A pályázat elbírálása kedvező volt, így az egyesület 12.094.957 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el, amely a projekt összköltségének 100 %-a. Bár a program november 1-jével elkezdődött, a hivatalos projektnyitóra december 13-án került sor.

A helyi intézményeken és civil szervezeteken kívül a szakmai együttműködők is képviseltették magukat. Az eddigi önkéntes akciókat bemutató kisfilm után, és a vendégek köszöntése után Szőke Katalin, a Békés Megyei Önkéntes Centrum szakmai vezetője indította útjára a programot. Elmondta, hogy a megyei önkéntes centrumok munkája mellett rendkívüli fontossággal bír a helyi és a kistérségi önkéntes programok szervezése és az Önkéntes Pontok működése, hiszen ott tudják kifejteni tevékenységüket,  ahol az önkéntesek saját környezetükben vehetnek részt a közösségi munkában. Ezért külön öröm, hogy Békés megyében öt helyen nyílik Önkéntes Pont ezen pályázat keretében, így a megye területe sokkal jobban lefedett lesz. Ez a területi tagozódás lehetővé teszi az önkéntesség széles körben való elterjesztését, illetve annak tudatossá tételét. Hiszen szinte mindenki végez önkéntes tevékenységet, csak sokszor nem vagyunk ennek tudatában. Az önkéntes tevékenység nagyon jó közösségépítő erő, hiszen mindenki azzal járulhat hozzá a közös munkához, amihez ért, és amit szívesen csinál. Ráadásul az önkéntesség kortalan tevékenység, hiszen az idősektől a gyerekekig mindenki találhat magának feladatot. Fontosnak találta azt is, hogy a helyi programokat hiteles, lelkes szervezetek szervezzék és koordinálják. Ezt a feltételt itt, Végegyházán biztosítottnak látja.

Ezt követően Horváth Judit, a Barangoló Közhasznú Egyesület elnöke, egyben a pályázati program projektmenedzsere mutatta be a Legyél Te is Önként-S! programot, amely nem csak Végegyházán, hanem Kaszaperen, Mezőhegyesen, Mezőkovácsházán és Nagybánhegyesen is népszerűsíti az önkéntességet. Ez közel tizenhétezer embert érint, akikkel és akikért az önkéntes akciók megvalósulnak. A tevékenységek során legalább húsz önkéntes akció valósul meg, több mint 2500 önkéntes munkaórával, a közreműködő települések önkormányzataival, intézményeivel, civil szervezeteivel együttműködve a Dél-Békési Kistérség érdekében. A projekt elsősorban az oktatás és szociális területre összpontosít, mert ezeken a területeken van leginkább szükség minden segítségre. Így többek között huszonöt szakkör támogatásával igyekszünk hozzájárulni térségünkben a gyermekek esélyegyenlőségének biztosításához. A program során több rendezvényen is találkozhat a lakosság a projektünk aktivistáival, akik szívesen nyújtanak felvilágosítást az önkéntes tevékenység lehetőségeiről,  az akcióinkban való részvétel módjáról. Hiszen mindenkit várunk, itt az idő: LEGYÉL TE IS ÖNKÉNT-S!

Horváth László