A varázslók és a boszorkányok szabadságra mentek

A Barangoló Bejárós Tábor immár hetedik alkalommal várta a gyerekeket Végegyházán, négy héten át sokszínű programokkal. Táborzáró ünnepségükre 2015. július 31-én került sor a Barangoló Közösségi Házban.

A tábor utolsó hete, de különösen a legutolsó napja a búcsúé és a készülődésé volt. Ilyenkor mindig felidézzük, mi minden történt, milyen élményekkel lettünk gazdagabbak, s egyben vendégsereg fogadására is készülünk, akiknek megmutatjuk alkotásainkat, és műsorral is kedveskedünk nekik.

E mellett természetesen a 20. napon is akadt szórakozás, hiszen Mezei Tibi összevágott nekünk egy kis filmet táboros életünkről, Mezei Kati pedig csillámtetkókat varázsolt a gyerekek karjára, mely napokig maradandó emlék lesz majd.

Négy héten át táboroztak velünk a gyerekek térítésmentesen, ami a mai világban nagy dolog. A tábor szervezője, a Barangoló Közhasznú Egyesület ebben az évben szűkösebb anyagi lehetőségei ellenére is ragaszkodik ehhez az alapelvhez, egyedül az ebéd költségeit fizették azok a családok, akik nem vesznek részt a nyári étkeztetésben.

Ebben az évben a varázslat volt a fő témánk. A fiúk voltak a varázslók, a lányok pedig a boszorkányok. Ez a tény meghatározta tevékenységünk nagy részét, ami nem volt nehéz, hiszen oly sok varázslatos dolog van körülöttünk. Reggel 8-tól délután 4-ig sokféle programmal vártuk a táborosokat, most már nem csak délelőtt, de sok esetben délután is.

Foglalkoztunk az egészségre neveléssel: voltunk véradáson, vetélkedtünk az egészségről, közösen készítettünk salátákat és kemencében sült cipót, valamint nagyon sokat játszottunk és sportoltunk.

A környezetvédelem is egyik fő területünk volt. papírt gyűjtöttünk, újra papírt készítettünk, vetélkedtünk, és természetbúvárkodtunk a Végegyházi Horgásztónál.

Nagyon sokat alkottunk varázslatos kézművesműhelyünkben: papírt merítettünk, virágot és napraforgó készítettünk papírtányérból, agyagoztunk, melyet kemencében való kiégetése után ki is festhettünk, pókhálót készítettünk pókkal a közepén, varázsló- és boszorkánysüveges tartót és varázslegyezőt készítettünk, valamint saját akváriumot is berendeztünk.

Ezek mellett most is volt csere-bere, zenenap, Ki Mit Tud?, beszélgettünk a néphagyományokról és a babonákról, varázslatos tudományos kísérleteket is folytattunk, optikai csalódásokat figyeltünk meg, sokat énekeltünk, körjátékoztunk (ülve), és ebben az évben először tábori tévé is dolgozott, mely kamerával folyamatosan követte táboros életünket.

S bár kevés pénzünk volt, kirándultunk is. Kétszer is csónakáztunk a Végegyházi Horgásztavon, sőt még egy haltelepítést is láttunk. Biciklitúrát szerveztünk a Kaszaperi Történelmi Emlékparkhoz is. Fő kirándulásunkra pedig az utolsó héten került sor, melyet a kaszaperi Vasúttörténeti Múzeumban kezdtünk, majd Orosházán pizzáztunk, kóláztunk és fagyiztunk, majd pedig egy feledhetetlen délutánt töltöttünk a Tornyos Kalandfarmon. Természetesen a gyerekek számára e kirándulások ingyenesek voltak, a költségeket beleszorítottuk egyesületünk költségvetésébe.

Egy hónap alatt igyekeztünk sokféle és gazdag programot nyújtani, ahogyan ez már a BB Táborban szokás.

Természetesen a Barangoló Közhasznú Egyesület táborát sokan, sokféleképpen segítették, s ezt ezúton is köszönöm nekik.

Támogatóink és segítőink:

Baráth Mihály, Cséfán Gergő, Cséfán János és családja, Elek István, Elek János és Elek Jánosné, Gonda Tibor, Gyebnár Tibor, ifj. Gyebnár Tibor, Juhász Zoltánné, Kassai Kinga, Király Rita és Gyovai Csanád, Kocsis Anita, Körözsi Krisztina, Lipták Zsoltné, Mezei Katalin, Mezei Tibor, Mezei Tiborné, Mikula István és családja, Némethné Jegyinák Tímea, Rádainé Kunos Klára, Szántó Hanna, Szántó László, Tóth Istvánné, Varchó Istvánné, Mezőkovácsházi Egészségfejlesztési Iroda, a Napközi Konyha, Végegyháza Községi Önkormányzat, Végegyházi Sporthorgász Egyesület, Vöröskereszt Végegyházi Szervezete és a táboros gyerekek szülei.

Tábor vezetésében ebben az évben Horváth László és ifj. Mezei Tibor segített.

Július 31-én délután tehát sor került a tábor zárására, ahol a táborosok először alkotókiállításukat mutatták meg, végigkalauzolva vendégeinket a táborban készült művek között. 6 órakor pedig jöhetett a műsor, először a ki mit tud-os produkciók, majd a közös éneklés. Majd a gyerekek megvendégelték látogatóinkat, s jöhetett a buli.

Így ért véget a Barangoló Bejárós Tábor 2015-ben. Jövőre, júliusban ismét várjuk a gyerekeket, hogy benépesítsék a nyári szünetben a Barangoló Közösségi Házat.

Horváth Judit

Fotó: Horváth László