Végegyháza Karácsonyfája a közösségi házban

A Barangoló Közhasznú Egyesület kilencedik alkalommal avatta fel Végegyháza Karácsonyfáját, majd az ünnepi hangulatot karácsonyi bulival zártuk a gyerekekkel a Barangoló Közösségi Házban 2015. december 23-án.

Három napos közös játszóházazás után nagyon készültünk a szenteste előtti délutánra, olyannyira, hogy bár 15 órára hirdettük a közösen feldíszített fa avatását, már több mint fél órával előtte megérkezett az első gyerekcsapat. Gyönyörű napsütéses időben vidám volt a várakozás is, hogy aztán közös énekléssel köszöntsük a mi fánkat.

Méltán nevezhettük a miénknek, hiszen hagyomány nálunk, hogy a díszek nagy része játszóházunkban készül. Így nem csak gyönyörködve, de büszkén is néztünk fel rá. Majd három óra után a közösségi ház színpada elé állva énekeltük el azokat a dalokat, melyeket előző napon együtt választottunk ki. Természetesen közös kép is készült: mi és Végegyháza Karácsonyfája, majd következett az újabb izgalomra okot adó esemény.

Bementünk a közösségi házba, meglesni, járt-e már itt a Jézuska. Ugyanis az előző években mindig ellátogatott hozzánk… Most sem csalódtunk! Beléptünk a félhomályos teremben, s az első pillantásunk a szép karácsonyi asztalra esett, ahol már világítottak a gyertyák és a mécsesek.  Helyet foglaltunk, énekeltünk, és kiderült, most is van ajándék a faágak alatt.

Nagy boldogság volt, ahogyan mindenki odament a plüss játékokkal megrakott asztalkához, és választott magának egyet közülük. A kisebbek, de még a nagyok is nagy örömmel mutogatták ajándékukat. S ez csak a kezdet volt, hiszen a másik teremben, amelyet délelőtt közösen díszítettünk fel, minden készen állt ahhoz, hogy együtt bulizzunk.

Szabad volt a vásár, lehetett zenét kérni, és az újabb meglepetés az volt, hogy a zene mellett a nagy kivetítőn még látni is lehetett a videoklipeket. A gyerekek éltek is a lehetőséggel, egyik zenét követte a másik, kezdődhetett a tánc és a tombi. Merthogy a kedvenceket együtt énekelték tánc közben, zengett is a ház.

Közben etetés-itatás, sütemény és üdítő enyhítette a mozgás fáradalmait, s jöhetett a folytatás. A következő meglepetés a csillámtetoválás volt, és persze mindenki élt ezzel a lehetőséggel is. Mindenki büszkén mutogatta, milyen tetoválása lett, egy-két hétig ez biztos emlékeztetője lesz ennek a délutánnak.

No és e közben elkezdődhetett a karaoke is. Az elején még bátortalanul énekeltek mikrofonba az első próbálkozók, de a buli végére már egészen belejöttek énekeseink.

A tánc, az éneklés, a sok-sok izgalmas esemény este nyolcig tartott, a gyerekek igen fáradtak voltak a végére, de úgy gondolom nagyon jól érezték magukat.

A gyerekekkel egy karácsonyi ajándékot is készítettünk a végegyháziaknak, elénekeltünk egy karácsonyi dalt közösen, melyet a youtube-on megosztva bárki megnézhet. Reméljük sok mindenkinek örömet okoztunk vele!

A Kis karácsony… rendezvénysorozatunk az idén véget ért, köszönjük azoknak a segítségét, támogatását, akik hozzájárultak sikeréhez: Békési Szabina, Besenyő Veronika, Elek Jánosné, Gyebnár Tibor, Hajdú Tamás, Horváth András, Horváth László, Juhász Zoltánné, Körözsi Krisztina, Kunos László és családja, Mezei Katalin, Mezei Tibor, Paulik Katalin, Rácz László és családja, Rádainé Kunos Klára, Rádai Renáta, Szabó Andrea.

Egy év múlva ismét „kiskarácsonyozunk” barangolós módra, akkor már a tízedik alkalommal készülünk együtt az ünnepekre!

Horváth Judit