Önkéntes Majális 2013

A Barangoló Közhasznú Egyesület és Végegyháza Községi Önkormányzat 2013. május 1-én ismét majálisra hívta a végegyháziakat és a környékbeli érdeklődőket.

A tavasz első nagyrendezvénye mindig nagy készülődéssel és várakozással kezdődik. Hiszen a Végegyházi Civil Kerekasztal tagjai -  az ADA Gondozó Nonprofit Kft., az Alkony Nyugdíjas Klub, a Barangoló KHE, a Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a Szülői Munkaközösség, a Végegyházi Kábeltelevízió, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület, a Végegyházi Vagyonvédelmi Polgárőr Egyesület és a Vöröskereszt – most is kitelepültek délelőtt, s mindenki készült valami érdekességgel.

Mindannyiunk számára fontos a kapcsolatteremtés-  és ápolás, s a majális kifejezetten alkalmas arra, hogy sok mindenkivel találkozzunk, beszélgessünk és együtt szórakozzunk. A kilátogatók pedig szívesen nézelődnek, s most is sok látnivaló akadt a sátraknál. A kézműves foglalkozások alkalmat adtak mini májusfa készítésére, de lehetett szélforgót is készíteni és színes sólisztgyurmából szíves-virágos gyönyörűségeket alkotni. 

Egészségünk érdekében fontos a megelőzés, vérnyomás- és vércukormérésre is volt lehetőség. KRESZ-teszt kitöltésével próbára tehette mindenki közlekedési tudományát is. A délelőtti sétában elfáradva sokan leültek egy sakk partira is. A fokozódó melegben pedig kifejezetten jól esett a horgászat kis „halastavunkban”.

Két kiállítás is várta az érdeklődőket, az egyik az SZM, a másik az önkéntesség pillanatfelvételeiből adott válogatást. De keresztrejtvénnyel  is próbálkozhattak gyerekek és felnőttek egyaránt, s megfejtésként kapták jelmondatunkat: Legyél Te Is Önként-S!     

Kora délutánig még ugrálóvár is várta a gyerekeket, de mellette több ügyességi játékot is kipróbálhattak a vállalkozó kedvűek.

S mindez csak a kezdet volt. Hiszen 9 órakor kezdődtek az Önkéntes Majális programjai. A sörkertnél rendezték az íjász versenyt, ahol a Barangoló Íjász Klub tagjai mérték össze tudásukat, majd az érdeklődők is megpróbálkozhattak az íj használatával.  A parkolóban aszfalt-rajzversenyen szárnyalhatott a gyerekek fantáziája, a színes kréták segítségével. A parkoló melletti úton kerékpáros ügyességüket tehették próbára a gyerekek. Unatkozni nem lehetett. Késő délelőtt pedig a Ricsaj duó gitározott a ligetben, kellemes órát szerezve a hallgatóságnak.

A déli harangszó hagyományosan májusfamászásra hívta a gyerekeket. Cél a lufi megszerzése volt, amelyért hosszú út vezetett. Nem is sikerült mindenkinek, de minden évben fontos ügyességi próba ez majáliskor.

Ebédidő lévén jót falatoztunk t marhapörköltből, melyet két bográcsban főztünk, hiszen sok önkéntes segített a mai napon is. S a gyerekek sejthették, hogy valami még készül számukra. Palacsintasütővel a kezükben mi mást is készíthettek önkénteseink, mint palacsintát. De még mennyit! Még repetára is jutott.

A délutáni program a SILA Taekwon-do Klub bemutatójával kezdődött. Majd a Ki Mit Tud fellépőinek szurkolhatott a közönség.

Szudóczki Szimonetta és a Dolce Vita régi ismerősei már a végegyháziaknak, majd a Duma’ Színház műsorát láthattuk, mely az elmúlt húsz év legemlékezetesebb produkcióiból adott válogatást.

 

Idén sem maradhatott el a tombolasorsolás, hiszen a szerencséjét mindenki szereti próbára tenni.

Az esti műsorban a Másképp Szól és az LD Road koncertje nyújtott felhőtlen szórakozást.

Az Önkéntes Majális egész napos rendezvényének sikeréhez segítségükkel, felajánlásukkal most is sokan hozzájárultak: Andrej Attiláné, Androvicz Edina, a Barangoló Közhasznú Egyesület, Barta István, Barta Lajos, Bognár Róbertné, Bognár Zsófia, az Egyházközösség, Engelhardt Józsefné, Fehérvári Dániel és Sárközi Erika, Fülöp József és Fülöp Sándor, Gyebnár Tibor, Gyenes Mihály és Kassai Kinga, a H  & M Elektronik Kft., Horváth András, Horváth Judit, Horváth László, Jámborné Svorenj Szilvia, Juhász Zoltánné, Kemény Lajos, Király Józsefné, Kovács Péter, Kunos Ágnes, Mikula István , Mikula Istvánné, a Mezőkovácsházi Vízmű Kft., Molnár Ferencné, a Mozgáskorlátozottak Egyesülete, Rádai János, Rádainé Kunos Klára, Rádai Renáta, Sári László, Sárközi Enikő, Sárközi József és családja , Sárközi Józsefné, Sipos Zoltán, a SILLA Taekwon-do Klub, Stafira Sándor, Szalka Jánosné, Szántó László, a mezőhegyesi Szent György Patika, Szudóczki Szimonetta, a Szülői Munkaközösség, ifj. Takács Béla, Takács Béláné, Takarékszövetkezet dolgozói, Takács Márk, a TAMBALÓ Kft., Vágó László, a Végegyházi Kábeltelevízió, Végegyháza Község Önkormányzata, a Végegyházi Polgárőr Egyesület, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület, a Végegyházi Vöröskereszt és az Új Széchenyi Terv Legyél Te Is Önként-S! programja. Minden segítséget nagyon köszönünk!

Horváth Judit

Fotó: Barangoló Önkéntesek