15. FÖLD NAPJA KALANDTÚRA

A Barangoló Közhasznú Egyesület 2023. április 22-én, a föld napján rendezte meg tizenötödször hagyományos kalandtúránkat, mely délelőtt 9 órakor kezdődött a Barangoló Közösségi Házban.

Az általános iskolás gyerekek számára rendezett hagyományos kalandtúránk szokás szerint a csapatok regisztrálásával kezdődött, s most is segítettünk a csapatok újjászervezésével, hogy a tíz állomásból álló vetélkedés mindenki számára zavartalan és örömteli legyen.

Kilenc óra után Kassai Kinga, kalandtúránk főszervezője köszöntötte a résztvevőket és segítőiket a közösségi ház udvarán. Mai kalandtúránkon most is olyan feladatokkal vártuk a gyerekeket, melyek természeti értékeinkre hívták fel a figyelmet, különös tekintettel a föld állataira. Mindenki várta már ezt a vetélkedést, hiszen a feladatok elvégzése során a kiscsoportok közösen bebarangolják településünk egy részét is.

 

A jelentkező csapatok kalandlapot készítettek megszerzendő pontjaik rögzítésére, a csapatuk nevéhez, s e nap szellemiségéhez kapcsolódva. Rendhagyó módon most mindenki más-más állomáson kezdett, így a szokásos térkép mellett az adott csapat állomásainak sorrendjét is mellékeltük, hogy véletlenül se tévedjen el senki.

Három állomás volt a Barangoló Közösségi Ház területén. Az udvaron ki lehetett próbálni a lajhármászást két fa közé kikötött kötél segítségével. A mászóknak Dékány Ildikó és Szántó László segített, így biztonságban érezhették magukat a gyerekek. Az egyik csapat dicséretére legyen mondva, hogy fotósunk, Takács Márk kedvéért kétszer is elvégezték ezt a feladatot.

  

A járdán lévő asztalon egy Wordwall játék várta a kalandtúrázókat, ahol az állatokat a lakóhelyükre kellett „vonszolni”. Tizenhat állatról kellett eldönteni, hogy az erdőben, a mezőn, vízparton vagy a ház körül élnek-e. Akinek a laptopon való játék nehézséget okozott, azoknak Diósi Roland és Raffai Andi segített a csoportosításban.

A közösségi ház első termében is állatok élőhelyét kellett kitalálni, de itt a föld térképén, méghozzá az egyes földrészeken. A tizenöt állat között egy kakukkfióka is volt, a dodó, de ez egyik csapatnak sem okozott gondot. A navigálásban a kicsik kísérői is segíthettek, s természetesen Kassai Kinga és Horváth Judit is irányítgatta a navigálást.

  

A piactéren Szalayné Anita néni és Szalay Vanessza várta totóval a gyerekeket. A tizenhárom plusz egy kérdés témája az volt, hogy mit eszek? Hiszen a táplálkozás nagyon fontos dolog az életünkben, s ezekre az ismeretekre voltunk kíváncsiak.

Kicsit távolabb, a kisligetben Czuthné Böbe néni és Ribovicsné Rózsika néni tizenöt madarat dugott el meghatározott területen, melyeket meghatározott időre kellett megtalálni. Fontos volt tehát a gyerekek szemfülessége.

  

Az önkormányzat melletti parkolóban lovacskázni kellett úgy, hogy a lovas ne essen le a a lóról, illetve ne térjenek le az útról vagy ne bokrosodjon meg a ló. Ezen az állomáson Kunos Ági figyelte és ellenőrizte az eseményeket.

A tűzoltószertár előtt Bognár Róbertné Zsófi és Gonda Edit lufikkal várta a csapatokat, hogy lufikígyózzanak. A csapat tagjai egymás mögé álltak, felváltva egymásnak háttal, majd szembe. A háttal álló játékosoknak a hátukkal kellett megtartani a lufit, a vele szemben lévő játékosnál a hasuk között volt a lufit és így tovább. Így minden játékosnak (első és utolsó kivételével) volt egy lufi a hátánál és a hasánál is, s így kellett haladni, úgy, hogy a lufi ki ne csússzon.

