Magyar Kultúra Napja

A mezőhegyesi József Attila ÁMK színháztermében 2013. január 25-én helyi és a környező településeinek – köztük Végegyházának - amatőr művészei és művészeti csoportjai léptek fel a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Mezőhegyesen már évek óta hagyomány, hogy műsoros esttel ünnepeljék meg e nemes alkalmat, lehetőséget adva arra, hogy ki-ki megmutassa tudásának legjavát, megörvendeztetve a közönséget egy színvonalas műsorral. Így történt ez most is.

Elsőként Zsóriné Kovács Márta köszöntötte a megjelenteket, majd Kovácsné Dr. Faltin Erzsébet Mezőhegyes város polgármestere nyitotta meg a rendezvényt. Több, mint harminc produkciót tekinthetett meg a nagyérdemű, mely minden ízlést kielégített. Hiszen sokféle műfajjal találkozhattunk, verssel, hangszeres zenével, népdallal, néptánccal, mazsorettel, modern tánccal és színjátékkal is.

Mindez jó szórakozást nyújtott a közönségnek, de talán nem vagyok részrehajló, ha azt mondom, mi a végegyházi produkciókért izgultunk leginkább. Hiszen az est folyamán fellépett Mihály Terézia Reményik Sándor egy versével, Sárközi Tamara furulyázott, a Barangoló Százlábú Tánc-csoport itt mutatta be először legújabb táncát és a képzőművészeti kiállításon is képviseltette magát községünk.

Remek szórakozást nyújtott a rendezvény ahol nem csak a közönség, de a fellépők is nagyon jól érezték magukat. Elmondhatjuk, szép estét töltöttünk el együtt Mezőhegyesen.

Horváth Judit