Mozgáskorlátozottak találkozója

A mozgáskorlátozottak találkozójára került sor 2013. május 18-án a végegyházi Művelődési Házban.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Végegyházi Csoportja hagyományosan tavasszal hívja találkozóra tagjait, de rajtuk kívül idén is érkeztek más településekről is vendégek.  Így a végegyháziak mellett Békéssámson, Csorvás, Gádoros, Kaszaper, Nagybánhegyes és Orosháza Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagjai jöttek el e találkozóra.

Elek Jánosné, Julika, a helyi szervezet vezetője üdvözölte a vendégeket, köszönetet mondva a tagok által kifejtett segítő munkáért, majd Baráth Mihály, Végegyháza alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket és nyitotta meg a rendezvényt.

Ezt követően néhány perc erejéig a halottakra emlékeztünk, akik már nem lehetnek velünk, gyertyát gyújtva értük.

A találkozón most is helyi fellépők szórakoztatták műsorukkal a közönséget, a végegyházi óvodások, iskolások változatos műsorszámai nagy sikert arattak a nagyteremben ülő vendégek körében.

Julika köszönetet mondott a műsor felkészítőinek: Androvicz Edinának, Dékány Ildikónak, Fehérné Talpai Erikának, Jámborné Turcsán Tímeának, Paulik Margitnak, Rádai Renátának, Tóthné Molnár Katalinnak, Tóthné Pap Csillának

Ezt követően megszólalt a zene, Lázár Szilveszter és Szántó László jóvoltából, sokan táncra is perdültek. Majd a finom ebéd következett, s egy kis pihenő után újra jöhetett a tánc. A délután folyamán még tombolahúzás is tarkította a találkozó programját.

Horváth Judit

Fotó: Majorosi Valentin