  

A Végegyházi Horgásztó mellett is három állomás volt, s itt nem csak a feladatokra, de a tó melletti sétára is volt lehetőség. A nyitott pavilon körül békaügetésben kellett ugrálni, s nehezítette a feladatot, hogy az alvó Malackát is magukkal kellett vinni a versenyzőknek. Sajnos hibapontnak számított, ha Malacka leesett, és ezen az állomáson ezt Barta Lili, és Faragó Nati árgus szemekkel figyelte. (Elárulhatom, hogy Malacka azóta is alszik).

S ha már horgásztó, akkor természetesen a peca sem maradhatott el. A tó előtti betonterületen Knyazoviczky Anett várta a csapatokat, ha nem is igazi, de műanyag horgászbottal, hogy minél több halacskát fogjanak ki a gyerekek a rögtönzött tóból.

  

A horgásztó előtti betonfordulóban Gyenes Misi és Kassai Laci gólyalábbal várta az érkezőket. A nem egyszerű ügyességi próba előtt bemutatták hogyan is kell közlekedni ezeken a nem mindennapi lábakon, s néhány taktikai tanács után jöhetett a menet.

A tíz állomáson volt tehát elméleti, ügyességi és sportos feladat is, s mivel minden csapat nagyon ügyes volt, hamar bejárták a mostani kalandtúra területét. Aggodalomra azonban semmi okunk nem volt, mert beérkezvén a közösségi ház udvarára, lehetett még folytatni az evést, ivást, beszélgetést. Miután már mindenki beérkezett, Márknak volt egy mai naphoz nagyon illő ötlete: formázzunk szív alakot, s ő majd lefényképez így bennünket.

  

Rögtön összehívtuk a gyerekeket, s először is megkérdeztem tőlük szeretik-e Földünket. Persze, hogy igen, és a szeretet jelképe a szív. Elmondtam nekik Márk ötletét, már csak azt kellett kitalálni, mi legyen a helyszín, hogy Márk magasról le tudjon fényképezni. Voltak ötletek, s mi az ajánlott kőrisfa helyett inkább a lődombot választottuk magaslatnak, s mi mindnyájan a mellette lévő úthoz sétáltunk. Először mi, barangolósok formáztunk szívet, s körénk álltak a gyerekek és kísérőik. Ez a mai üzenetünk: Szeretjük Föld bolygónkat!

 

A szivecske-fénykép után visszaballagtunk a Barangoló Közösségi Házba, ahol Laci bácsi kötélhúzásra invitálta a gyerekeket, s készültünk az eredményhirdetésre. Ahogy az utolsó előkészületek is megtörténtek, a gyerekek ismét felsorakoztak csapatonként, s Kinga, a hagyományoknak megfelelően, hátulről ismertette az eredményeket.

 

 

  

Minden csapat oklevelet kapott a mai nap emlékére, s az első három helyezett csapat tagjai pedig arany-, ezüst- és bronz érem tulajdonosai is lettek.

A 15. Föld Napja Kalandtúra eredményei:

I. #ONTOP 1

II. Földünk a jövő

III. NWA

IV. Villám

V. Földünk palántái

VI. Mérges kígyók

VII. A Föld veszélyes küzdelmei

 

Természetesen most sem maradhatott el a közös fotó, s utána még a meglepi: pizza és kóla következett, melyet jóízűen fogyasztottunk el, s közben még beszélgettünk, a gyerekek még játszottak, nem kapkodtuk el a hazamenetelt. Jól éreztük most is magunkat!

 

  

A 2023. évi Föld Napja Kaladtúra támogatói, segítői: Barta Lili, Bognár Róbertné, Czuth Pálné, Dékány Ildikó, Diósi Roland, Dósa Mária, Faragó Natália, Gonda Edit, Grevletyiné Barkó Erika, Gyenes Mihály, Győri Róbert, Horváth Judit, Kassai Kinga, Kassai László, Kinyó Ágnes, Knyazoviczky Anett, Kunos Ágnes, Paulik Margit, Raffai Andrea, Ribovics Jánosné, Szalay Lászlóné, Szalay Vanessza, Szántó László, Takács Márk, Barangoló Közhasznú Egyesület, Végegyháza Község Önkormányzata.

Köszönet érte!

Jövőre ismét találkozunk!

További képek a kalandtúráról a Facebook-almumban.

Barangoló Közhasznú Egyesület