30 évesek lettek...

Az Alkony Nyugdíjas Klub megalakulásuk jubileumi, harminc éves évfordulója alkalmából várta vendégeit 2013. szeptember 21-én a végegyházi művelődési házba.

A közelgő Idősek napja alkalmából hagyomány már, hogy az Alkony Nyugdíjas Klub bálba hívja nem csak saját, de a környékbeli nyugdíjas klubok tagságát. Ez alkalommal a jubileumi évforduló még ünnepibbé tette ezt a napot. Gyönyörűen feldíszített bálterem várta a közel kétszáz vendéget, akiket Király Józsefné, a házigazda klub vezetője köszöntött.

Csöpi néni szavait idézve: „Öröm volt visszagondolni arra, amikor úgy éreztük, hogy életünkben eljött a pihenés szakasza, egy új időszámítás kezdődik, ugyanakkor bennünk volt az érzés, hogy nem jó elszakadni, eltávolodni egymástól, egy közösséget kellene alkotni, ahol, ha kialakul a szeretet, és jó programokat szervezünk, abban sok öröm lesz és sok jókedv.”

S így is lett! 1983-ban alakult meg az Alkony Nyugdíjas Klub Végegyházán, s azóta együtt nagyon sok programot valósítottak meg a nyugdíjas tagok. Közben jól szórakoztak az együtt töltött órák, napok, évek alatt. Együtt voltak, vannak, s ez a kapcsolat megszínesíti mindennapjaikat, gazdagabbá teszi életüket. Szerves részévé váltak községünk életének, hiszen igen aktívak, részt vesznek településünk programjaiban is. Nem csak mint résztvevők, de egyéni előadóik – Mihály Terézia, Lászlóné Varga Zsófia és Fritz Mátyás – és az Alkony Dalkör, az Alkony Tánckör fellépéseivel is gazdagítja Végegyháza és a környékbeli települések életét. Tevékenységükről, emlékeikről a mai napra még egy fotókiállítást is berendeztek a vendégek számára, hogy ne csak a szavak, de a képek is meséljenek.

A klubvezető után Varchó István, községünk polgármestere köszöntötte a megjelenteket, s örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek ebben az évben is. Köszöntőt mondott az idősek napja alkalmából, melyet e mondattal zárt: „Joggal lehetnek és legyenek büszkék az életük során elért eredményekre, hiszen a maga területén mindenki a legjobbat alkotta, hozta létre....” S természetesen a harminc éves évfordulóról is megemlékezett, felidézve életük fontos állomásait. „Az Alkony által elért sikerek a közösség tagjainak munkáját dicsérik, a klub tagjainak önzetlen, lelkes munkája, aktív, tevékeny részvétele nélkül e sikerek nem születtek volna meg. Valamennyi siker, valamennyi eredmény megvalósulásához kell egy olyan vezető, aki a csoportot összefogja, adott helyzetben koordinálja a különböző véleményeket, biztosítja a támogatói hátteret, és a csoport tagjai tudják, bármilyen probléma megoldásához, vagy elképzelés megvalósításához számíthatnak a segítségére. Ez az ember Király Józsefné, Csöpi néni, akinek a mai jeles ünnepen is köszönjük több évtizedes önzetlen, hozzáértő munkáját...”

Az est következő részében ünnepélyes keretek között behozták a 2000-ben felavatott alkonyos zászlót, melyre sokan hoztak ez alkalommal szalagot. Csöpi néni és polgármester úr pedig emléklappal és kerámia plakettel kedveskedett mindazoknak, akik az elmúlt időszakban segítették, támogatták a klubot. 

A ceremónia hosszadalmas volt, hiszen sokan segítették a klub munkáját: az Országos Nyugdíjas Egyesület megyei vezetőségi tagja, Árgyelán György, az Életet az éveknek Országos Nyugdíjas Szövetség elnöke, Varchó István polgármester, Baráth Mihály alpolgármester, Kovács Éva aljegyző, Király Sándor, Király Sándorné, Király Rita, Gyovai Csanád, Stafira Sándor, Barecz Mihály, Figura Ferenc, Kunos László, Kunos Lászlóné, Csák István, a Barangoló Közhasznú Egyesület képviseletében Horváth Judit, Horváth László Önkéntes Pont munkatárs, Prágai Ágnes, iskolánk telephelyvezetője.

Ezt követően a klubvezetők következtek: a battonyai Harangvirág Nyugdíjas Klub és vezetői Illin György és Halász Istvánné, a békéssámsoni Aranyeső Nyugdíjas Klub és vezetője Kovács Sándorné, a kaszaperi Szivárvány Nyugdíjas Klub és vezetője Mezei Jánosné, a magyarbánhegyesi Esthajnal Nyugdíjas Klub és vezetője Sódar Jánosné, a mezőkovácsházi Barátság Nyugdíjas Klub és vezetője Pintér István, a mezőkovácsházi Vadvirág Népdalkör és vezetője Gajdos Istvánné, a Mezőkovácsházi Szivárvány Egyesület és vezetője Pasek Mihályné, a nagybánhegyesi Barátság Nyugdíjas Klub és vezetője Oláh Vilmosné, Maczkainé Tóth Anna Piroka volt mezőkovácsházi klubvezető.

A lista még folytatódott: Skrován Éva, az ADA Gondozó Nonprofit Kft. intézményvezetője, valamint az ADA minden dolgozója, Jegyinák Tímea, Czuth Pálné és Ribovics Jánosné, Mihály Terézia, Lászlóné Varga Zsófia, Fritz Mátyás, Rácz Fodor Ferencné, Makhajda Sándorné, Betustyák Istvánné. a Végegyházi Takarékszövetkezet dolgozói, Varga István, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület elnöke, Elek Jánosné, a Végegyházi Vöröskereszt és a Mozgáskorlátozottak Egyesületének vezetője, Elek János, a Végegyházi Vagyonvédelmi Polgárőr Egyesület elnöke, Csillag László és Kalmár Pál, Szénási István és a mezőkovácsházi Farmer Csárda dolgozói, Szántó László.

Az est további részében meglepetés műsor következett, a békéscsabai Berill Törzsi Hastánc Csoport lépett színpadra, nagy sikerrel. Majd Lászlóné Varga Zsófia énekelt a vendégseregnek. Vacsora után pedig folytatódott a mulatság, zene, tánc kifulladásig.

„Régi mesék, letűnt korok... Csak az Alkonyok maradtak ugyanolyanok!”

Horváth Judit