„Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak?”

Felháborodottan hívtak fel a kaszaperi polgárőrök, mert olyan állapotokra bukkantak, amit nem hagyhattak szó nélkül.

Izgatott telefonhívást kaptam Homoki Sándortól, a Kaszaperi Polgárőr Egyesület elnökétől és Tóth Zoltántól, aki a polgárőr egyesület gazdasági vezetője. Felháborodottan mesélték el nekem, hogy kinn jártak a Zsibrik-dombon, és rettenetes állapotokat tapasztaltak. A földvár területén mindenfelé szétszórva emberi csontváz maradványok hevernek. Ezek a maradványok a tatárjárás kori templom körüli temetkezési helyen nyugvó őseink csontjai, amelyeket a túl mélyre sikerült szántás fordított a felszínre.

Önmagában nem elfogadható egy temető megbolygatása, és különösképpen megdöbbentő, ha ez egy történelmi emlék. Hiszen az mindenképp bizonyos, hogy egy tatárjárás-kori templom állt a zsibrik-dombi területen. Az itt 1241 tavaszán lezajlott véres tatár ostrom eseményeiről Rogerius leírásából értesülhettünk, miszerint a peregi vár fedezékébe visszavonult a környék 70 falujának közel tízezer lakosa, akik egy héten át tartották magukat a tatár horda ellen. A hódítók, miután bevették a várat, kihajtották az életben maradt védőket a vár melletti mezőre, és mindannyiukat lemészárolták. Így egy időre a környék el is néptelenedett. Az is valószínű, hogy a tatárok elől a földvárrendszerbe menekült környékbeli település lemészárolt lakosainak a tömegsírjai találhatók ezen a részen. Szegény áldozatok még most, közel nyolcszáz évvel a haláluk után sem lelhetnek nyugalmat, hiszen leszármazottaik bolygatják nyugvó helyüket. Felhívtuk barátunkat, Rózsa Zoltán régészt, az orosházi Szántó Kovács János Múzeum igazgatóját, aki az 2003-as feltárást végezte, mit lehet tenni. „A tulajdonosok felé már jeleztük kérésünket, ne szántsanak olyan mélyen a történelmi emlékhely területén, hogy ne bolygassuk a leleteket. Sajnos ez a kérés süket fülekre talált. Eljártunk az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnál is, de sajnos ők sem léptek az ügyben konkrétan.” Részlet a levélből:

Tisztelt Hivatal!

2007. folyamán oly fontos fölfedezést sikerült tennünk a végegyházi határban lévő Zsibrik-dombon, amely a maga nemében egyedülálló. Ha hozzávesszük, hogy a csak néhány km-re lévő orosházi Nagytatársánc (amely szintén későbronzkori, s ugyanannak, a ma is működő nemzetközi útnak a védelmét szolgálta, mint a Zsibrik-dombi) szintén pusztul, akkor páratlan kultúrtörténeti emlékek pusztulásáról beszélünk. Ráadásul a Nagytatársánc a maga 1600 m átmérőjével igen jelentős nemcsak a Kárpát-medence, de európai viszonylatban is! Úgy gondoljuk, hogy az említett földvárak fokozott védelmet érdemelnének! Kérjük a T. hivatalt, hogy levédésüket kezdeményezze!

Orosháza, 2007. november 12.

Lichtenstein László, Rózsa Zoltán, Tugya  Beáta”

 

Ez az eset is azt bizonyítja, lejárt az ideje annak, hogy arra várjunk, a helyi bajokat, gondokat központilag oldják meg helyettünk. A mi házunk táján magunknak kell rendet tennünk. Meg is fogjuk tenni! Megegyeztünk a kaszaperi barátainkkal, hogy a lehető legrövidebb időn belül összehívunk az érintettek bevonásával egy kerekasztal megbeszélést, ahol megpróbáljuk szépszerével megoldani a problémát. Mert elsősorban a megegyezés és az együttműködés az, ami egy ilyen gondot megoldhat. Ha így nem sikerül, meg kell keresnünk azt a formát, ahogyan megvédhetjük nemzeti értékünket, megőrizhetjük őseink emlékét, és biztosíthatjuk a végső és valódi nyugodalmat számukra. Ha már kerekasztalt hívunk össze, akkor megragadjuk az alkalmat arra, hogy megvitassuk, melyek azok az emlékeink, amelyekre közösen jobban oda kell figyelnünk. Itt mutatjuk be a tervezett turista ösvényünket is a nagyközönségnek. Akit érdekel a természeti és történelmi emlékeink védelme, azt szívesen látjuk a nyilvános találkozónkra. Mert „Miénk itt a tér”, és itt a saját értékeinket nekünk kell megvédenünk, sajnos néha magunktól.

- HL -