Barangolós Halloween Party

A Barangoló Közhasznú Egyesület őszi szüneti rendezvénysorozatának fénypontjaként 2015. október 26-án tökfaragással egybekötött Halloween Partyra hívtuk a gyerekeket a Közösségi Házba.

A program már a meghirdetéskor izgalomba hozta a fiatalokat. Tököt ijesztő figurává varázsolni egyébként is nagyon jó dolog, de egy zenés-táncos buli, amelyre még be is lehet öltözni, no és a jutalom torta feldobta a hangulatot. Egyszóval sokan láttak fantáziát a lehetőségben. Mint ahogyan mi is, de nem gondoltunk arra, hogy az őszi töktermés beleszólhat elképzelésünkbe. Merthogy a kertek ebben az évben egyáltalán nem bővelkedtek faragni való tökben. De olyan jó, hogy mindig van, aki kihúz bennünket a bajból. Jelen esetben Jankó Andrea aerobikedző, aki öt halloween tökkel lepett meg bennünket. Sőt, még egy csokitortát is sütött nekünk, illetve a legszellemesebb jelmezesnek. Így már nyugodtan kezdődhetett a party.

Hétfőn délután háromkor taktikai megbeszélést tartottunk, öt tök, öt csapat. Előkészítettük a faragóasztalt, az eszközöket, s kezdődhetett a munka. Természetesen a nehezebb vágásokban mi felnőttek segédkeztünk, de a javát a gyerekek végezték. Nem is volt senkinek sérülése, csak nekem, én lettem az elrettentő példa. /De sajnos mégsem én nyertem meg a végén a tortát!/

A tök belsejének alapos eltávolítása után kezdődhetett a karakter kialakítása, mindenki másképpen képzelte el az idei halloween tököt, mely egyre jobban formálódott, mutatta meg magát teljes valójában. A felesleges hulladék nagyját zsákba gyűjtöttük, így a munka végeztével hamar eltakarítottuk a tökfaragás romjait. A kész alkotásokat külön asztalra állítottuk, s természetesen büszkén fotózkodtunk mögöttük.

A party kezdetéig még bőven volt időnk, ki lehetett még menni az udvarra játszani, a bent maradók kezére pedig Hajdú Tamás és Mezei Katalin csillámtetkókat készített. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel is.

Még mindig volt egy kis idő, amikor az akkor még üres sportszobából szellemhangok hallatszottak át. A gyerekek nem ijedtek meg – legalábbis azt mondták – pedig még fénypontok is megjelentek a plafonon. Viszont úgy sikítottak, hogy még a szomszéd utcában is hallották, hogy valami történt nálunk. Aztán egyszer csak, ahogy jött a szellem, úgy el is ment, nyomtalanul.

Előkerültek a jelmezek, s jöhetett az átalakulás. A ruhák mellett álarcok, kiegészítők és arcfesték tette hitelesebbé a maskarákat, s aki hamarabb készen volt, segített a többieknek is. Alig vártuk, hogy mindenki elkészüljön, s kezdődjön a buli. Először a töklámpásokba került be a mécses, hogy meggyújtva a sötétben is világítson.

Az öt Lámpás Jack-et aztán kivittük a színpadon felállított asztalra, hogy az utcán elhaladók is gyönyörködhessenek benne.

 

 Persze mi is megnéztük az utcáról is, s nem csak a világító tökökben, de a teliholdban is gyönyörködtünk ezen az estén.

 S most már csakugyan jöhetett a buli. A zenét Mezei Tibi szolgáltatta, s különösen a kisebbek ugyancsak ropták a táncot, sőt sokszor még a nótákat is énekelték.

Forró volt a hangulat, de folyamatosan üdítővel kínáltuk őket, és még finom lekváros kalács is került az asztalra. Egyszóval minden megvolt, ami csak kellhet ilyenkor.

Arra is rávettük a gyerekeket, mutatkozzanak be, s mondjanak néhány szót magukról, jelmezes énjükről. Ettünk-ittunk-mulattunk, s az este nyolc óra vészesen közeledett.

Itt volt az ideje, hogy átadjuk a tortát a legszellemesebb jelmezesnek. Összegyűltünk hát az eredményhirdetésre. Ebben az évben a Halloween csokitortát az Angyal fiúk kapták lélekdémonos jelmezükért. Nagy-nagy tapsot kaptak, és mindannyian irigyeltük őket a finom tortáért. No de majd jövőre, hátha …

Már csak rövid idő volt hátra, azt még ki kellett használni, majd búcsúzkodtunk egymástól.

Reméljük a háromnapos program a Barangoló Közösségi Házban jó elfoglaltság volt a gyerekek számára. A buli pedig biztosan. Még este írta nekem egy résztvevő, hogy jó volt a halloween party, ennél jobbat még nem bulizott. Szerintem sokan érezték így.

A mai este segítői, támogatói: Hajdú Tamás, Horváth Judit, Horváth László, Jankó Andrea, Mezei Katalin, Mezei Tibor.

További kellemes őszi szünetet kívánok!

Horváth Judit