Harmadszor is zöldültünk-fordultunk

A végegyházi óvodások és az iskola 1-5. osztályos diákjai 2011. november 23-án délután látogatást tettek a Körösök Völgye Látogatóközpontban.

A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület pályázati támogatást nyert a Zöldülj! Fordulj! programjuk megvalósításához, melyet Békés megye 12 településének bevonásával valósítanak meg. Végegyháza is kapcsolódott a programhoz, hiszen a Barangoló Közhasznú Egyesület és a Községi Önkormányzat együttműködő partnere az egyesületnek. A Barangoló KHE Örökzöld programjában részt vevő gyermekeket ajándékoztuk meg azzal, hogy a szemléletformáló rendezvényeken látogatást tegyenek, s most már harmadik alkalommal vártuk kíváncsian, vajon milyen élményben lesz részünk. November 23-án, ebéd után 14 óvodás és 42 iskolás indult útra, Békéscsabára. A Körösök Völgye Látogatóközpontban már várt bennünket Bonyhádiné Pásztor Enikő témafelelős.

Zöldülj! Fordulj! a házban, ez volt a mai programunk, így „zöld” kiállításokkal és programokkal vártak bennünket. Hogy minél többet lássunk egy-egy helyszínen, három csoportban haladtunk tovább, az ovisok az elsősökkel, a másodikosok a harmadikosokkal mentek állomásról állomásra, míg a környezettudatos vetélkedőben részt vevő ötödikeseket a negyedikesek erősítették. S hogy mi mindent láttunk, mi mindenben okosodtunk?

A „Zöld konyhában” ma az őszi gyümölcsök – az alma, a körte, a birsalma és a naspolya – került az asztalunkra mézzel ízesített tea kíséretében. Megtekintettük a kecskeméti ökoszatyor kiállítást, hiszen a Nulla Hulladék egyik fontos pontja, hogy vigyünk magunkkal bevásárlótáskát. Milyen klassz dolog saját készítésű táskával pompázni az utcán! Ehhez kaptunk itt ötleteket, s a jövőben felkészültebben, tudatosabban vásárolhatunk. Megismertük az ökocimkéket is. Jó néhány praktikus tanácsot is kaptunk, hogyan is lehet háztartásunk környezetbarát, energiatakarékos, s mindezek által olcsóbb is. Ehhez pedig a régi, bevált gyakorlatokat is érdemes újra megtanulni, s az ezeket segítő anyagokkal is megismerkedni.

Számunkra már talán nem újdonság a hulladékmegelőzés, igyekszünk szelektíven gyűjteni a hulladékot, tudjuk, hogy a veszélyes hulladékokat is illik külön gyűjteni, s ha már megelőzni nem mindig tudjuk, legalább próbáljuk a hulladékot csökkenteni. Például az újrapapírral, amely most is nagy népszerűségnek örvendett.

Ezekkel a zöld témákkal a látogatóközpont műhelyvezetői ismertettek meg bennünket, őket már jó ismerőseinkként üdvözöltük, hiszen találkoztunk már az előző rendezvényeken is. A Zöldülj! Fordulj! a házban és a ház körül, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület szemléletformáló vándorkiállítása, valamint a Hulladékból Termék kiállítás, az Öko-Pack Nonprofit Kft. vándorkiállítása segített még jobban láttatni a környezettudatos praktikákat. Sokat láttunk, sokat tapasztaltunk az itt töltött két óra alatt.

A gyermekek kirándulását a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és a Barangoló KHE mellett Fehérné Talpai Erika, Jámborné Turcsán Tímea, Paulik Margit, Szántó László, Tóthné Molnár Katalin és Tóthné Pap Csilla  kísérő pedagógusok lelkes munkája is segítette. Köszönet érte!

Horváth Judit